Edzőkeringő a Bundesligában

Edzőkeringő a Bundesligában

, focitipp.hu

Német bajnokság, 19. forduló

Felix Magathot az első, Thomas Dollt a huszonhetedik hibája után rúgták ki állásából. Jupp Heynckes viszont nem várt senkire, inkább önként lemondott. Magath helyére Hitzfeld érkezett, Doll helyére Stevens. Heynckes helyére Luhukay.



A Bundesliga 19. fordulója két edzőnek is a végállomást jelentette: a Bayern München Felix Magath-tól, a Hamburg pedig Thomas Dolltól vált meg. A két edzőtől ellentétes körülmények között vált meg a klubvezetés: Magath szinte az első hibája után lapátra került, Dollal viszont hónapok óta türelmesek voltak a Hamburg vezetői.

Diego: vége az őszi ámokfutásnak?

Győzött a Schalke és a Werder is, így e két gárda szinte a semmiből tett szert egy nyolc pontos előnyre a bajorokkal szemben. A gelsenkircheniek alaposan megizzadtak hazai pályán az Aachennel szemben, és csak egy öngóllal jutottak hozzá a három ponthoz. A Werder viszont a Bay-Arenában is igazolta klasszisát: legalább egy fordulatszámmal gyorsabban pörgött a Leverkusennél, és könnyedén győzött. Egy dologra azonban felfigyelhettünk a brémaiak két mérkőzésén: az ősszel brillírozó (és 18 pontjával kanadai táblázat-győztes) brazil Diegót az ellenfelek sokkal keményebben őrzik. A tízes ennek köszönhetően még nem szerzett tavasszal pontot, a Hannover ellen három gólpasszt és a Leverkusen ellen egy gólt jegyző Klose így meg is előzte a listán (21 ponttal).

Bayern: Magath a BL miatt ment

A Bayern München sorozatban három tétmeccsén maradt nyeretlen, és ez sok volt a bajorok klubvezetésének. Karácsony előtt vereség az Aachentől a Német kupában (2:4), majd a januári bajnoki rajton a Dortmundtól (2:3); így a Bochum elleni hazai bajnokin elért gólnélküli döntetlennel szerzett pont senkit sem vigasztalt. Felix Magath két év alatt kétszer is duplázott (ezzel Bundesliga-csúcsot döntött), amikor 2005-ben és 2006-ban is bezsebelte a bajnoki cím mellé a Német kupát is a Bayernnel. Idén erre teljesen esélytelenek a bajorok, de a klubvezetés mégis egy harmadik sorozat, a Bajnokok Ligája miatt lépett ilyen gyorsan: a Bayern 2001-es győzelme óta maximum a negyeddöntőig tudott eljutni (2002-ben és 2005-ben) a legrangosabb kupasorozatban. Tavaly a nyolcaddöntőben a Milan gázolt át a Bayern Münchenen, idén pedig a Real Madrid vár rájuk. Az a Real, amely tavaly és tavalyelőtt ugyancsak a nyolcaddöntőben búcsúzott - a párosítás vesztesének tragikus tavaszt jósolunk.

A statisztika szerint még bajnok lehet a Bayern

A Bayern idén eddig öt bajnoki vereséget szenvedett, és az elmúlt években ennél több vereséggel egyszer sem lett bajnok. Kivéve a legendás 2000/01-es szezont, amikor az utolsó forduló 95. percben Patrik Andersson hamburgi egyenlítő góljával vették el a Salátástálat a már ünneplő Schalkétől - akkor 9 bukta is belefért. Tehát a statisztika szerint még van esély a bajnoki címre - csupán nem szabad többször veszítenie a Bayernnek a régi-új edzővel, Ottmar Hitzfelddel.

Doll: két győzelem a huszonkilencből

Thomas Doll kirúgása mellett már sokkal több érv szólt. Az ex-keletnémet támadólegenda október óta ígéri a Hamburg feltámadását, de az csak nem akar bekövetkezni. Vele már nem is fog, ugyanis a klubvezetés a Cottbus elleni hazai iksz után útilaput kötött a göndör tréner talpára. Nincs is mit magyarázni: a Hamburg idei 29 tétmeccséből mindössze kettőt tudott megnyerni: október 22-én a Leverkusent verték a bajnokságban, december 6-án pedig a CSZKA Moszkvát a BL-ben. Dollt tehát ment, Huub Stevens pedig jött. Pokoli nehéz dolga lesz: mivel a Mainz megszerezte sorozatban második győzelmét is (a Dortmund ellen), így a Hamburg már az utolsó a Bundesligában. Apropó Dortmund: a Bayern múlt heti legyőzése után most vereség Mainzban. Lesz még munkája Jürgen Röbernek.

Heynckes maga távozott

Mint ahogy Jos Luhukay-nak is. A holland tréner Jupp Heynckes megüresedett helyét vette át a Borussia Mönchengladbach kispadján. Heynckes játékosként a hetvenes években négy bajnoki címet és egy BEK-győzelmet szerzett a Gladbach-kal, majd 1979 és 1987 között edzőként is vezette a gárdát. A visszatérése nem sikerült: miután a Mönchengladbach újabb döntetlent ért csak el (és ezzel visszaesett a 17., kieső helyre) Heynckes lemondott.

Ötöt számolt a Mainz a Herthára

A kiesés elől menekülő Mainz mellett érdemes egy szót ejtenünk a „magyar rangadóról" is, ahol a Hannover lemosta a pályáról a Herthát (5:0). Ezzel az északiak alaposan visszavágtak az őszi berlini 0:4-ért (Huszti 79, Dárdai 90 percet focizott). A bajnokságot pocsékul kezdő hazaiak így kicsit fellélegezhetnek.

(ktn.focitipp.hu)

A Bundesliga állása >>>


Bundesliga, 19. forduló

2007. január 30-31.

Borussia Mönchengladbach-1. FC Nürnberg 0:0
Borussia Park, 33 116 néző
M'gladbach: Keller - Bögelund, B. Svensson, Zé Antonio, Compper - Polanski - D. Degen (82. Delura), Jansen - Insua - Thygesen (67. Baumjohann), Kahe
Nürnberg: R. Schäfer - D. Reinhardt, A. Wolf, Nikl (90. Szpiranovics), Pinola - Mnari, Galasek - Gresko - Vittek, Schroth (78. Polak), Szaenko

VfB Stuttgart-Arminia Bielefeld 3:2
Gottlieb-Daimler Stadion, 23 000 néző
Stuttgart: Hildebrand - Osorio, Delpierre, Fernando Meira, Magnin - Hilbert, Pardo, da Silva (74. Gentner), Hitzlsperger - Gomez (80. Streller), Cacau (80. Lauth)
Bielefeld: Hain - Korzynietz, Westermann, Borges, Schuler - Zuma (83. Böhme), Kauf, T. Marx (78. Ahanfouf), Maszmanidisz - Eigler, Wichniarek (46. Kamper)
gól: 9., 59. Gomez, 52. Cacau, ill. 26. Eigler, 87. Ahanfouf
kiállítva: 91. Borges (Bielefeld)

Wolfsburg-Eintracht Frankfurt 2:2
Volkswagenarena, 15 097 néző
Wolfsburg: Jentzsch - Quiroga, Hofland, Madlung, Van der Heyden - Menseguez (74. K. Hill), Karhan (68. Hanke), van der Leegte, Krzynówek - Marcelinho - Klimowicz
Eintracht: Pröll - P. Ochs, Kirjakosz, Vaszoszki, Spycher - Jones, Chris (67. Amanatidisz) - A. Streit, A. Meier, Thurk (76. Russ) - Takahara (92. Preuss)
gól: 8. Klimowicz, 73. Hanke, ill. 63. Thurk, 69. A Meier

Bayern München-VfL Bochum 0:0
Allianz-Arena, 64 000 néző
Bayern: Kahn - Ottl (72. Santa Cruz), Lucio, van Buyten, Lahm - Demichelis - Salihamidzic, Schweinsteiger, van Bommel - Makaay, Pizarro (46. Podolski)
Bochum: Drobny - O. Schröder, Yahia, Maltritz, P. Bönig - Zdebel, Dabrowski - Epalle, Misimovics (90. Drsek), Trojan (77. Ilicsevics) - Gekasz (86. Fabio Junior)

Hannover 96-Hertha BSC 5:0
AWD-Arena, 30 584 néző
Hannover: Enke - Cherundolo, Vinicius, Fahrenhorst, Tarnat - Balitsch, Lala, Jankov (67. Bruggink) - Rosenthal (76. Stajner), Huszti (79. Halfar) - Haszemjan
Hertha: Ellegaard - A. Friedrich, J. Boateng, A. Schmidt, Fathi - Dárdai - Dejagah, Bastürk, Gilberto - Gimenez, Pantelics (74. Neuendorf)
gól: 16., 37. Vinicius, 45. Fahrenhorst, 64. Rosenthal, 76. Lala

Hamburger SV-Energie Cottbus 1:1
AOL Arena, 52 484 néző
Hamburg: F. Rost - Benjamin, B. Reinhardt, Mathijsen, Atouba - de Jong - Jarolim, Laas (83. Feilhaber), Sorin (58. Sanogo) - Olics, Ljuboja (69. Berisha)
Cottbus: Piplica - Szélesi, McKenna, I. Mitreski, Cvitanovics - T. Rost, Bandrowski (73. Baumgart), Munteanu (66. Sao) - Gunkel (66. Ziebig) - Radu, Kioyo
gól: 4. (11-es) Sorín, ill. 9. Radu

Schalke 04-Alemannia Aachen 2:1
Veltins-Arena, 61 482 néző
Schalke: Neuer - Rafinha, Bordon, Krsztajics, Rodriguez (46. Bajramovics) - F. Ernst, Kobiasvili - Lincoln (77. Hamit Altintop) - Varela (61. Halil Altintop), Lövenkrands - Kuranyi
Aachen: Straub - S. Pinto, Klitzpera, Sichone, Leiwakabessy - M. Lehmann - Reghecampf, Fiel (79. Quotschalla) - Rösler (61. Dum) - Ibisevics, Ebbers
gól: 23. (11-es) Rafinha, 74. (öngól) Sichone, ill. 17. Ibisevics

Mainz 05-Borussia Dortmund 1:0
Bruchwegstadion 20 300 néző
Mainz: Wache - Demirtasz, M. Friedrich, Noveski, Weigelt - F. Gerber (92 Csa Du Ri), L. Andreasen, Pekovics, Feulner - Niculae (59. Jovanovics), Szabics (59. Ruman)
Dortmund: Weidenfeller - P. Degen, Brzenska, C. Metzelder, Dede (87. Amedick) - Kruska - Tinga (78. Ricken), Kringe - Pienaar (69. Sahin) - Frei, Valdez
gól: 62. (11-es) Andreasen

Bayer Leverkusen-Werder Bremen 0:2
Bay-Arena, 22 500 néző
Leverkusen: Butt - Castro, Haggui, Juan, Babic - B. Schneider, Rolfes - Freier, Barnetta (46. Kiessling) - Barbarez - Voronyin
Werder: Reinke - C. Fritz, Mertesacker, Naldo, Womé - Frings - D. Jensen (87. Vranjes), Borowski - Diego (81. C. Schulz) - Klose, Hunt (46. Hugo Almeida)
gól: 15. Klose, 78. Almeida
kiállítva: 73. Castro (Leverkusen)



*****

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább