Léket kapott a Sárga Tengeralattjáró

Léket kapott a Sárga Tengeralattjáró

, focitipp.hu

Spanyolország, 2. forduló

Ruud van Nistelrooy mesterhármasával a Real Madrid könnyedén verte a Levantét, léket kapott viszont a Sárga Tengeralattjáró: a Villarreal a kupafiaskó után a bajnokságban is csak betlizik.



Megszerezte első győzelmét a Real Madrid

A Levante elleni meccsen Ruud van Nistelrooy négy gólt is lőhetett volna, ha a 86. percben nem hagyja ki a tizenegyest. ågy be kellett érnie hárommal. A holland csatár, akit 15 millió euróért vett meg a nyáron a királyi gárda, annak idején két és fél szezon alatt 62 bajnoki gólt lőtt Eindhovenben, majd öt év alatt 95-öt Manchesterben. A Levante ellen mindazonáltal könnyű dolga volt a Realnak: Déhu, majd Camacho kiállítása után az újonc kettős emberhátrányban fejezte be a meccset.

Kikapott viszont a Villarreal

A tavalyi szezon egyik meglepetéscsapata, amely a BL-ben az elődöntőig jutott, idén leszerepelt az Intertotó Kupában (a szlovén Maribor búcsúztatta), és egyelőre a bajnokságban is döcög a szekér: eddig még gólt sem tudtak rúgni, vasárnap pedig odahaza kaptak ki az újonc Huelvától, noha a legerősebb összeállításban (Riquelme, Forlán, Nihat) játszottak. A mindent eldöntő gólt az a Santi Cazorla szerezte, akit éppen a Villarreal engedett el a szezon előtt a Huelvához, s aki tavaly egyetlen gólt sem szerzett, új klubjában viszont két meccsen már kettőt.

A bajnokaspiránsok közül a Valencia és a Sevilla is elégedett lehetett

Mindkettő idegenben tudott győzni. A Valencia David Villa góljával verte az Atléticót, amelyben hiába állt be a második félidőre Agüero, az Independientétől igazolt 18 esztendős csodacsatár, az Atlético 19 lövéséből egy sem talált utat Canizares kapujába. Az UEFA-kupa-győztes Sevilla utoljára áprilisban kapott ki tétmeccsen (Betis 1:2), s utolsó hét bajnokiját megnyerte. Ezúttal a kiesőjelöltként emlegetett San Sebastian otthonában tartottak bemutatót Juande Ramos tanítványai.

A Barca Eto'o révén már az 1. percben vezetéshez jutott az Osasuna ellen

A kameruni még az első félidőben duplázott, majd gólpasszt adott Messinek. A meccset és a Barca formáját látva alighanem jéggé dermedtek a Levszki Szófia megfigyelői: ma este ugyanis a bolgárok vizitálnak a Camp Nouban.


A spanyol bajnokság állása >>>

Primera División, 2. forduló

2006. szeptember 9-10.

FC Barcelona-Osasuna 3:0

Nou Camp, 87 000 néző
Barca: Valdes - Marquez, Thuram, Silvinho, Edmilson - Zambrotta (80. Oleguer), Xavi, Deco (61. Iniesta), Messi - Ronaldinho (71. Giuly), Eto'o
Osasuna: Ricardo - Javier Flano, Cuellar, Josetxo, Corrales - Punal, Munoz (55. Nekounam), David Lopez, Raul Garcia - Delporte (69. Font), Soldado (79. Valdo)
Gól: 1. és 26. Eto'o, 36. Messi

Atlético Madrid-Valencia 0:1
Vicente Calderón, 45 000 néző
Atletico: Franco - Pablo Ibanez, Perea, Antonio Lopez, Valera (69. Maxi Rodriguez) - Luccin, Costinha, Jurado (46. Galletti), Petrov - F. Torres, Mista (46. Aguero)
Valencia: Canizares - Miguel, Ayala, Moretti, Marchena - Raul Albiol, Edu, Angulo, Vicente (81. Gavilan) - D. Silva (66. Regueiro), D. Villa (88. Jorge Lopez)
Gól: 7. Villa
Piros lap: 76. Torres, ill. 66. Moretti

Getafe-Santander 1:0

Alfonso Perez, 15 000 néző
Getafe: Abbondanzieri - Contra (644. Cortes), Belenguer, Alexis Ruano, Paredes - Celestini, Casquero, Mario Cotelo, Nacho - Güiza (82. Pachon), Paunovic (79. Sousa)
Racing: Tono - Pinillos, Rubén González (71. Garay), Pablo Alfaro, Luis Fernández - Colsa, Vitolo, Balboa (66. Aganzo), Melo - Munitis, Juanjo (46. Aganzo)
Gól: 59. Guiza

Gimnástic-Celta Vigo 1:2
Ramirez Dominguez, 12 000 néző
Gimnastic: Bizarri - Ruz, Matellan, Llera, David Garcia - Campano (66. Irurzun), Manolo (55. Makukula), Abel Buades, Juan - Pinilla (54. Gil), Portillo
Celta: Pinto - George Lucas (58. Nunez), Contreras, Lequi, Angel López - Oubina, Gustavo López (62. Jonathan), Canobbio, Nene, Pablo Garcia (20. Placente), Baiano
Gól: 67. Portillo, ill. 48. Baiano, 74. Nene

Levante-Real Madrid 1:4

Ciudad de Valencia, 22 000
Levante: Cavallero - Alexis, Ze Maria, Dehu, Rubiales - Berson (60. N'Diaye), Camacho, Ettien, Robert (38. Tommasi) - Kapo, Riga (67. Luyindula)
Real: Casillas - Michel Salgado (75. Cicinho), Sergio Ramos, Cannavaro, Roberto Carlos - Emerson, Diarra, Beckham - Cassano (46. Robinho), Raul (46. Reyes), Van Nistelrooy
Gól: 35. Ettien, ill. 16., 35. és 90. Van Nistelrooy, 26. Cassano
Piros lap: 30. Déhu, 85. Camacho (mindkettő Levante)

Mallorca-Deportivo 0:0

Ono Estadi, 23 050 néző
Mallorca: Prats - Varela, Nunes, Ballesteros, Navarro - Tuni (60. Ibagaza), Pereyra (59. Jordi), Basinas, Arango - J. Gutiérrez, Maxi López (73. Casadesus)
Depor: Aouate - Barragán, Lopo, Arbeloa, Capdevilla - Coloccini, Sergio (84. Kasmirski), Duscher, Juan Rodriguez - Arizmendi (89. Cristian), Riki (67. Bodipo)

Real Sociedad-FC Sevilla 1:3
Estadio Anoeta, 21 000 néző
Sociedad: Riesgo - Labaka, López Rekarte (79. Cerio), Gerardo, Juanito - Xabier Prieto, Diego Rivas, Mikel Alonso (68. Felicio), Cifuentes (55.Aranburu) - Uranga, Kovacevic
Sevilla: Palop - Daniel Alves (46. Hinkel), Javi Navarro, Escudé, David (75. Dragutinovic) - Jesus Navas, Jose Marti, Renato, Adriano - Kanouté, Kepa (62. Poulsen)
Gól: 90. Cerio, ill. 8. Renato, 75. és 89. Kanouté

Betis-Athletic Bilbao 3:0
Ruiz de Lopera, 44 000 néző
Betis: Doblas - Melli, Juanito, Nano, Romero - Rivera, Vogel, Maldonado (79. Capi), Edu - Rafael Sobis, Xisco (55. Wagner)
Athletic: Aranzubia - Luis Prieto, Sarriegi, Casas (46. Amorebieta), Murillo - Iraola, Javi Martinez, Etxeberria (46. Urzaiz), Gabilondo (61. Tiko) - Yeste, Aduriz
Gól: 19. Juanito, 39. Edu, 83. Capi

Villarreal-Recreativo Huelva 0:1
El Madrigal, 15 000 néző
Villarreal: Viera - Javi Venta, Quique Álvarez, Pena, Arruabarrena - L. Somoza, Marcos Senna, Cani (73. Jose Mari), Riquelme - Nihat (62. Franco), Forlán
Recreavito: López Vallejo - Edu Moya, Mario, Dani Bautista, S. Cazorla - César Arzo, Jesus Vázquez, Viqueira, Rosu (56. Sinama-Pongolle), Aitor - Calle (66. Beto)
Gól: 81. Cazorla

Real Zaragoza-Espanyol 3:0

La Romareda, 30 000 néző
Zaragoza: César - Diogo, Sergio, G. Milito, Cuartero - Zapater, Ponzio, D´Alessandro (86. Lafita), Ewerthon (49. Movilla), Aimar (60. Gonzalez) - D. Milito
Espanyol: Kameni - Sergio Sánchez (66. Zabaleta), Jarque, Lacruz, David Garcia (62. Pandiani)- Jonatas, Costa, Rufete (49. Tamudo), Riera - Coro, Luis Garcia
Gól: 37. Aimar, 81. D. Milito, 82. Oscar
Piros lap: 31. Ponzio, ill. 68. Costa



(stoke.city.focitipp.hu)

*****

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább