Jönnek a kazahok

Jönnek a kazahok

, focitipp.hu

Eb-selejtezők, A- és D csoport

Belekezdtek az A csoportban a finnek: ezúttal a portugálokat izzasztották meg a hideg Helsinkiben. A németeket viszont nem zavarta a San Marinó-i hegyi levegő: 13 gólt rúgtak.



Kazah előretörés

Az A csoportban egyszerű volt a szerdai képlet: mindenki rúgott egy gólt, kivéve az örményeket, akik így Jerevánban kikaptak Belgiumtól. Kellett is a győzelem a belgáknak, mivel augusztusban hazai pályán játszottak gólnélküli döntetlent a kazahokkal. Kazahsztán csapata egyébként a németországi világbajnokság selejtezőit pont nélkül zárta - most azonban a második mérkőzésükön a második pontjukat szerzik. A Belgiumban elért döntetlen után a korábban az Utrecht edzőjeként dolgozó Arno Pijpers tanítványai ezúttal Azerbajdzsánban harcoltak ki egy pontot.

Hello Leo, viszlát Leo?

Döntetlennel mutatkoztak be a portugálok is, ráadásul a Helsinkiben játszott meccs után még örülhettek az egyik pontnak. Ricardo Costa kiállítása miatt majd az egész második félidőt emberhátrányban játszották végig, miközben a finnek számos helyzetet elpuskáztak. A finnek viszont villámrajtot vettek: a lengyelországi győzelem után egy értékes ponttal gazdagodtak. A lengyelek viszont továbbra is nyeretlenek, pedig már másodszor játszottak hazai pályán. A Lengyelország-Szerbia mérkőzés a Leo Beenhakker-Javier Clemente különmeccset hozta a kispadon. Az eredmény döntetlen lett, aminek a spanyol mester örülhetett jobban. Leo Beenhakker viszont nagy fába vágta a fejszéjét Lengyelországban: a trinidadiakból egy szervezett csapatot állított össze, de a lengyelek ellenfeleivel szemben ez kevés lesz. Most nem Guatemalát és Hondurast kell megelőzni a selejtezőkben.


Az A csoport eredményei és teljes menetrendje >>>

A csoport (2006. szeptember 6.)
Azerbajdzsán-Kazahsztán 1:1
Gólszerzők: 16. Ladaga, ill. 36. Bjakov
Finnország-Portugália 1:1
Gólszerzők: 22. Johansson, ill. 42. Nuno Gomes
Kiállítás: 53. Ricardo Costa (P)
Örményország-Belgium 0:1
Gólszerző: 41. Van Buyten
Lengyelország-Szerbia 1:1
Gólszerzők: 30. Matusiak, ill. 71. Lazovics



Német rekordgyőzelem Serravalléban

„Manapság már egyetlen ellenfelet sem szabad lebecsülni a futballban” – tartja a mondás. A németek bizony komolyan vették ezt a tételt, és a San Marino-Németország meccsen meg is mutatkozott a két csapat közti tudáskülönbség. A végeredmény az Európa-bajnoki selejtezők történetében rekordnak számít. A német gólzápor azonban csalóka: aki látta az írek elleni kínlódást, aligha volt optimista a csapat játékát illetően. Igaz, John Toshack számára jövő márciusában következik a „nagy megmérettetés”, amikor a miniállam válogatottjával hazájába, Walesbe utazik – már ha addig ő marad a szövetségi kapitány…


Változatlan a szlovákok cseh-fóbiája

Az első körben Csehország az utolsó percben lőtt góllal győzte le a walesieket, míg Szlovákia kitömte Ciprust. De kár volt temetni a cseheket. Szombaton Lafata, most pedig Lubomir Sionko – a szlovákok szombati gólszerzője, Sebo csapattársa a Rangersben – duplájával bő negyedóra alatt eldőlt a mérkőzés. További cseh örömhír: a világbajnokságon sérülést szenvedett Ján Koller visszatért a csapathoz, és máris gólt szerzett.



A D csoport eredményei és teljes menetrendje >>>

D csoport (2006. szeptember 6.)
San Marino-Németország 0:13
Gólszerzők: 12., 42., 64. és 70. Podolski, 29. és 48. Schweinsteiger, 30. és 45. Klose, 35. Ballack, 66. és 72. Hitzlsperger, 87. M. Friedrich, 90. (11-esből) Schneider
Szlovákia-Csehország 0:3
Gólszerzők: 10. és 21. Sionko, 57. Koller


(ktn.focitipp.hu)
(kl.focitipp.hu)

*****

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább