Egyiptom hercege

Egyiptom hercege

, anfield.focitipp.hu

Al Zamalek (Egyiptom)

Egyetlen afrikai klub állt eddig a FIFA klubvilágranglistájának élén: az egyiptomi Al Zamalek, 2003 februárjában.



A Zamaleket 1911-ben alapította Kairóban egy Merzbach nevű belga ügyvéd. Célja egyértelmű volt: felvenni a versenyt a brit klubnak tartott Al Ahlyval. A versenyfutás olyannyira jól sikerült, hogy ma az Al Ahly és a Zamalek egyaránt 5-5 végső győzelmet mondhat magáénak az Afrikai Bajnokok Ligájában, s ezzel a két kairói klub holtversenyben áll az első helyen az afrikai örökranglistán.

A Zamalek az évek során inkább az „arisztokrata réteg" klubjává vált, míg ősi riválisa, az Al Ahly becslések szerint 40 millió szurkolót tudhat maga mögött Egyiptomban. A két csapat egymás elleni rangadóira olyan parázs küzdelem a jellemző, hogy gyakran külföldi játékvezetőket kell hívni a meccsre. A Zamalek klubkrónikái az 1944-es évet emelik ki, amikor a csapat az Egyiptomi Kupa döntőjében 6:0-ra verte az Al Ahlyt. A rivális szurkolói ilyenkor nem felejtik el megemlíteni a 2001/2002-es szezont, amely viszont az Al Ahly kiütéses győzelmét hozta (6:1).

A Zamalek utoljára a 2004-es szezonban ünnepelhetett egyiptomi bajnoki címet; az Afrikai Bajnokok Ligájában 2002-ben hódították el utoljára a trófeát (a marokkói Raja Casablancát verték a döntőben).

A Zamalek egykori játékosai közül a legismertebb kétségkívül a világjáró Ahmed „Mido" Hossam, aki 23 éves kora ellenére megfordult már a Gent, az Ajax, a Celta Vigo, a Marseille és a Roma csapatában, s aki jelenleg a Tottenham Hotspurt erősíti (Mido az egyiptomi válogatottban 41 meccsen 18 gólt lőtt). De megemlíthető még a nigériai Emmanuel Amunike is, aki 1991 és 1994 között volt a Zamalek játékosa, s aki 1996-ban olimpiai aranyat nyert, majd közel négymillió dollárért leigazolta őt a Barcelona. Nem kerülhetők meg a Hassan-ikrek sem: Hossam Hassan és Ibrahim Hassan egyaránt több mint száz alkalommal volt válogatott (ezzel nem csupán Egyiptomban, hanem egész Afrikában csúcstartók). Hassanék együtt kezdtek az Al Ahlyban, együtt igazolta le őket a PAOK Szaloniki, majd a Xamax Neuchatel, s végül a Zamalekbe tértek vissza.

A csapat edzője volt a 1999-től 2002-ig a német Otto Pfister, aki kijuttatta Togo válogatottját a 2006-os világbajnokságra. Jelenleg a francia válogatott egykori szövetségi kapitánya, Henri Michel ül a Zamalek kispadján; az 1984-ben a Platini-féle francia csapattal Európa-bajnoki aranyat nyerő Michel januárban írta alá szerződését, amely fél évre - és 180 ezer dollárra - szól. Irányítása alatt győzelemmel kezdte a csapat az Afrikai Bajnokok Ligáját: január 28-án 4:1-re verték a burundi Vitalót.

TÉNYEK

Hivatalos név: Zamalek Sporting Club
Ország: Egyiptom
Város: Kairó
Alapítás éve: 1911
Klubszín: piros-fehér
Stadion: Cairo Stadium
Férőhely: 74 100


(anfield.focitipp.hu)


Híres futballklubok sorozat
11. Flamengo >>>
10. Grasshoppers >>>
9. Galatasaray >>>
8. Sankt Pauli >>>
7. Crvena Zvezda >>>
6. Celtic >>>
5. Dinamo Tbiliszi >>>
4. Colo Colo >>>
3. Saint-Etienne >>>
2. Zamalek >>>
1. Boca Juniors >>>


*****

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább