A labda

A labda

, focitipp.hu

Olvasom A labdarúgás játékszabályai című, oktatási segédanyagként kiadott könyv vonatkozó fejezetét (A labda), és rá kell döbbennem: voltaképpen semmit, de semmit nem tudunk a labdákról. Csodálkozzunk együtt!



Rabja vagyok a labdának, ezen nincs mit szépítgetni. A szerelem azonban köztudomásúan vak, ezért mindeddig nem vettem észre, hogy a vonzódás egyoldalú: nekem szükségem van a labdára, a labdának viszont nincs szüksége rám.

Olvasom ugyanis A labdarúgás játékszabályai című, oktatási segédanyagként kiadott könyv vonatkozó fejezetét (A labda), és rá kell döbbennem: voltaképpen semmit, de semmit nem tudtam imádott labdám valódi énjéről.

„A labda a játék tárgya, a maga konkrét formájában geometriailag és matematikailag tökéletesen és ideálisan helyettesíti az összes többi emberi használati tárgy alakját, formáját és funkcióját."

Hoppá. Erre még sosem gondoltam. Arra, hogy a labda akár ruhaszárító kötél, turmixgép vagy éppen radírfejes ceruza is lehetne. Hogy a labda az alfa és az ómega, azt legalábbis sejtettem. Most azonban kiderült az is, hogy „a labda a futball főszereplője, fontosabb a játékosoknál, a játékvezetőnél, a nézőknél..."

Világos, tiszta beszéd. Csak a labda van, semmi más. Ha ezt egy labda írta volna, akkor azt mondhatnánk: na igen, elfogult önmagával szemben. De így?

Próbáljuk meg elképzelni azt a mérkőzést, amikor csak a labda árválkodik a pályán, játékosok nélkül. Merre támad? „Ha a labda a mérkőzés folyamán kipukkad vagy alkalmatlanná válik, a mérkőzést meg kell szakítani." Igen ám, de mivel a fentebb idézett kijelentés szerint játékosokra nincs szükség, azt kell hinnünk ilyen esetben, hogy a labda külső beavatkozás nélkül, önmaga pukkasztja ki magát. Nevezzük ezt szélsőségesen öndestruktív, szuicid típusú labdának. Ekkor (mivel játékvezetőkre sincs szükség) a labda kötelessége félbeszakítani a találkozót, és gondoskodni önmaga pótlásáról. Az ilyen vitás esetekben a labdának rugalmasan kell döntenie, a játék érdekeit szem előtt tartva.

De lássuk, mit ír az Értelmező szótár: „a labda bőrből, gumiból stb. készült gömbölyű, rugalmas játékszer."

Csak ennyi. Egy szó sem a mindenhatóságról. A nyelvészek nyilvánvalóan nem értenek a focihoz.


(stoke.city.focitipp.hu)

*****

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább