A Real Sociedad szenvedése

A Real Sociedad szenvedése

, focitipp.hu



San Sebastian óvárosának keskeny utcáinak egyikében található egy El Bar Antiguo nevű hely. A bejáratra a következő felirat van kifüggesztve: "A bár zárva tart, amíg a Real Sociedad két meccset zsinórban meg nem nyert...". Nos, lehet, hogy egy ideig nem változik majd ez az állapot.

Bakero leszerepelt

Főleg úgy, hogy a csapattól jelenleg egy győzelmet elvárni is nagy merészségre vall. Kezdhetnénk azzal, hogy a Sociedad több mint egy éve nem nyert két meccset zsinórban. Folytathatnánk azzal a gyászos mérleggel, hogy ebben a szezonban még csak két, zsinórban megnyert félidőt sem tud felmutatni a gárda. Tragikus számok ezek, ha azt vesszük, hogy az idény elején az edzőként és sportigazgatóként funkcionáló, egykori Barca-legenda José Maria Bakero az európai kupahelyeket és a spanyol kupa megnyerését tűzte ki célul a csapat elé. Pár hónappal később a kupából a másodosztályú Malága ütötte ki őket 4:1-es összesítéssel; a bajnokságban pedig minden idők egyik legrosszabb rajtját sikerült produkálniuk a tíz forduló során szerzett 3 pontjukkal...Nem csoda, hogy Bakero már ex-sportigazgató és ex-edző, az évad első kirúgott szakvezetője, akit a helyi sajtó egyik képviselője csak így jellemzett: „Ha lehet, igazolásainál már csak edzői működése volt rosszabb...".

A sikercsapat volt a kivétel?

Nehéz elhinni, hogy ez ugyanaz az egyesület, mely a 2002/03-as idény végén éppen csak lemaradt a spanyol bajnoki címről, korábban végig vezetve a Primera Ligát, hogy aztán a végén a Ronaldo által vezérelt Real Madrid elcsenje előlük a serleget. Vagy mégsem olyan szokatlan a gyenge szereplés? Az elmúlt évtizedben ezt az egy szezont kivéve a Sociedad mindig a kiesés ellen küzdött. Ilyen rosszul utoljára hat éve, a walesi John Toshack irányításával kezdett a gárda, az idény végén a 13. helyen végezve. Ezt a szereplést egy évvel később lekopírozták, az utóbbi három évben pedig átlagban a 14. helyen végzett a Bilbao utáni legnagyobb baszk egyesület. Ennek fényében a 2002-03-as idény bajnoki ezüstérme inkább a kivételt jelentette a nyomasztó eredménytelenség folyamában. Abban az évben egyszerűen minden összejött a csapatnak. A Liverpoolnál leszerepelt Sander Westerveld sorra fogta meg az ellenfelek tizenegyeseit, az azóta éppen a Liverpoolban tündöklő Xabi Alonso Spanyolország legjobb fiatal középpályásaként irányított, Valerij Karpin és De Pedro pedig a két szélről számolatlanul tömte remek beadásokkal az egyaránt 20 gól fölött termelő Nihat, Darko Kovacsevics duót.

Csőd mindenütt

Azóta Alonso, Westerveld, De Pedro távozott, Karpin visszavonult, Nihat állandó sérülésekkel tűzdelt három év után inkább Villarrealt választotta, míg a robusztus Kovacsevics a társak segítsége nélkül formán kívül futballozik. A La Real becenévre hallgató egyesület 30 millió eurós adóssággal küzd, az Anoeta stadion egy hangulattalan hely a pályát körülvevő futószőnyeg miatt, a csapatban klikkek küzdenek egymással, Miguel Fuentes elnök pedig ahelyett, hogy megnyugtatná a kedélyeket, tavaly is három edzőt fogyasztott, de már idén is behúzhatta az első strigulát Bakero lecserélésével. A pályán mutatott teljesítmény ennek megfelelően gyatra, a fegyelem hiánya az eddig a Sociedad ellen kiosztott öt piros lapban, és a gyermeteg védekezési hibákban mérhető leginkább.

Eltűntek a tavalyi góllövők

A tavalyi év nagy megmenekülése (a San Sebastian-iak végül a 16. helyre értek fel a bajnokságban) Bakero színrelépésével kezdődött meg, de az igazi különbséget az idén már liverpooli színekben játszó Mark González nagyszerű formája jelentette. A chilei balszélső négyszer talált be az utolsó kilenc meccs során, ötször pedig megválasztották a meccs emberének. Az idény során a góllövésről a Xabi Prieto, Nihat, González és a dán Morten Skoubo alkotta négyes gondoskodott, nem beszélve arról, hogy a gólpasszok 63%-át is ez a kvartett szállította. A mostani szezonra e négyesből csak a sérülés miatt az idén mindösszesen 50 percet játszó Skoubo és az ugyancsak folyamatosan sérült Prieto maradt hírmondónak, vagyis minden teher Kovacsevics nyakába szakadt, aki nem tud megfelelni a kihívásnak.

Az edzőcsere segíthet?

A gárda új vezetőedzőjének a korábbi Osasuna, Celta és Espanyol-szakvezető Miguel Angel Lotinát nevezték ki. A nyári világbajnokság kudarca után a spanyol sajtó berkein belül már kész tényként kezelte minden jól értesült újságíró, hogy Lotina kapja meg a válogatott kapitányi székét, de a szövetség rejtélyes okokból mégis kitartott a szenilis és rasszista Aragónes mellett. Ezt követően az ugyancsak nehéz helyzetben lévő Athletic Bilbao szerette volna megszerezni magának a tar edzőt, de a Real Sociedad szurkolóinak nyomására az elnökség még időben lecsapott Lotinára. Ez egy sorsszerű találkozás volt, ha megvizsgáljuk Lotina és újdonsült csapata eddigi kapcsolódási pontjait.

Lotina és a sorsszerűség

A 2002/03-as nagy menetelés végén a Lotina-edzette Celta Vigo volt az a csapat, melytől Nihaték 4:2-re kikaptak három fordulóval a zárás előtt, átadva ezzel az első helyet a királyiaknak. Vicces, hogy Lotinát végül éppen egy Real Sociedad elleni vereség után rúgták ki a Celta Vigotól. Nemcsak negatív élmények kötötték azonban össze a feleket, gondoljunk csak a 2001-es szezon utolsó fordulójára, amikor a Real Sociedad az Anoetában „lefeküdt" a Lotina-edzette Osasunának, ezzel megmentve a másik baszk alakulatot és kiejtve a gyűlölt Real Oviedót. Szinte hihetetlen, de 2006-ban megint a Sociedad mentett meg egy Lotina-csapatot a kieséstől - ezúttal az Espanyol volt a kedvezményezett. Gondolhatták hát a szurkolók, eljött az idő, hogy a mester visszafizessen valamit a klubnak. Bár eddig csak egy döntetlenre futotta egy vereség mellett, ha a drukkerek optimizmusán múlik, akkor hamarosan ismét ünnepélyesen megnyílhat az El Bar Antiguo is.

[A Guardian.co.uk nyomán]

fs.focitipp.sansebastian


*****

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább