Egy Messi-nyi hiányzott

Egy Messi-nyi hiányzott

, focitipp.hu

BL, 2. forduló

Werder-Barcelona 1:1

A 19 éves Leo Messi a 88. percben összetörte a brémai muzsikusok álmait, amikor megszerezte a Barca egyenlítő gólját. Pedig a Werder - ahogy a Chelsea ellen - ezúttal is jobban játszott nagynevű ellenfelénél.



Viharos Hansa-part

Télen sem olyan viharos az Északi-tenger, mint ahogyan a Bremen nekiesett a tavalyi BL-győztes Barcelonának a Bajnokok Ligája második fordulójának egyik legnagyobb érdeklődéssel várt meccsén. A hazaiak még azt a luxust is megengedték maguknak, hogy Zidan (Mohamed) csak a kispadon kezdjen, helyette viszont Aaron Hunt tesztelte Thuram „papa" veszendőben lévő gyorsaságát. Ez mindjárt a meccs első tíz percében két német helyzetet eredményezett: a Bréma láthatóan semmit sem akart a véletlenre bízni.

Álmos Barca

A Barcelona később sem bírt az észak-németek szervezett és gyors ellencsapásokon alapuló taktikájával, ráadásul ezúttal az irányító szerepkörében Diego is hozzátette a csapat játékához brazil varázslatot. Mégis egy vízhordó, Torsten Frings hozta kétszer is kihagyhatatlannak tűnő helyzetbe Klosét, de Puyol mindkétszer a helyén volt. A multifunkciós Frings a védekezésben is jeleskedett, amikor az inkább csak a hajpántjával feltűnő Ronaldinho elől tisztázott. Eto'o és Giuly helyzete után viszont szép lassan leült a meccs.

Hunt erőszakossága

hozta meg a második félidőben a brémaiak vezető gólját. Bal oldali, éles szögből belőtt labdáját Puyol, Inzaghit megszégyenítő lesipuskás módjára helyezte el a Barca kapujába. Próbálkozott a katalán óriás, de frissességben, gondolkodásban folyamatosan megelőzte őket a brémai középpályás-kvartett. Eto'o hordágyon, Giuly viszont akaratán kívül távozott, Gudjohnsen és Messi Rijkaard akaratából érkezett. Utóbbi rögtön bemutatta, hogy miért is hosszabbított vele tavaly 2010-ig szerződést Laporta elnök. Maradonát idéző módon cselezte ki a komplett hátsó Werder-alakzatot, és csak Wiese kapus reflexein múlott, hogy nem lett belőle gól. A németek már képtelenek voltak újítani, a katalánok viszont a 89. percben bemutattak egy hamisítatlan grundfocis akciót. Deco pöcizett, Messi gurított, a brémaiak térdre rogytak, egy-egy.

Bajban a Werder

Bajban van bizony, hiszen az A csoport másik mérkőzésén a Chelsea Drogba triplájával győzött Szófiában. A Chelsea így hat-, a Barcelona pedig négypontos, csak szegény szófiaiak vannak a Bremen mögött. Thomas Schaaf csak abban bízhat, hogy a Barca oda-vissza ikszel a Chelsea-vel, a Werder pedig oda-vissza elpáholja a Levszkit.

(fs.focitipp.hu)


Werder Bremen-Barcelona 1:1
Weserstadion, 41 256 néző
Werder Bremen: Wiese - Fritz, Naldo, Mertesacker, Schultz - Frings, Baumann, Borowski, Diego - Klose (90. Klasnic), Hunt (90. Owomoyela)
Barcelona: Victor Valdes - Oleguer, Thuram, Puyol, Silvinho (83. Zambrotta) - Iniesta, Motta, Deco - Guily (65. Messi), Eto'o (65. Gudjohnsen), Ronaldinho
gól: 56. (öngól) Puyol, ill. 89. Messi




*****

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább