Megint megmaradt a remény

Megint megmaradt a remény

, focitipp.hu

Eb-selejtezők, C csoport

Bosznia-Hercegovina-Magyarország 1:3

Kevesen gondolták volna, hogy a magyar válogatott talpra tud állni a Norvégia elleni kudarc után. Mégis ez történt. Vagy mégsem? A csoport másik két mérkőzésén bejött a papírforma.



Talpra álltunk...

A magyar válogatott egyenrangú partnere volt a bosnyákoknak az első félidőben, de komoly ziccer nélkül zajlott az amúgy igencsak unalmas találkozó. Aztán a ciprusi játékvezető úgy gondolta, hogy belenyúl a mérkőzésbe és adott nekünk egy tizenegyest. Nagyjából olyat, mint amilyet Norvégia ellen kaptunk. Huszti értékesítette a büntetőt, mire a bosnyákok annyira felháborodtak, hogy Spahic két perc alatt megkapta mindkét sárga lapját és mehetett zuhanyozni. Ettől persze összeomlottak a hazaiak, és a második félidőben a magyar válogatott tovább növelve előnyét magabiztos győzelmet aratott, amit most sokan csodának és feltámadásnak értékelnek.

Vagy mégsem?

Ahogyan a norvégok ellen összezuhantunk, úgy került padlóra a bosnyák válogatott is a megítélt tizenegyes után. Ahogyan Norvégia ellen nem derült ki, hogy mire is lennénk képesek, úgy a bosnyákok sem tudtak újítani a hátrányban - mi több, még egy kiállítást is sikerült összehozniuk, ezzel megkönnyítve a magyarok dolgát. Emiatt aztán ennek a győzelemnek az értéke finoman szólva is kérdőjeles. Persze, most lehet feltámadásról beszélni, sportemberi tartásról, pedig csak éltünk egy helyzettel, a felkínált lehetőséggel. Úgy, ahogyan a norvégok tették azt szombaton. Nem voltak ők jobbak nálunk, csak kihasználták gyermeteg hibáinkat. Úgy, ahogyan mi tettük Zenicán. Törökország ellen folytatódik a küzdelem októberben, addig marad a kételkedés és a rossz szájíz a felemás rajt után.
(Hamarosan helyszíni tudósítást is olvashatnak a mérkőzésről.)

Kétszer kettő nulla

Age Hariede a Nagoya Grampus Eight csatárának, Frode Johnsennek szavazott bizalmat, míg a magyarok ellen duplázó Solkjaer csak a kispadon kezdett. Johnsen három meccsen négy gólt lőtt a japán bajnokságban, most azonban olyannyira nem ment neki a játék, hogy a szövetségi kapitány még a szünetet sem várta meg és behozta helyére a „babaarcú gyilkost". Norvégia végül bedarálta a második félidőt emberhátrányban végigküzdő moldáv csapatot, így két győzelemmel az élen áll a C csoportban, de a soványka kétgólos siker valójában arra enged következtetni, hogy bizony, most nekünk kéne a csoport élén állnunk.
Törökország pedig álmos rajtot vett. Sokan gólzáporos győzelmet vártak Fatih Terim csapatától, akik ehelyett egy békés kettő-nullával küldték haza a „Máltai Lovagrendet".


A C csoport eredményei és teljes menetrendje >>>

C csoport, eredmények
Bosznia-Hercegovina-Magyarország 1:3
Gólszerzők: 63. (11-es) Misismovic, ill. 35. (11-es) Huszti, 47. Gera, 49. Dárdai
Törökország-Málta 2:0
Gólszerzők: 56. Nihat, 77. Metin
Norvégia-Moldova 2:0
Gólszerzők: 74. Strömstad, 79. Iversen
Piros lap: 46. Berco (Moldova)

(kl.focitipp.hu)

*****

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább