A tizenhármas nem hozott szerencsét a szlávoknak

A tizenhármas nem hozott szerencsét a szlávoknak

, focitipp.hu

BL, 1. forduló

A-D csoport

Rekord, hogy hat kelet-európai csapat is bekerült a Bajnokok Ligája sorozatának csoportkörébe. Mint ahogy az is rekord, hogy kedd este a Szpartak, Levszki, Sahtor trió három vereséget és 0:13-as gólarányt hozott össze.



Ötöt számoltak a Levszkire

A Levszki Szófia a címvédő Barcelonához utazott, és nagyjából azt kapta, amire előzetesen számíthatott. A Barcelona hamar megmutatta, hogy ki az úr a stadionban, és 2:0-s félidő után 5:0-s győzelmet aratott: Eto'o és Ronaldinho gólja ráadásul szemkápráztató volt. A Levszki 21 évvel ezelőtt egy 4:0-s barcelonai vereség után hazai pályán 5:4-gyel válaszolt, idén ez a szezon legnagyobb meglepetése lenne. A csoport másik mérkőzésén egy közepesen focizó Chelsea-t láthattunk egy közepesen focizó Werder ellen. A közepes azonban relatív fogalom: a Chelsea-nek két gólt jelent, a Brémának egyet sem, pedig Miroslav Klose ismét zseniálisan játszott.

Egy félidőt bírt a Szpartak

A moszkvai Szpartak egy félidőn keresztül állta a sarat az Allianz Arenában, de a második félidőben a németek elsöpörték az oroszokat - láttunk már erre példát a történelemben. A Bayern München egyelőre tartja a hagyományokat: a kiscsapatokat lesöpri, a nagyok ellen viszont kicsinek bizonyul. Kérdés, hogy van-e ebben a csoportban rajta kívül igazi nagycsapat, mert a játéknap meglepetését az óriásnak tartott Inter betlije jelentette. A lisszaboni Sporting Caneira bombagóljával legyőzte a Vieira kiállítása miatt később emberhátrányba kerülő olasz sztárcsapatot. Az Inter szurkolói lassan húsz éve várják, hogy a futball megasztárjait felvonultató kék-feketék végre ne „csak" UEFA-kupa győzelmet szállítsanak nekik. A Sporting elleni eredmény ismét pesszimistává teheti őket.

A Sahtar legalább a meccs háromnegyedéig húzta

A Sahtar Donyeck járt a legközelebb ahhoz, hogy javítson a keletiek gyászos statisztikáján. Az ukránok 67. percig bírták Rómában, de a hátralévő bő húsz percben ők is kaptak egy négyest, akárcsak a Szpartak. Totti és a chilei Pizarro ráadásul klasszikus bombagólokkal sokkolta Sutkovot. A csoport másik favoritja, a Valencia is négyet rúgott, de az Olimpiakosz legalább kettővel válaszolni tudott. A négyből hármat vállalt a Bajnokok Ligájában igen termékeny Morientes. A Galatasaray-Bordeaux mérkőzés összefoglalójából csak egy szerencsétlen Darcheville-fejest láttunk. Többre nem is nagyon voltunk kíváncsiak - a két csapat bizonyára a 3. helyért folytat majd ádáz küzdelmet. Nem kétséges ugyanis, hogy az Eindhovenben álmosító gépfocit produkáló csíkosak (PSV) és élénksárgák (Liverpool) bedarálják őket a hátralévő mérkőzéseken. A D csoport két gólnélküli döntetlenje kapcsán üdítő eseményként csak Steven Gerrard kapufáját, illetve a hollandok két amerikai játékosának (a robbanékony ecuadori Mendez és az elegáns mexikói Salcido) produkcióját jegyezhetjük fel.


Bajnokok Ligája, 1. forduló

2006. szeptember 12.

A csoport

Chelsea FC-Werder Bremen 2:0
Stamford Bridge, 32 135 néző
Chelsea:
Cech - A. Cole, Carvalho, Terry, Boulahrouz - Lampard, Ballack(90. Obi Mikel), Makelele, Essien - Drogba (86. Kalou), Sevcsenko (81. J. Cole)
Werder: Reinke - Wome, Naldo, Pasanen, Fritz - Baumann (86. Zidan), Frings, Borowski, Diego - Klose, Klasnic (66. Almeida)
gól: 26. Essien, 69. (11-esből) Ballack

FC Barcelona-Levszki Szófia 5:0
Nou Camp, 91 326 néző
Barcelona: Valdes - van Bronckhorst, Thuram (80. Oleguer), Puyol, Beletti - Motta, Guily (63. Gudjohnsen), Deco - Ronaldinho, Iniesta (72. Xavi), Eto'o
Levszki: Petkov - Milanov, Tomasic, Topuzakov, S. Angelov - Eromoigbe, Bardon, Borimirov (63. Minev) - E. Angelov (46. G. Ivanov), Jovov (70. M. Ivanov), Telkiszkij
gól: 7. Iniesta, 39. Giuly, 49. Puyol, 58. Eto'o, 90. Ronaldinho


Az A csoport teljes menetrendje >>>

B csoport
Sporting CP-Internazionale 1:0
José Alvalade, 30 000 néző
Sporting: Ricardo - Abel, Tonel, Polga, Caneira - Nani (83. Tello), Veloso, Joao Moutinho, Romagnoli (66. Alecsandro) - Yannick, Liedson
Inter: Toldo - Maicon, Cordoba, Samuel, Grosso (80. Zanetti) - Figo (66. Gonzalez), Vieira, Dacourt, Stankovic - Adriano (71. Crespo), Ibrahimovic
gól: 64. Caneira

Bayern München-Szpartak Moszkva 4:0

Allianz Arena, 66 000 néző
Bayern: Kahn - Sagnol, Lucio, van Buyten, Lahm - Hargreaves, van Bommel (74. Scholl), Santa Cruz (81. Karimi), Schweinsteiger - Pizarro (70. Salihamidzic), Podolski
Szpartak: Kowalewski - Jiranek (31. Sziszkin), Geder, Strantzl, Rodriguez - Bistrov, Kovac (62. Bazsenov), Mozart, Covalciuc (77. Torbinski) - Titov, Pavluchenko
gól: 48. Pizarro, 51. Santa Cruz, 71. Schweinsteiger, 84. Salihamidzic


A B csoport teljes menetrendje >>>

C csoport
PSV Eindhoven-Liverpool 0:0
Philips Stadion, 35 000 néző
PSV: Gomez - Kromkamp, Alex, Reiziger, Salcido - Simons, Mendez, Afellay (74. Vayrynen) - Culina (63. Aissati), Arouna Kone, Farfan
Liverpool: Reina - Finnan, Carragher, Agger, Fabio Aurelio (82. Gonzalez) - Warnock, Sissoko (62. Xabi Alonso), Pennant - Bellamy (72. Gerrard), Zenden, Kuijt

Galatasaray-Bordeaux 0:0
Atatürk Stadion, 45 514 néző
Galatasaray: Mondragon - Sabri, Song, Tomas, Ferhat - Hasan Sas (76. Topal), Inamoto, Ilic (76. Cihan), Arda - Umit (61. Hasan Kabze), Necati
Bordeaux: Rame - Jurietti, Jemmali, Planus, Marange - Faubert, Ducasse, Micoud, Wendel - Darcheville (85. Laslandes), Chamakh (85. Edixon Perea)

A C csoport teljes menetrendje >>>


D csoport
Olympiakosz-Valencia 2:4
Georgiosz Karaiszkakisz, 34 500 néző
Olympiakosz: Nikopolidisz - Zewlakow (46. Pantosz), Anatolakisz (69. Julio Cesar), Ouaddou, Domi - Kafesz, Sztoltidisz, Rivaldo - Djordjevic, Castillo, M. Konsztantinu
Valencia: Canizares - Miguel, Ayala, Albiol, Moretti - Edu, Marchena - Angulo, Gavilan (72. Silva) - Villa (81. Regueiro), Morientes (90. Jorge Lopez)
gól: 28. Konsztantinu, 66. Castillo, ill. 34., 39. és 91. Morientes, 85. Albiol

Roma-Sahtar Donyeck 4:0
Stadio Olimpico, 75 000 néző
Roma: Doni - Panucci, Ferrari, Chivu, Tonetto - De Rossi, Aquilani (62. Pizzaro) - Taddei, Perrotta, Mancini (89. Cassetti) - Totti (80. Montella)
Sahtar: Szutkov - Srna, Hubschmann, Lewandowski, Rat - Matuzalem (72. Gay, 81. Jadson), Timoscsuk, Duljaj - Marica, Elano, Brandao (63. Aghahowa)
gól: 67. Taddei, 76. Totti, 79. De Rossi, 89. Pizarro


A D csoport teljes menetrendje >>>

(ktn.focitipp.hu)


*****

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább