Gladiátorok a spanyol pályákon

Gladiátorok a spanyol pályákon

, focitipp.hu

Spanyolország, 4. forduló

Április óta zsinórban 12 tétmeccset nyert az FC Sevilla. Az impozáns sorozat vasárnap az Atlético Madrid pályáján ért véget. Ráadásul a másik Madrid-Sevilla párharcot is a fővárosiak nyerték.



Madrid-Sevilla 2:1

A Sevilla az Atléticóhoz látogatott, s a fokozott rendőri biztosítás indokolt volt: márciusban a két csapat meccse botrányba fulladt a Vicente Calderón stadionban, miután a játékvezető két vitatható büntetőt ítélt a Sevilla javára, három madridi játékost pedig kiállított. Akkor a meccs, amelyet egy lesgóllal a Sevilla nyert, 40 percre félbeszakadt, mivel a szurkolók üvegeket dobáltak a pályára.

A piros lapok ezúttal is villogtak, de ennek most a Sevilla látta kárát: hiába szerzett vezetést az idén harmadik bajnoki gólját szerző brazil Renato révén, a végén kilenc emberrel nem tudták feltartóztatni az Atléticót, amely a világbajnokság All stars-csapatába is bekerülő argentin Maxi Rodriguez duplájával fordított.

Madrid-Sevilla 1:0

Ami Tatabányán történt kerek 25 évvel ezelőtt, annak felemlegetésekor bizony a Real Madrid krónikásai még mai is felszisszennek: a Lakat Károly vezette TBSC UEFA-kupa mérkőzésen 2-1-re verte a spanyol sztárgárdát, s ki törődik ma már azzal, hogy a visszavágón elszenvedett 1-0-s vereség így is a magyar gárda búcsúját jelentett a nemzetközi porondról? Ebből az alkalomból bontottak pezsgőt és vertek Debrecent szombaton a bányászcsapat pályáján, míg a spanyol fővárosban igyekeztek a tragédia nyomasztó szellemét egy olyan "ócska" megemlékezéssel elfedni, minthogy bizonyos Roberto Carlos a Betis ellen az 500. alkalommal szerepelt a lila-fehéreknél.

A mérkőzést egyébként a madridiak a Lyonból 26 millió euróért szerződtetett mali középpályás, Mahamadou Diarra szezonbeli első góljával megnyerték. Üröm az örömben, hogy Cicinho súlyosan megsérült (az első diagnózis: térdszalagszakadás), és várhatóan több hónapos kihagyásra kényszerül. Fabio Capello, a királyi gárda edzője mindazonáltal nem tűnik szívbajosnak: kihagyta a kezdőcsapatból Raúlt és Beckhamet, de az eredmény őt igazolta: a Real ezzel beérte a vetélytársakat.

Barcelona-Valencia 1:1

Ehhez azonban az is kellett, hogy a Barcelona-Valencia rangadón döntetlen szülessen. A Camp Nouban nem csupán két bajnokesélyes nézett farkasszemet egymással, hanem a tavalyi idény két legeredményesebb góllövője is: Eto'o az egyik, David Villa a másik oldalon. Utóbbi az első félidőben kis híján duplázott, de másodjára a kapufa állta útját. A Barcánál hiába zsonglőrködött Messi és Eto'o, az egyenlítéshez a 49. percig kellett várni, ezzel azonban a nézők fájdalmára - talán kicsit korán - ki is alakult a végeredmény.

A döntetlen, bár ez a legkevésbé sem meglepetés: az utóbbi hat évben a Barca nem tudta legyőzni odahaza a Valenciát (a 2000/01-es szezontól kezdve 2:2, 2:4, 0:1, 1:1, 2:2, 1:1). És ha már a számoknál tartunk, jubilálóból is volt bőven a Nou Campban: a hazaiaknál a csapatkapitány Puyol a háromszázadik, Eto'o pedig a századik mérkőzésén lépett pályára a Barcelonában, míg odaát Albelda épp kátszázadszorra húzott Valencia-mezt.

Futottak még

egy jót a Real Sociedad-Recreativo Huelva találkozón is, amely ha játékban nem is, izgalomban talán mindkét sztárgárda meccsét felülmúlta. A hazaiak még 0:2-nél (Calle duplázott) sem veszítették el tartásukat, és Uranga, valamint Novo tizenegyesgóljával felálltak a padlóról, ám a Liverpoolból érkező Sinama-Pongolle az utolsó percben eldöntötte a mérkőzést.

A - mérkőzést kilenc emberrel befejező - Bilbaónak így egy rettenetes 0:0 is elég volt a Getafe otthonában, hogy megelőzze a reménytelenül süllyedő Real Sociedadot; persze még így is elég nagy bajban van mindkét patinás klub. A baszkok továbbra is első győzelmükre várnak, ami aligha ezen a hétvégén születik majd: a Bilbao ugyanis a címvédő Barcelonát fogadja vasárnap.

Kilábalni látszik viszont rossz periódusából a Villarreal, amely a negyedik fordulóban végre megszerezte első góljait és győzelmét, miután 3:2-re verte hazai pályán a Real Zaragozát. Elvesztette veretlenségét a Deportivo, amely az ezt megelőző két meccsén nem kapott gólt. Ellenfele az újonc Levante volt, amely az ezt megelőző két meccsén nyolc gólt kapott... Az újonccsapat mindkét gólját a Juventust is megjárt francia Kapo szerezte.

A „brutális hétvége" mérlege

egyébként 67 sárga és 11 piros lap.

A spanyol bajnokság állása >>>


Primera División, 4. forduló

szeptember 23-24.


FC Barcelona-Sevilla 1:1
Nou Camp, 75 000 néző
Barcelona: Valdés - Zambrotta, Puyol, Márquez, Van Bronckhorst - Edmílson (46. Iniesta), Xavi, Deco, Messi (85. Saviola), Ronaldinho - Eto'o
Valencia: Cañizares - Miguel, Ayala, Albiol (75. David Navarro), Moretti - Albelda (90. Hugo Viana), Edu, Joaquín, Silva, Vicente - Villa (78. Angulo)
gól: 49. Iniesta, ill. 24. D. Villa

Gimnastic-Racing Santander 2:2
Noui Estadio, 17 500 néző
Gimnastic: Bizzarri - Ruz, Llera, Matellán, Oscar López - Buades, Juan, Campano, Ismael (58. Portillo) - Cuéllar (67. Generelo), Makukula (72. Pinilla)
Racing: Calatayud - Pinillos, Rubén, Oriol (58. Alfaro), Luis Fernández - Colsa (74. Tomás), Matabuena, Balboa (70. Juanjo) - Munitis, Melo, Zigic
gól: 36. Cuéllar, 66. Portillo ill., 47., 90. Zigic

Getafe-Athletic Bilbao 0:0
Alfonso Pérez, 28 000 néző
Getafe: Abbondanzieri - Contra, Alexis, Belenguer, Paredes - Celestini, Redondo (62. Casquero), Sousa (62. Casquero), Nacho - Paunovic, Güiza.
Athletic: Lafuente - Murillo, Sarriegui, Ustaritz, Amorebieta (18. Expósito) - Orbaiz, Javi Martínez - Iraola, Yeste (Prieto, m. 86), Garmendia (68. Llorente) - Aduriz

Real Sociedad-Recreativo Huelva 2:3
San Sebastian, 25 000 néző
Sociedad: Riesgo - López Rekarte, Labaka, Juanito, Garrido - Rivas, Gerardo (64. Mikel Alonso), Novo, Stevanovic (54. Díaz), Uranga - Kovacevic.
Recreativo: López Vallejo - Moya, Mario (70. Arzo), Beto, Dani Bautista - Cazorla, Viqueira, Jesús Vázquez, Aitor (Poli, min. 62) - Calle (74. Sinama), Rosu
gól: 64. Uranga, 76. (11-es) Novo, ill. 38., 49. Calle, 90. Pongolle

Mallorca-Espanyol 1:0
Son Moix, 27 500 néző
Mallorca: T. Prats - Berenguel, Nunes, Ballesteros, Fernando Navarro - J. Gutiérrez (68. Jankovic), Baszinasz, Ibagaza, Pisculichi (56. Maxi López) - Arango, V. Casadesús (75. Diego Tristán)
Espanyol: Kameni - Velasco, Jarque, Lacruz, Moha - Moisés, Jonatas (67. Costa), Rufete (80. Pandiani), Riera - Luis García, Tamudo (59. Coro)
gól: 76. Maxi Lopez

Villarreal-Real Zaragoza 3:2
El Madrigal, 32 000 néző
Villarreal: Viera - Javi Venta (35. Josemi), Quique Álvarez, Fuentes, Arruabarrena - Marcos Senna, Tacchinardi (65. Somoza), Riquelme - Cani, José Mari (74. Marcos), Forlán
Zaragoza: César - Diogo (46. Movilla), Piqué, Gabi Milito, Juanfran - Zapater - Ponzio, D'Alessandro (75. Lacita), Aimar - Ewerthon, Sergio García (60. Oscar)
gól: 48. Cani, 60. Forlan, 78. (11-es) Riquelme, ill. 22. Aimar, 90. Pique
Piros lap: 78. G. Milito (Zaragoza)

Celta Vigo-Osasuna 0:2
Balaidos, 31 500 néző
Celta: Pinto - Angel, Contreras, Lequi, Placente - Iriney (60. Perera), Oubiña - Gustavo López (78. Núñez), Canobbio, Nené (78. J. Aspas) - Baiano
Osasuna: Ricardo - Corrales, Josetxo, Miguel Flaño, Izquierdo - Nekounam - Valdo, Raul, Muñoz (88. Puñal), Juanlu (65. Juanfran) - Soldado (72. Webo)
gól: 34. Valdo, 90. Juanfran
Piros lap: 74. Angel (Celta)

Levante-Deportivo 2:0
Ciudad de Valencia, 24 000 néző
Levante: Molina - Descarga, Alvaro, Alexis, Rubiales - Ettien (84. Luyindula), Berson, N'Diaye, Kapo - Riga (74. Courtois), Meyong Ze (55. Diego Camacho)
Depor: Aouate - Barragán, Lopo, Arbeloa (75. Filipe), Capdevila - Arizmendi, Sergio, Coloccini (Estoyanoff), Cristian (83. Duscher) - Juan Rodríguez, Riki
gól: 14., 74. Kapo
Piros lap: 52. Berson, ill. 80. Estoyanoff

Atlético Madrid-Sevilla 2:1
Vicente Calderón, 44 500 néző
Atlético: Leo Franco - Szeitaridisz (64. Galletti), Pablo (76. Mista), Perea, Antonio López - Maxi, Luccin, Costinha (46. Maniche), Petrov - Agüero, Fernando Torres
Sevilla: Palop - Dani Alves, Javi Navarro, Escudé, Puerta - Jesús Navas, Poulsen (55. Dragutinovic), Martí - Adriano (68. Aitor Ocio) - Renato - Kanoute (74. Maresca)
gól: 85., 88. Rodriguez, ill. 39. Renato
Piros lap: 46. Escudé, 66. Javi Navarro (Sevilla)

Betis-Real Madrid 0:1
Ruiz de Lopera, 34 500 néző
Betis: Doblas - Melli, Juanito, Nano, Romero - Vogel (59. Capi), Rivera - Maldonado (73. Odonkor), Ed , Wagner (46. Xisco), Rafael Sobis
Real: Casillas - Cicinho (30. Raul Bravo), Cannavaro, Sergio Ramos, Roberto Carlos - Emerson, Diarra, Reyes (67. Beckham), Cassano (60. Raul), Guti - Van Nistelrooy
gól: 6. Diarra
Piros lap: 90. Nano (Betis)

(hzs.focitipp.hu)
(jg.focitipp.hu)


*****

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább