Bilbao: ez mi a búbánat?

Bilbao: ez mi a búbánat?

, focitipp.hu

Spanyolország, 5. forduló

Többet támadott az Atlético a madridi derbin, de a Bernabéuban be kellett érnie egy döntetlennel. Az élen továbbra is a címvédő Barcelona áll, amely Eto'o nélkül is stílusos futballal nyert Bilbaóban.



Nem volt győztese a 139. madridi derbinek, ami azt is jelenti, hogy az Atlético 1999 októbere óta nem tudott győzni a Santiago Bernabéu stadionban. Így aztán továbbra sincs olyan futballista az Atlético keretében, aki valaha is nyert volna madridi derbit a Real ellen. Sőt: a madridista.hu portál összeállításából kiderül, hogy mindössze három olyan játékos akad a piros-fehéreknél, aki már tudja, milyen érzés megverni a királyi gárdát: Maxi Rodriguez (az Espanyollal), Galletti (a Zaragozával) és Mista (a Valenciával).

Raúl üzent

Pedig ezúttal jól kezdett a kisebbik madridi alakulat, s éppen Mista, a Valenciától nyáron 4 millió euróért megvásárolt középpályás volt az, aki már a 6. percben vezetéshez juttatta az Atléticót. A Real félóra elteltével egyenlített, a 14. élvonalbeli idényét abszolváló Raúl révén, aki így üzent Luis Aragonés spanyol szövetségi kapitánynak: talán mégis hiba volt kihagyni őt a válogatott keretből.

Hol van az a nyár?

A sérült Salgadót és Cicinhót nélkülöző Real tovább gyengült a 62. percben, amikor a játékvezető könyöklésért kiállította Sergio Ramost. Az emberelőnybe kerülő Atlético vérszemet kapott, de a csereként beállt argentin csodacsatár, a mindössze 18 éves Agüero két meccslabdát rontott. Először Casillas védte a rövid sarokra tartó lövését, majd a hajrában Fernando Torres kiugratása után a kapussal együtt a kaput is átemelte. „Figyelembe véve a korai kiállítást, elégedett vagyok az egy ponttal" - summázott a derbi után Fabio Capello, aki ezt megelőzően 1997 nyarán vezette csatába a Realt az Atlético ellen. Akkor az utolsó fordulóban 3:1-re nyert a Fehér balett, és megszerezte a bajnoki címet.

Yeste benyeste

Az eddig látottak alapján idén nincs reális esélye a Realnak az aranyra. A tabella élén továbbra is a Barcelona áll, amely Eto'o elvesztése (a brémai BL-mérkőzésen megsérült kameruni csatárra öthónapos kényszerszünet vár) ellenére impozáns játékkal nyert a hétvégén. Nem volt nehéz dolga: az ellenfél az az Athletic Bilbao volt, amely eddig még nyeretlen a bajnokságban, s amely hiába szerzett vezetést Yeste pazar kapáslövésével, nem sokkal később emberhátrányba került, majd a második félidőre összeroppant.

Eto'o nyomában

Frank Rijkaard szerint Eto'o sérülése után fel sem merült, hogy új csatárt szerződtetnének: Gudjohnsen mellett Saviola is csak az alkalomra várt - most megmutathatták, mit tudnak. Az izlandi kiállíttatta Casast, majd lőtt egy gólt, az argentin Saviola pedig - aki 2001 és 2004 között 44 bajnoki gólt szerzett a Barcában - hat perccel pályára lépése után betalált, eldöntve a mérkőzést. A Barcelona tavaly 3:1-re kikapott Bilbaóban, most visszafizették a kölcsönt.

Rijkaard jubilált

Érdekesség, hogy Rijkaard a meccs napján ünnepelte 44. születésnapját. A holland tréner három éve éppen a San Mamés stadionban, a Bilbao elleni idegenbeli meccsen ült először a Barca kispadján (akkor 1:0-ra nyertek a katalánok). Rijkaardnak ez volt a 75. győzelme a Barcelonával, és jubilált Ronaldinho is, aki a 100. mérkőzését játszotta a gránátvörös mezben.

(bilbao.focitipp.hu)

A spanyol bajnokság állása >>>

Primera Division, 5. forduló

2006. szeptember 30.-október 1.


Athletic Bilbao-FC Barcelona 1:3
San Mamés, 39 000 néző
Bilbao: Lafuente - Sarriegi, Ustaritz, Casas - Iraola, Javi Martinez, Orbaiz, Etxeberria (65. Urzaiz), Yeste, Garmendia (73. Gabilondo) - Llorente (22. Exposito)
Barca: Victor Valdés - Márquez, Puyol, Van Bronckhorst, Edmilson (31. Giuly) - Zambrotta, Xavi, Deco (62. Iniesta), Messi - Ronaldinho, Gudjohnsen (72. Saviola)
gól: 10. Yeste, ill. 45. Ustaritz (öngól), 61. Gudjohnsen, 77. Saviola
piros lap: 20. Casas (Bilbao)

Deportivo La Coruna-Real Sociedad 2:0
Riazor, 15 000 néző
Depor: Aouate - Arbeloa, Capdevila, Kasmirski, Coloccini - Lopo, Barragan, Juan Rodriguez, Sergio (64. Taborda) - Riki (89. Verdu), Arizmendi
Sociedad: Riesgo - Labaka, Ansotegi, Garrido (85. De Cerio), Novo - Mikel Alonso, Gerardo, Felicio (79. Juanito), Prieto - Rivas, Kovacevic (59. Skoubo)
gól: 83. Barragan, 88. Riki

Recreativo Huelva-Real Betis 2:0
Nuevo Colombino, 20 096 néző
Recreativo: Lopez Vallejo - Beto (46. Pablo), Dani Bautista, Arzo, Edu - Rosu (76. Javi Guerrero), Tornavaca, Jesus Vázquez, Cazorla - Viqueira, Calle (60. Sinama-Pongolle)
Betis: Doblas - Lembo, Romero, Juanito (82. Fernandez), Melli - Vogel, Odonkor, Rivera, Sobis (69. Robert) - Wagner (65. Xisco), Edu
gól: 84. Sinama-Pongolle, 88. Javi Guerrero

Mallorca-Villarreal 1:2
San Moix, 17 000 néző
Mallorca: Prats - Navarro, Ballesteros, Varela, Nunes - Arango, Ibagaza, Jankovic, Gutiérrez (56. Victor) - Baszinasz (63. Jordi), López (74. Tristán)
Villarreal: Viera - Quique Alvarez, Arruabarrena, Pena - Josemi, Somoza, Riquelme, Cani (83. Nihat), Tacchinardi (64. Sanchez) - Forlan, Jose Mari (73. Marcos Senna)
gól: 58. Jankovic, ill. 21., 25. Forlan
piros lap: 89. Marcos Senna (Villarreal)

Sevilla-Getafe 1:0
Sanchez Pizjuan, 20 000 néző
Sevilla: Palop - Aitor Ocio, Adriano (82. Duda), Dragutinovic, Daniel Alves - Poulsen, Jesus Navas, Puerta, Renato (89. Marti) - Kanouté, Fabiano (70. Maresca)
Getafe: Abbondanzieri - Licht (64. Guiza), Belenguer, Cortés, Alexis - Paredes, Sousa, Celestini, Casquero - Redondo, Pachon
gól: 33. Renato

Racing Santander-Celta Vigo 1:1
El Sardinero, 15 105
Racing: Tono - Gonzalez, Luis Fernandez, Pinillos, Melo (61. Juanjo) - Oriol, Tomas (66. Alvarez), Munitis, Balboa (46. Matabuena) - Colsa, Zigic
Celta: Pinto - Contreras, Placente, Tamas, Gustavo Lopez - Oubina, De Carvalho, Iriney (83. Laren), Baiano - Canobbio (88. Perea), Jonathan
gól: 12. Zigic, ill. 55. Iriney

Real Zaragoza-Levante 2:2
La Romareda, 28 000 néző
Zaragoza: Cesar - Pique (46. Gonzalez), Juanfran, Sergio, Diogo - Ponzio (46. Celades), D'Alessandro, Aimar, Zapater - Milito, Ewerthon (72. Sergio Garcia)
Levante: Molina - Alvaro, Rubiales, Alexis, Descarga - Camacho, Mustapha (87. Cesar), Ettien (83. Carmelo), N'Diaye - Kapo, Luyindula (64. Tommasi)
gól: 60. Celades, 80. Milito, ill. 22. Camacho, 44. Kapo

Real Madrid-Atlético Madrid 1:1
Santiago Bernaeu, 78 000 néző
Real: Casillas - Ramos , Roberto Carlos, Cannavaro, Mejia - Diarra, Reyes (65. Bravo), Emerson - Van Nistelrooy (81. Ronaldo), Raul, Guti (70. Beckham)
Atlético: Leo Franco - Ibanez, Pernia, Perea, Seitaridis - Petrov (77. Galletti), Luccin, Rodriguez, Ribeiro - Torres, Mista (59. Agüero)
gól: 37. Raul, ill. 7. Mista
piros lap: 63. Sergio Ramos (Real)

Espanyol-Osasuna 0:0
Montjuic, 18 250 néző
Espanyol: Kameni - Jarque, Torrejon, Velasco, Moha - Domingos (46. Hurtado), Zabaleta, De la Pena, Garcia (79. Rufete) - Coro (61. Tamudo) , Pandiani
Osasuna: Ricardo - Cuellar, Izquierdo, Flano, Corrales - Valdo, Nekounam, Punal, Juanlu (79. Juanfran) - Soldado (58. Webo), Milosevic (64. Raul Garcia)

Valencia-Gimnastic 4:0
Mestalla, 40 000 néző
Valencia: Canizares - Navarro, Moretti, Curro Torres, Gavilán Martinez - Albelda, Raul Albiol, Joaquin (62. Angulo), Edu - Morientes (46. D. Villa, 81. Jorge Lopez)
Gimnastic: Bizzarri - Matellan, Diaz Prendes, Caceres, Ruz - Cuellar, Buades (65. Merino), Campano (59. Generelo), Martinez - Portillo (59. Irurzun), Makukula
gól: 14. Morientes, 54., 79. Villa, 84. Angulo



*****

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább