Capello és a fehér zsebkendők

Capello és a fehér zsebkendők

, focitipp.hu

Spanyolország, 21. forduló

Ki hitte volna, hogy egy héttel a távozása után már visszasírják Madridban a kövérkés Ronaldót?



Pedig így van: a fogyókúrák esküdt ellenségének számító brazil csatár jóformán még ki sem tette a lábát a Bernabéuból, a madridi közönség máris visszakövetelte a csapatba. A klubcímeres sálak helyett vasárnap a zsebkendőjüket lengették az Ultras Sur tagjai, spanyol szokás szerint így követelbe a Real elnökének, Ramón Calderónnak és Fabio Capello vezetőedzőnek a távozását.

A Real Madrid ugyanis hazai pályán kapott ki a harmatgyenge - utóbbi 13 meccséből csak kettőt megnyerő - Levante együttesétől, amely még ezzel a győzelemmel is kiesőhelyen áll. A 11. percben Mohamadou Diarra buktatta Tomassit, a büntetőt pedig a januárban igazolt Salva Ballesta berúgta. Ekkor még nem tűnt valószínűnek, hogy az újonc kibekkelheti a meccset, de Van Nistelrooy, Raúl és Higuaín is kihagyta, amit ki lehetett hagyni. A Levante ezt megelőzően 2004 novemberében látogatott a Bernabéuba, és 5:0-ra kikapott - igen ám, de az akkori gólszerzők közül (Ronaldo 2, Figo, Owen, Beckham) ma már csak Beckhamet találjuk Madridban, s őt is csak fél lábbal, zsebében az LA Galaxy exkluzív szerződésével.

A Real botlása azonban nem jelentett különösebb fórt a riválisoknak: a sérült Ronaldinho nélkül kezdő Barcelona csak gólnélküli döntetlent játszott Pamplonában az Osasuna ellen. A Barca utóbbi 11 tétmeccsén csak négyszer győzött, ami kevés egy bajnokaspiránstól, ráadásul idegenben már öt bajnoki óta nyeretlenek a katalánok. Ami jó hír az osasunai meccs kapcsán a barcelonaiaknak, az rossz hír a liverpooliaknak a közelgő (február 21.) Barca-Liverpool BL-nyolcaddöntő előtt: négy hónapos kihagyás után visszatért a térdsérüléséből felépülő Samuel Eto'o, aki az első három őszi fordulóban négy gólt lőtt, tavaly pedig 26 találattal spanyol gólkirály lett.

A Barca egy ponttal előzi meg a Sevillát, amely zsinórban nyolc hazai győzelem után kénytelen volt beérni egyetlen ponttal a Real Sociedad ellen - a San Sebastian részéről ez nem akármilyen fegyvertény, bár ezzel együtt is nyeretlen idegenben (0-5-5).
Átok ül az Athletic Bilbaón a San Mamés stadionban: a baszkok tizedik meccsüket játszották odahaza, s eddig csak egyszer örülhettek a győzelemnek (1-3-6). Ezúttal az a Betis leckéztette meg őket, amely az új edző, a francia Luis Fernandez érkeztével lendületet kapott, s a szörnyű szezonkezdet után egyre inkább formába lendül: a sevillai zöld-fehérek utóbbi 16 tétmeccsükön mindössze kétszer kaptak ki.

(bilbao.focitipp.hu)

A spanyol bajnokság állása >>>

Primera Division, 21. forduló

2007. február 3-4.

Deportivo La Coruna-Mallorca 1:0
Riazor, 15 000 néző
Deportivo: Aouate - Manuel Pablo, Andrade, Juanma, Capdevila - De Guzmán, Duscher (81. Verdu), Estoyanoff (62. Taborda), Cristian - Arizmendi, Riki (75. Pablo Álvarez)
Mallorca: Prats - Héctor, Ramis, Nunes, Navarro - Baszinasz, Jordi (65. Jankovics), Ibagaza, Arango - Jonás Gutiérrez, Maxi López (65. Victor)
gól: 45. Estoyanoff (11-esből);

Espanyol-Zaragoza 1:2
Montjuic, 16 800 néző
Espanyol: Kameni - Velasco (74. Moha), Jarque, Torrejón, Chica, Jonatas (48. Julián), Costa, Riera (63. Pandiani), Coro, Luis Garcia, Tamudo
Zaragoza: César - Diogo, Piqué, Gabi Milito, Juanfran, Movilla, Zapater, D´Alessandro (75. Lafita), Óscar, Sergio Garcia (90. Chus Herrero), Diego Milito (65. Ewerthon)
gól: 86. L. Garcia, ill. 55. és 87. S. Garcia

Valencia-Atlético Madrid 3:1
Mestalla, 30 000 néző
Valencia: Cañizares (74. Butelle) - Miguel, Ayala, Moretti, Marchena, Albiol, Albelda, Silva (67. Joaquin), Vicente (73. Angulo), Morientes, Villa
Atlético: Leo Franco - Szeitaridisz, Pablo, Antonio López, Zé Castro, Maniche, Luccin (72. Costinha), Jurado (72. Gabi), Mista, Fernando Torres, Agüero (63. Galletti)
gól: 15. Ayala, 54. és 69. Morientes, ill. 56. Mista

Athletic Bilbao-Betis 1:2
San Mames, 39 000 néző
Bilbao: Aranzubia - Expósito, Sarriegi, Amorebieta, Casas (70. Javi Gonzalez), Murillo, Iraola, Javi Martinez, Yeste, Aduriz (64. Llorente), Urzaiz
Betis: Doblas - Iliæ, Rivas, Fernando Vega, Arzu, Vogel, Rivera (68. Miguel Angel), Caffa (59. Fernando), Robert, Capi, Sobis (72. Pancrate)
gól: 90. Urzaiz (11-esből), ill. 18. Robert, 76. Pancrate

Celta Vigo-Gimnastic Tarragona 1:1
Balaidos, 14 000 néző
Celta: Pinto - Tamas, Contreras, Placente, Ángel, Iriney, Oubiña, Gustavo López (57. Nunez), Canobbio (83. Guayre), Nené (65. Jonathan), Baiano
Nastic: Bizarri - Calvo, Mingo, Matellán, César Navas, Campano, Generelo (64. Merino), Morales, Juan Diaz (53. Cuellar), Pinilla (84. Ruben), Portillo
gól: 50. Oubina, ill. 77. Portillo

Racing Santander-Getafe 1:0
El Sardinero, 15 370 néző
Racing: Calatayud - Pinillos, Rubén, Garay, Christian, Scaloni (71. Alvarez), Colsa, Balboa (62. Balboa), Munitis, Óscar Serrano (89. Momo), Zsigics
Getafe: Abbondanzieri - Contra, Belenguer, Pulido, Paredes, Celestini, Mario Cotelo (76. Nacho), Casquero, Vivar Dorado (73. Verpaskovskis), Manu del Moral (73. Paunovics), Güiza
gól: 7. Garay

Recreativo Huelva-Villarreal 2:1
Nuevo Colombino, 17 000 néző
Recreativo: López Vallejo - Merino (42. Moya), Beto, Pablo Amo, Poli, Cazorla, Barber, Jesus Vázquez, Juanma (65. Tornavaca), Javi Guerrero (46. Uche), Sinama Pongolle
Villarreal: Viera - Josemi, Cygan, Fuentes, José Enrique, Josico (60. Tacchinardi), Senna, Cani (45. Tomasson), Matias Fernández, Guille Franco, Forlán (68. Jonathan)
gól: 14. Juanma, 46. Sinama-Pongolle, ill. 77. Tomasson
kiállítva: 88. Arruabarrena (Villarreal)

FC Sevilla-Real Sociedad 0:0
Ramon Sanchez Pizjuan, 40 000 néző
Sevilla: Palop - Dani Alves, Javi Navarro, Escude, David, Renato, Marti, Jesus Navas (57. Duda), Adriano (69. Ligero), Luis Fabiano, Kerzsakov (79. Chevanton)
Real Sociedad: Bravo - Garrido, Gerardo, Mikel González, Juanito, Rivas (46. Garitano), Elustondo, Xabi Prieto, Savio (74. Aranburu), Gari Uranga, Herrera (55. Kovacsevics)
kiállítva: 90. Duda (Sevilla)

Real Madrid-Levante 0:1
Santiago Bérnabeu, 64 240 néző
Real Madrid: Casillas - Michel Salgado, Sergio Ramos, Helguera, Torres - Guti, Diarra, Higuain, Reyes (46. Robinho, 72. Nieto) - Raul, Van Nistelrooy
Levante: Molina - Manolo, Alexis, Déhu, Rubiales, Camacho, Tommasi, Riga, Robert (67. Ettien), Salva (88. Reggi), Kapo (82. Berson)
gól: 11. Ballesta (11-esből)

Osasuna Pamplona-FC Barcelona 0:0
Reyno de Navarra, 18 000 néző
Osasuna: Ricardo - Javier Flaño, Cruchaga, Miguel Flaño, Corrales - Puñal, Raul Garcia, Juanfran, David López - Milosevic (72. Nekounam), Soldado (83. Webo)
Barcelona: Victor Valdés - Oleguer, Márquez, Puyol, Edmilson - Zambrotta, Xavi, Deco (85. Eto'o), Giuly - Ezquerro, Saviola (66. Iniesta)



*****

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább