Észt debütálás következik az UEFA-kupában

Észt debütálás következik az UEFA-kupában

, focitipp.hu

UEFA-kupa selejtezők, 3. forduló

Akárcsak a Debrecen szkopjei kiszenvedését, a Videoton kiesését sem láthattuk Magyarországon. A magyar csapatok idén már a selejtezőt sem élték túl. A Levadia Tallinn viszont első észt csapatként eljutott az UEFA-kupa 1. fordulójába.



Felejtsük el

A Videoton ezzel együtt legalább egy ellenfelet (a kazah Kairat Almatit) búcsúztatott - ez az Újpestnek és a Debrecennek sem sikerült. Ráadásul a Grasshoppers ellen összesítésben 3:1-es vereséget szenvedni nem szégyen. Persze ünnepelni sincs mit, talán bennünk is csak Csuhay bombagóljának emléke éledt fel. Csucsánszky, Szabó, Novath, Gömöri, Májer Lajos és a mindig csöndes Kovács Ferenc edző. A nyolcvanas évek gombfoci-bajnokságai, Petres Tamással és Jován Róberttel. Mielőtt azonban mi is beleesnénk a magyar sportújságírás feneketlen kútjába, a szánalmas nosztalgiázásba, továbbá a képzavarok vizére kormányoznánk a magyar futball felemelkedéséért áhítozó bárkánkant - bla-bla-bla-bla. A nyilatkozatokat, kérjük, olvassák el máshol. Az utóbbi évek eredményeit tekintve jövőre talán már júliusban, az elő-elő-előselejtezőkben véget ér a magyar kalandozás Európa futballpályáin. Felejtsük is el gyorsan ezt az egészet, és nézzük inkább a hősöket.

A Baltikum hősei

Például az észt Levadia Tallinn csapatát. Az 1999-ben a háromszoros bajnok Levadia Maardu jogutódjaként alapított csapat csütörtökön este első észt csapatként jutott el az UEFA-kupa első fordulójába. Ráadásul nem is akármilyen ellenfelet, a holland Twentét búcsúztatva. Az idegenben elért 1:1-es döntetlen már bizakodásra adott okot, és a visszavágón Konstantin Nahk gólja bőven elég volt az észtek számára a továbbjutáshoz. Persze, aki rátekint az észt bajnokság idei állására, talán nem lepődik meg: a Levadia az eddigi 24 mérkőzéséből 22-t megnyert, kétszer pedig döntetlent játszott. De a 16 pontos előny mellett a 78:13-as gólarányukra is büszkék lehetnek. Észt mellett lett hős is lett: a Ventspils, amely összesítésben csupán 1:0-s vereséget szenvedett a Newcastle csapatától. A St. James Park közönsége talán még most sem ocsúdott fel az eredményjelzőt látva: Newcastle-Ventspils 0:0, full time. Ígérjük, a 2007 tavaszán induló új bajnoki szezonban már a Baltikumon is rajta tartjuk a szemünket.

A Kaukázus hősei

A kábeltelevízió jóvoltából egy magyart azért láthattunk az UEFA-kupa utolsó selejtezőfordulójában is: Dárdai Pált. A Hertha középpályása elfogadhatóan, csapata botrányosan focizott a grúz Ameri Tbiliszi elleni mérkőzésen. A német bajnokság felsőházába tartozó berlini alakulat végül 3:2-es összesítéssel verte ki a kaukázusiakat, úgy, hogy az első mérkőzésen a 93. percben lőtték a győztes gólt; Tbilisziben pedig csak a hajrában sikerült megszerezniük a megnyugvást jelentő egyenlítő gólt. Túlzás lenne persze azt állítani, hogy az Ameri megérdemelte volna a továbbjutást, sőt. Gyakorlatilag találtak két gólt, amivel a végsőkig kiélezetté tudták tenni a továbbjutás kérdését, de ennél többet nem is várhattunk tőlük. Ne feledjük: az Ameri Tbiliszi 2005-ben jutott fel a sehol sem jegyzett grúz bajnokság első osztályába, tavaly a 7. helyen végzett, az UEFA-kupa indulás jogát kupagyőztesként szerezte meg. Két dolgot azért megmutattak: egyrészt, hogy hogyan lehet emelt fővel kiesni egy papíron sokkal-sokkal erősebb ellenféllel szemben. Másrészt egy ördöngősen cselező, energiától duzzadó, Davitasvili nevű futballistát.


UEFA-kupa selejtezők, 3. forduló, visszavágók

Közép-keleti csoport
Grasshoppers (svájci)- FC Fehérvár 2:0
Gólszerzők: 5. Sutter, 24. Santos
Tj: Grasshoppers (3:1)

Dinamo Minszk (fehérorosz)- Artmedia (szlovák) 2:3
Gólszerzők: 76. Kovel, 90. Marcio ill. 31. Halenar, 38. Gajdos, 61. Burak
Tj: Artmedia (5:3)

FC Sion (svájci)-Ried (osztrák) 1:0
Gólszerző: 35. (11-es) Kuljic
Tj: Sion (1:0)

Slavia Praha (cseh)-Karvan Evlakh (azeri) 0:0
Tj: Slavia Praha (2:0)

Wisla Plock (lengyel)-Csernomorec Ogyessza (ukrán) 1:1
Gólszerzők: 31. Szyszczenko, ill. 61. Gevorgyan
Tj: Ogyessza (1:1 - idegenben lőtt góllal)

FC Vaduz (liechtensteini)- FC Basel (svájci) 2:1

Gólszerző: 49. Jara, 63. Ritzberger, ill. 56. Kuzmanovic
Tj: Basel (2:2 - idegenben lőtt góllal)

Metalurh Zaporizzsja (ukrán)-Zimbru Kisinyov (moldáv) 3:0
Gólszerzők: 16., 54. Tasevski, 70. Kvirkelia
Tj: Metalurh (3:0)

Wisla Kraków (lengyel)-Mattersburg (osztrák) 1:0
Gólszerzők: 24. Brozek
Piros lap: 86. Lang (Mattersburg)
Tj: Wisla Kraków (2:1)

Ameri Tbiliszi (grúz)-Hertha BSC (német) 2:2
Gólszerzők: 18. Davitnidze, 47. Davitasvili, ill. 35. Lakic, 83. Pantelic
Tj: Hertha (3:2)

BATE Boriszov (fehérorosz)-Rubin Kazany (orosz) 0:2
Gólszerzők: 36., 43. Dominguez
Tj: Rubin Kazany (5:0)

Olympique Marseille (francia)-Young Boys (svájci) 0:0

Tj: Marseille (3:3 - idegenben lőtt góllal)

Déli-mediterrán csoport
Trabzonspor (török)-Apoel Nicosia (ciprusi) 1:0
Gólszerző: 87. Riza
Tj: Trabzonspor (2:1)

NK Domzale (szlovén)-Hapoel Tel-Aviv (izraeli) 0:3
Gólszerzők: 70. Jolic, 90. Klescsenko, 92. Ogabona
Tj: Hapoel Tel Aviv (4:2)

Hajduk Kula (szerb)-CSZKA Szófia (bolgár) 1:1 (hosszabbítás után)
Gólszerzők: 99. Stancic, ill. 120. Tuncsev
Tj: CSZKA Szófia (1:1 - idegenben lőtt góllal)

Etnikosz (ciprusi)-Roeselare (belga) 5:0
Gólszerzők: 3., 15. Poiatzisz, 47. (11-es), 54. Stjepanovic, 90. Belic
Tj: Ethnikosz (6:2)

AJ Auxerre (francia)-OFK Beograd (szerb) 5:1
Gólszerző: 23. Mignot, 45. Jelen, 82., 85., 90. Pieroni, ill. 31. Petrovic
Piros lap: 85. Todorovic (OFK)
Tj: Auxerre (5:2)

Beitar Jeruzsálem (izraeli)-Dinamo Bukarest (román) 1:1
Gólszerző: 4. Itzhaki, ill. 25. Niculescu
Tj: Dinamo (2:1)

NK Maribor (szlovén)-Partizan Beograd (szerb) 1:1
Gólszerzők: 63. Zajc, ill. 30. Zajic
Tj: Partizan (3:2)

Rapid Bukarest (román)-FK Szarajevó (bosnyák) 2:0
Gólszerző: 39. Buga, 90. Moldovan
Tj: Rapid (2:1)

Lokomotív Szófia (bolgár)-Bnei Yehuda (izraeli) 4:0
Gólszerzők: 21. Dobrev, 58. Genkov, 61., 81. Karadzsinov
Piros lap: 26. Degani (Bnei Yehuda)
Tj: Lokomotiv (6:0)

Litex Lovecs (bolgár)-Omonia Nicosia (ciprusi) 2:1
Gólszerzők: 42. Zlatinov, 45. Manolev, ill. 32. (öngól) Berberovic
Piros lap: 78. Dobracinovic (Omonia)
Tj: Litex (2:1)

Kayserispor (török)-FK Tirana (albán) 3:1
Gólszerzők: 5. Topuz, 45. Hanifi, 48. Ünal, ill. 52 Salihi
Tj: Kayserispor (5:1)

Északi csoport
Drogheda United (ír)-IK Start (norvég) 1:0
Gólszerzők: 84. Barett
Tj: Start (1:1, büntetőkkel 11:12)

Llanelli FC (walesi)-Odense BK (dán) 1:5
Gólszerző: 10. Corbisierso, ill. 15. Timm, 32. Hansen, 59. Christensen, 65. Ophaug, 90. Oliveira
Tj: Odense (6:1)

Kaunas (litván)-Randers FC (dán) 1:0
Gólszerzők: 72. (11-es) Juska
Piros lap: 72. Christiansen (Randers)
Tj: Randers (3:2)

Levadia Tallinn (észt)-Twente Enschede (holland) 1:0
Gólszerzők: 36. Nahk
Tj: Tallinn (2:1)

Newcastle United (angol)- Ventspils (lett) 0:0
Tj: Newcastle (1:0)

Atvidabergs FF (svéd)-Brann Bergen (norvég) 1:1
Gólszerzők: 35. Haglund ill. 86. Dahl
Tj: Atvidaberg (4:4 - idegenben lőtt góllal)

Skonto Riga (lett)-Molde FK (norvég) 1:2
Gólszerzők: 67. Astafjevs, ill. 40. Mavric, 60. Ohr
Tj: Molde (2:1)

Bröndby IF (dán)-Flora Tallinn (észt) 4:0
Gólszerzők: 49. Jensen, 64., 87. Agger, 78. Lorentzen
Piros lap: 88. Palatu, 90. Jääger (Flora Tallin)
Tj: Bröndby (4:0)

FC Bruges (belga)-Suduva (litván) 5:2
Gólszerzők: 10. Roelandts, 40., 69. Balaban, 58. Gvozdenovic, 67. Dufer, ill. 53. Braga, 57. (11-es) Csikladze
Tj: FC Bruges (7:2)

Derry City FC-Gretna FC (skót) (ír) 2:2
Gólszerzők: 37. Farren, 69. Oman ill. 18. Graham, 77. Baldaccino
Tj: Derry (7:3)


(ktn.focitipp.tallinn)

*****

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább