Egy Liverpoolnak szurkoló Arsenal-csatár

Egy Liverpoolnak szurkoló Arsenal-csatár

, anfield.focitipp.hu

Theo Walcott

Új sorozatunkban a futballvilág tehetségeit mutatjuk be, elsőként az Arsenal tinijét, Theo Walcottot. Mennyi a fizetése? Milyen rekordok fűződnek a nevéhez? Kinek szurkol? Utóbbit előre eláruljuk: természetesen a Liverpoolnak.



Az utóbbi évtizedek legnagyobb angol tehetségének tartott Theo Walcott az AFC Newbury kölyökcsapatában kezdte pályafutását, több mint száz gólt lőve egyetlen idény alatt. Azonnal leigazolta a Swindon Town, majd a Swindon után a Southampton következett, ahol rekordot döntött azzal, hogy mindössze 16 évesen bemutatkozott a felnőtt csapatban (a Wolverhampton elleni bajnokin).

Az első teljes meccsét 2005 októberében a Leeds ellen játszotta, s gólt is lőtt, akárcsak négy nappal később a Millwallnak, majd a következő meccsen a Stoke Citynek. Ekkor jelentkezett be érte a Chelsea, a Real Madrid, a Juventus, a Milan és a Barcelona is, ő mégis az Arsenalt választotta: az Ágyúsok 5 millió fontot fizettek érte (további 12 millió opcionális). Ezzel ő lett a brit futball történetének legdrágább 16 éves játékosa. Évi keresete egymillió font.

Tizenhetedik születésnapja előtt tagja volt az Arsenal keretének a Real Madrid elleni BL-nyolcaddöntőben, a bajnokságban azonban csak 2006 augusztusában debütált, csereként lépve pályára az Aston Villa ellen. A Bajnokok Ligájában a Dinamo Zagreb elleni BL-selejtezőn szerepelt először, gólpasszt adva Flamininek.

Az angol válogatottban a magyarok ellen szerepelt először, 17 évesen és 175 naposan - ezzel ő lett minden idők legfiatalabb angol válogatott játékosa. Owen és Rooney sérülése miatt Sven-Göran Eriksson beválogatta a világbajnoki keretbe, Darren Bent (2006-ban angol gólkirály) és Andy Johnson (2005-ben angol gólkirály) helyett.

Walcott, akit a BBC a 2006-os év legjobb fiatal angol sportolójává választott, gyerekkora óta a Liverpoolnak szurkol, példaképe Owen, Fowler és McManaman. „Amikor a Liverpool megnyerte a BL-t, örömömben úgy üvöltöttem a tévé előtt, hogy a környék minden lakója hallotta."

NÉVJEGYKÁRTYA
Név: Theo James Walcott
Klub: Arsenal
Posztja: csatár
Állampolgárság: angol
Születési dátum: 1989. március 16.
Születési hely: London
Magasság/testsúly: 176 cm/68 kg
Becenév: The Newbury Express

Pályafutás (meccs/gól):

Southampton 21/4
Arsenal 13/0

Válogatott:
1/0


A jövő csillagai sorozat további cikkei >>>


(anfield.focitipp.hu)


*****

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább