Az első megalázó Capello-zakó

Az első megalázó Capello-zakó

, focitipp.hu

Spanyolország, 16. forduló

A Realt péppé verte a Recre a Bernabeuban: Fabio Capello legszívesebben mindenkit lecserélt volna, és a vereségre nem talál mentséget. A Sevilla az élen, a Deportivo a pokolban, az Osasuna a mennyben jár.



Capello: „mindenkit lecseréltem volna"

A hétközi spanyol forduló legnagyobb szenzációját a Real Madrid szolgáltatta. A Királyi Gárda elszenvedte első megalázó vereségét a Capello-korszakban, miután 3:0-ra kikapott a Recreativo Huelva csapatától. Fabio Capello nem is tudta türtőztetni magát a mérkőzés után: „Megmagyarázhatatlan, amit produkáltunk, senki sem játszott a képességei szerint. Mindig tudtam, hogy a szezon zárása előtt játszott mérkőzések a legveszélyesebbek, és ez a félelmem beigazolódott. Ez nem az a csapat volt, amelyik az Espanyol ellen játszott. Ha lehetett volna, mindenkit, mind a tizennégy játékosomat lecseréltem volna."

A halasztás jobb lett volna a Realnak

A Real Madrid hátránya ezzel az éllovas Sevillához képest öt pontra nőtt, de ha a Barcelona megveri ma este az Atleticót, majd a bepótolt mérkőzésen a Betist, akkor a katalánok hét ponttal húznak el a madridiaktól. Az újonc Recreativo Huelva viszont már a hetedik helyen tanyázik: a kiscsapat eddig mindössze egyszer ikszelt, és nyolc győzelem mellett hét vereséget számlál. A Recre a legrégebben alapított spanyol futballklub, eddig kétszer indult a spanyol első osztályban, de 1979-ben és 2003-ban is a 18. helyen végzett és kiesett. Egyébként felmerült, hogy elhalasztják a mérkőzést, ugyanis egy Recreativo-szurkolókat szállító autóbusz karambolozott az autópályán, és három szurkoló és a sofőr halálos (Sebastian Redondo, Isabel Fernandez, Francisco Javier Redondo, Mariano Diaz Lopez) balesetet szenvedett. A Real Madrid és a Liga engedélyezte volna a halasztást, a Spanyol Szövetség azonban a mérkőzés lejátszása mellett döntött - bár a Real Madrid jobban járt volna a halasztással.

Pokolban a Depor, mennyországban az Osasuna

A Sevilla ismét brillírozott, 4:0-ra legyőzve a Deportivo La Coruna csapatát. A Kanouté, Luis Fabiano, Daniel Alves trió szétzilálta a vendégek védelmét, így a Sevilla tartja az első helyet. A vendégcsapat viszont egészen gyötrelmesen játszik az elmúlt hetekben: sorozatban tizedik meccsükön (ebből kilenc bajnokin) maradtak nyeretlenek, ráadásul a legutóbbi három idegenbeli fellépésükön is négy gólt kaptak (Osasuna 1:4, Valencia 0:4, Sevilla 0:4). Az Osasuna viszont feltámadt: a pamplónaiak sorozatban hét mérkőzést nyertek meg a Primera Divisiónban és az UEFA-kupában (Depor 4:1, Odense 3:1, Zaragoza 2:1, Mallorca 3:0, Parma 3:0, Villarreal 4:1, Levante 2:1) - 21 gólt, meccsenként átlagban hármat lőve. Az Osasuna azonban így is csak a nyolcadik - köszönhetően a tragikus szezonkezdetnek.

(ktn.focitipp.pamplona)

A spanyol bajnokság állása >>>

Primera División, 16. forduló

2006. december 20.

Osasuna-Levante 2:1
El Sadar, 14 943 néző
Osasuna: Ricardo - Javier Flaño, Cruchaga, Josetxo, Corrales - Raul Garcia (78. Héctor Font), Juanlu (62. Juanfran), Valdo, Puñal - Soldado (74. Webó), Milosevics
Levante: Molina - Manolo, Alexis, Álvaro, Rubiales - Tommasi (61. N´Diaye), Camacho, Ettien (70. Carmelo), Robert - Riga (75. Nino), Courtois
gól: 56. Cruchaga, 69. Soldado, ill. 93. Nino
kiállítva: 55. Robert (Levante)

Celta Vigo-Real Sociedad 0:0
Balaidos, 8000 néző
Celta: Pinto - Lequi, Placente, Tamas, Ángel - Jonathan Vila, Iriney, Gustavo López (80. De Ridder), Nené - Jorge (67. Perera), Baiano
Sociedad: Bravo - López Rekarte, Gerardo, Juanito, Mikel González - Rivas (59. Kovaceviæ), Elustondo (46. Garitano), Xabi Prieto, Aranburu - Gari Uranga, Jesuli (71. Fabio Felicio)

Racing Santander-Villarreal 2:1
El Sardinero, 13 414 néző
Racing: Toño - Cristian Álvarez, Rubén, Garay, Luis Fernández (32. Momo) - Vitolo, Colsa (85. Balboa), Scaloni - Munitis, Óscar Serrano, Zsigics (90. Juanjo)
Villarreal: Barbosa - Josemi, Fuentes, Quique Álvarez, Arruabarrena, Senna, José Mari, Josico (46. Tacchinardi), Cani (60. Marcos), Forlán, Guille Franco (70. Jonathan)
gól: 48. Rubén, 63. Colsa, ill. 86. Marcos

Gimnástic-Real Betis 0:1
Nou Estadi, 10 000 néző
Gimnastic: Rubén Pérez - Ruz (78. Campano), Matellán, Mingo, Llera - Juan Diaz, Morales, Generelo (68. Gil) - Cuéllar, Rubén Castro, Portillo
Betis: Contreras - Melli, Juanito, Rivas, Fernando Vega - Vogel, Arzu, Assunçao, Robert (58. Dani) - Edu (91. Fernando), Sobis (90. Wagner)
gól: 63. (11-esből) Assuncao

Getafe-Espanyol 0:1
Alfonso Perez, 6000 néző
Getafe: Abbondanzieri - Cortés, Belenguer, Alexis, Pulido - Celestini, Casquero, Mario Cotelo, Nacho (80. Pachón) - Manu del Moral, Paunovics (72. Güiza)
Espanyol: Kameni - Jarque, Torrejón, Chica, Zabaleta (60. Velasco) - Moisés, De la Peña, Rufete, Riera - Luis Garcia (88. Coro), Tamudo (75. Pandiani)
gól: 73. Tamudo
kiállítva: 67. Casquero, ill. 88. Chica

FC Sevilla-Deportivo La Coruna 4:0
Ramon Sanchez Pizjuan, 44 000 néző
Sevilla: Palop - Dani Alves, Javi Navarro (70. Maresca), Escudé, David - Poulsen, Renato (65. Marti), Jesus Navas, Adriano - Luis Fabiano, Kanouté (76. Chevanton)
Deportivo: Aouate - Manuel Pablo, Andrade, Arbeloa, Capdevila, Filipe, Sergio (59. Verdu), Duscher, Juan Rodriguez (84. Riki), Cristian (77. De Guzmán), Arizmendi
gól: 28. 63. (11-esből) Kanuoté, 65. Luis Fabiano, 73. Daniel Alves

Real Madrid-Recreativo Huelva 0:3
Santiago Bernabeu, 50 000 néző
Real: Casillas - Michel Salgado (67. Mejia), Cannavaro, Sergio Ramos, R. Carlos - Emerson (46. Robinho), Guti, Beckham - Raul, Ronaldo (67. Reyes), Van Nistelrooy
Recreativo: López Vallejo - Merino, Mario, Beto (55. Arzo), Poli, Cazorla, Viqueira, Jesus Vázquez, Aitor, Sinama Pongolle (57. Juanma), Uche (80. Javi Guerrero)
gól: 34. Sinama-Pongolle, 51. Uche, 90. Viquiera

Athletic Bilbao-Real Zaragoza 0:0
San Mamés, 36 000 néző
Athletic: Aranzubia - Sarriegi, Casas, Prieto, Exposito - Iraola, Gabilondo (46. Etxeberria), Martinez, Yeste - Urzaiz (74. Aduritz), Murillo (62. Garmendia)
Zaragoza: Sanchez Dominguez - Milito, Juanfran, Pique, Diogo - Aimar, Celades, D'Alessandro (81. Oscar Gonzalez), Zapater - Milito (90. Lafita), Ewerthon (65. Garcia)

Valencia-Mallorca 3:1
Mestalla, 25 000 néző
Valencia: Canizares - Navarro, Curro Torres, Miguel, Vicente - Baraja (83. Viana), Raul Albiol, Silva (69. Joaquin), Albelda - Villa (60. Morientes), Angulo
Mallorca: Toni Prats - Navarro, Ballesteros, Varela, Arango - Nunes, J.Lopez (90. M.Lopez), Jankovic (73. Tuni), Basinas (66. Castano) - Gutierrez, Pereyra
gól: 39. Vicente, 57. Villa, 82. Morientes, ill. 87. (11-es) Gutierrez

FC Barcelona-Atletico Madrid (ma este 21:45, TV: Sport1)



*****

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább