Kettőt kaptak a kékek

Kettőt kaptak a kékek

, focitipp.hu

Anglia, 27. forduló

Amikor tavaly a manchesteri derbin a City megrágta, lenyelte, majd szépen a fűre okádta a dölyfös Unitedet (4:1), a városban némileg helyreállt az egyensúly. Aztán jött Rooney.



Anglia, 27. forduló:
Manchester City vs Manchester Utd 0:2


Amikor tavaly a manchesteri derbin a City megrágta, lenyelte, majd szépen a fűre okádta a dölyfös Unitedet (4:1), a városban némileg helyreállt az egyensúly. Aztán jött Rooney.


A Manchester United utoljára 2000-ben tudott nyerni a rivális City otthonában, tavaly ráadásul egy megalázó 4:1-es vereséggel zavarták őket haza a Keegan-fiúk (Fowler, Macken, Sinclair, Wright-Philips, ill. Scholes), úgyhogy a vendetta ideje elérkezett.
Annál is inkább, mivel a Chelsea szombati győzelme után a ManU-nak mindhárom pontra szüksége volt ahhoz, hogy versenyben maradjon a bajnoki címért.

Első fejezet (Porsche turbo)

Basszameg - mondta hitetlenkedve a semleges néző a meccs elején. Vagy azt (vasárnap lévén): Istenem!
A manchesteri derbi ugyanis akkora iramban kezdődött, hogy a szombati Inter-Roma öregfiúk-meccsnek tűnt a látottakhoz képest. Az első 10 perc alighanem a hétvége legjobb periódusa volt, és még a halvérű szalondrukekrek is őrjöngtek otthon a képernyők előtt.
Ilyen felpörgetett iramú kezdést ugyanis régen lehetett látni. A kékek megszállták a ManU térfelét, s az események szinte követhetetlen tempóban zajlottak a pályán:

1. perc: Antoine Sibierski került gólhelyzetbe, Rio Ferdinand szabálytalanul szerelte, de mondá Bennett, a legfőbb bíró: kelj föl és járj stb.

2. perc: Sibierski fölkelt, és Robbie Fowler sarkazása után 16 m-ről lőtt (mellé).
Tombolt a lelátó, a ManU ugyanis labdához sem érhetett, máris jött az újabb attak:

4. perc: Kiki Musampa bal külsővel egészen parádés löketet eresztett meg, amit Carroll egészen parádés mozdulattal hárított.

5. perc: Shaun Wright-Phillips sprintelt egyet a jobbszélen, lapos beadását McManaman két lépésről mellé lőtte. Ezután lépte át a térfelet a ManU, s ha már ott járt James kapujánál, alaposan befűtött a válogatott kapusnak.

6. perc: Rooney jobb felsőbe tartó szabadrúgását an levegőben úszó James szögletre tenyereli; a szöglet után előbb Scholes, majd Rooney lövése is levágódik.
És ez így ment egy ideig. S noha az első negyedóra után a csapatok némiképp visszavettek az iramból, a meccsre azért nem lehetett panasz.

Második fejezet (amelyben a két gól története leíratik)
A Manchester City az előző fordulóban pontokat rabolt a Chelsea-től, és sokáig úgy tűnt, a másik bajnokaspiráns sem bír a Cityvel. Aztán ahogy a széleken sebességet váltott a ManU (a sérült OShea helyett Cristiano Ronaldo, a jellegtelen Fletcher helyett pedig Giggs érkezett), a vendégek fokozatosan átvették a kezdeményezést, ráadásul Rooney türelme is elfogyott.

68. perc: az addig remekül játszó Musampa állva elaludt, ezt használta ki Keane, aki kiugratta Gary Neville-t a jobb szélen, Neville (nagy meglepetésre) okosan adott középre, s az érkező Rooney Dunne közreműködésével a bal alsóba lőtt: 0:1.

A számmisztika kedvelői ekkor már tudták, hogy a meccs eldőlt, hiszen ha a City kapta az első gólt a meccsen (ebben a szezonban kilencszer), akkor annak rendszerint vereség volt a vége (ebben a szezonban nyolcszor).

Kevin Keegan edző ugyan azonnal reagált, és Barton helyett a csatár Mackent küldte a pályára, de ez sem segített.

A számmisztika kedvelőinek igazuk volt.
75. perc: Dunne hat méterről, bal lábbal elegánsan perdített saját kapujába, átemelve Jamest: 0:2.

S bár volt még egy Musampa-, egy Fowler- és egy Sibierski-lövés, a lényeg már nem változott: a ManU nyert, versenyben maradt, a City-szurkolók pedig kénytelenek megbékélni a tudattal, hogy csapatuk, amely 5 ponttól fosztotta meg a Chelsea-t, tulajdonképpen az ősi rivális malmára hajtja a vizet.

A Manchester United zsinórban ötödik idegenbeli meccsén tudott nyerni, és 16 mérkőzés óta veretlen a bajnokságban. (Mi lesz még, ha Van Nistelrooy is visszatér!)

MANCHESTER CITY vs. MANCHESTER UNITED 0:2 (0:0)

2005.02.13., City of Manchester Stadium, 47 111 néző, játékvezető: Bennett.
Gólszerző:
Rooney (68.), Dunne (75. - öngól)
Sárga lap:
Man. City: Fowler, Sibierski
Man. Utd.: Rooney, Scholes, Keane
Labdatartás:
Manchester City 38%
Manchester United 62%
Lövések:
City 9
United 11
Szögletarány:
Man. City 4
Man. Utd 8
Szabálytalanságok:
Man. City 10
Man. Utd 14
Man. City:
James, Mills (83. Bradley Wright-Phillips), Dunne, Distin, Thatcher, Shaun Wright-Phillips, Barton (68. Macken), Sibierski, McManaman, Musampa, Fowler.
Man. Utd:
Carroll, Gary Neville, Ferdinand, Brown, Heinze, O'Shea (33. Ronaldo), Keane, Fortune, Fletcher (64. Giggs), Rooney, Scholes (84. Phil Neville).

-gj-
*****

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább