A múlt ismétlődik Lyonban és Kijevben is

A múlt ismétlődik Lyonban és Kijevben is

, focitipp.hu

Bajnokok Ligája

E-H csoport

Visszavághat a Real a Lyonnak, keleti rangadó lesz Kijevben, a Manchester először fogadja tétmeccsen a skót Celticet, a H csoportban pedig akár két magyar is pályára léphet. Izgalmas este elé nézünk.



Visszavághat a Real

Ma este újabb tizenhat csapat mutatkozik be a Bajnokok Ligájában. Az E csoportban megismétlődik a tavalyi forgatókönyv: a Lyon a Real Madridot fogadja az első fordulóban. Egy évvel ezelőtt a franciák demoralizáló vereséget mértek a madridiakra, most azonban ez jókora meglepésnek számítana. Nem mintha a Lyon gyengült volna a nyáron, sőt. A világbajnoki ezüstérmesek közül Abidal, Malouda és Govou is óriási formában van, amiről az ellenfél edzője, Fabio Capello - mint olasz - bizonyára tud mesélni tanítványainak. A Real Madrid legnagyobb nyári fogása azonban talán éppen a csapatot 1998-ban BL-győzelemre vezető mester volt. Na, és az a Ruud van Nistelrooy, aki a Levante elleni idegenbeli bajnokin már a 2. fordulóban megszerezte első hispániai tripláját. Egy szó mint száz: a tavalyi eredmény (3-0) megismétlődése hatalmas meglepetés lenne. A csoport második helyén két kiváló kelet-európai csapat mérkőzik meg egymással: Kijevben a helyi Dinamo és a Steaua Bukarest meccsel. Nem kell azonban hasraesniük a Bajnokok Ligája szó hallatán, voltak ők már bajnokok, nem is olyan régen. 1986-ban Monacóban például az európai Szuperkupa döntőjét vívta egymással a két gárda: a BEK-győztesként érkező bukarestiek Hagi góljával legyőzték a KEK-első kijevieket.

MU-Celtic: az első tétmeccs

Az F csoport is tartogat egy igazi rangadót: a Manchester United a negyvenszeres skót bajnok Celticet fogadja. A két gárda idén kétszer is találkozott már egymással: májusban 1-0, júliusban 3-0 volt az angolok javára barátságos mérkőzésen. Előbbi nemcsak barátságos meccs volt, hanem egyenesen a tavaly télen a Unitedből Glasgowba távozó Roy Keane búcsúmérkőzése. A két csapat eddig még egyetlen tétmeccset sem játszott egymással, de a Manchester nem becsülheti le a skótokat, a Celtic ugyanis legutóbbi hat angliai utazásán csak egyszer veszített. A 2002/03-as UEFA-kupa sorozatban pedig a Blackburn és a Liverpool ellen is 2-0-ás idegenbeli győzelmet arattak Martin O'Neill fiai. A szemüveges mester azóta Angliában dolgozik, az Aston Villa csapatánál, de utódja, a nyolcvanas évek skót legendája, Gordon Strachan számára sem ismeretlen az ellenfél. Vagy legalábbis annak edzője, aki a nyolcvanas évek közepén már volt a vörös skót edzője az Aberdeennél és a skót válogatottnál. A csoport másik meccsén a BL-ben most debütáló Koppenhága fogadja a kétszeres győztes Benficát.

„Robbantana" a Moszkva

A G csoport is egy komoly rangadóval indul: a Porto a CSZKA Moszkvát fogadja. Nem nyeretlen kétévesekről van szó: a két csapat az elmúlt években három európai kupagyőzelmet is bezsebelt. A Porto 2003-ban az UEFA-, 2004-ben a BEK-serleget emelhette magasba, a CSZKA pedig 2005-ben éppen Lisszabonban hódította el az UEFA-kupát a házigazda Sporting elől. Ennek ellenére még az is előfordulhat, hogy kéz a kézben távoznak a csoportmérkőzések végén, hiszen a csoport másik két tagját Arsenalnak és Hamburgnak hívják. Értelemszerűen ma este az utóbbi két csapat egymásnak ad randevút Hamburgban.

H, mint Hungary

A Bajnokok Ligája H csoportjában elvileg akár két magyar (Juhász Roland - Anderlecht, Tőzsér Dániel - AEK Athén) is pályára léphet. A belgák tavaly az utolsó fordulóig nullpontosak voltak, de Sevillában megemberelték magukat, és legyőzték a Betist. A Bajnokok Ligája idei leggyengébb csoportjában a tavalyinál azért többre számítanak: az első meccsen mindjárt az egyre acélosabb francia Lille ellen kell bizonyítaniuk. A csoport favoritja mégsem a Rabotnicskit kiverő gall gárda, hanem egyértelműen az AC Milan: az olaszoknak nagyobb szerencséjük volt a sorsolással, mint az ügyészséggel. Pirlóék az AEK Athén ellen kezdenek a San Siróban, de olasz gólparádéra azért nem vennénk mérget.

(ktn.focitipp.hu)


Bajnokok Ligája, 1. játéknap, 2006. szeptember 13.


E csoport
Dinamo Kijev-Steaua Bukarest
Lyon-Real Madrid

Az E csoport teljes menetrendje >>>

F csoport

København-Benfica
Manchester United-Celtic


Az F csoport teljes menetrendje >>>

G csoport
Hamburg-Arsenal
Porto-CSZKA Moszkva

Az G csoport teljes menetrendje >>>

H csoport
Anderlecht-Lille
AC Milan-AEK Athén

Az H csoport teljes menetrendje >>>


*****

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább