Magyarok a Bundesligában

Magyarok a Bundesligában

, focitipp.hu

Január

Dárdai a felkészülés során sérült volt, Huszti pozíciója megrendült a kezdőben, Hajnal vírusfertőzéssel küszködött - a magyaroknak mégsincs okuk panaszra.



A focisták Németországban sem pihennek túl sokat. Kiskarácsony, kisszilveszter, és már edzőtáborba is vonultak. Mi ott is figyeltük, mit alkotnak. Aztán visszatértek fagyos-havas városaikba, hogy január végén két tétmeccset játsszanak. A magyarok összmérlege egész jó: sikerek kisebb-nagyobb kijózanításokkal.

Dárdai Pál

A berliniek január 8-tól tíz napig Marbellán melegedtek. Először a holland Heraclest verték meg Gilberto két góljával. Dárdai végigjátszotta a mérkőzést, másnapra azonban bedagadt a térde, ezért egy darabig külön készült, így a táborzáró meccset, a Dortmund elleni eseménydús 3:3-at is kihagyta. Egy újabb, győzelemben sem vett részt: a Galatasarayt stílszerűen Bastürk góljával gyűrték le Izmirben! Sérülése szerencsére a kisebbek közé tartozott, ezért hamar visszatért a csapathoz, hogy a Sparta Praha elleni, újabb 1:0-s győzelmet hozó főpróbát ismét végigjátssza. Szóval a tréningmeccsek jól sikerültek: három győzelem, egy döntetlen. Ez alapján bizakodva várhatták a startot, még ha fontos hiányzók ezúttal is akadtak: Boatengnek sokat köszönhet a csapat, hiánya mindenképpen érződni fog; Fiedlert pedig az ifjú dán Kevin Stuhr Ellegard helyettesíti.

Ami a játékosmozgást illeti: Samba és Okoronkwo távozott a csapattól, előbbi a Blackburn Rovershez került, utóbbi a Rot-Weiss Essenhez kölcsönbe. Érkezett egy háromszoros brazil válogatott: a Mineiro művésznévre hallgató futballista (aki tagja volt a brazilok vb-keretének is) 32 évesen kezdte meg a légióséletet. Összességében nem történt lényeges változás a keretben.

A Wolfsburg legyőzése lökést adhatott volna a csapatnak, ám a Hannover hihetetlen módon öt gólt rúgott nekik, pedig még Boateng is harcra fogható állapotba került. Dárdai ugyan mindkét meccsen a jobbak közé tartozott, de valószínűleg ő is csak nevelő célzattal emlegeti majd ezt a mérkőzést.

5=5. Hertha BSC 19 8 6 5 30:30 0 30

Bundesliga Hannover 96 0:5 (i)
Bundesliga VfL Wolfsburg 2:1 (o)
edzőmeccs Sparta Praha 1:0
edzőmeccs Galatasaray 1:0
edzőmeccs Borussia Dortmund 3:3
edzőmeccs Heracles Almelo 2:0


Huszti Szabolcs

Jerez de la Frontera sem lehet rossz hely. A Hannover itt készülgetett. Huszti a felkészülési időszakban csatlakozhatott társaihoz, s decemberi sérülése remélhetőleg már csak távoli emlék. Főpróbaként a dán Esbjerget verték meg 3:1-re. Huszti a 68. percig játszott, amikor Dieter Hecking egy sorcserét hajtott végre. Biztató a szerepeltetése, mert a korábbi két edzőmeccsen még nem léphetett pályára. Egyébként a Hannover felkészülése is sikeres volt: két győzelem (Esbjerg, Erzgebirge Aue), egy döntetlen (Mainz). Az edzőmeccsek gólkirálya és felfedezettje Erik Jendrisek, a mindössze húszéves szlovák csatár volt, aki eddig csak csereként jutott szóhoz. Husztinak még okozhat gondot a jövőben, mert úgy tűnik, Dieter Hecking némi szerkezetváltással vele szereti kicserélni a magyar fiút.

A játékosok közül csak Timo Nagy tért vissza korábbi csapatához, a Wacker Burghausenhez, ill. a dán Jonas Troesttel bontottak közös megegyezéssel szerződést. Ők ősszel ketten együtt sem játszottak két óránál sem többet, tehát semmi komoly nem történt.
Az első játéknapon a Werder félgőzzel intézte el a Hannovert, ráadásul az első gól Huszti labdavesztése után alakult ki. Ellentételezésként a második félidő az ő helyzetével indult. Amúgy elsősorban Fritz-cel küszködött, s nem igazán ment neki a játék. Senki nem lepődött meg, hogy elsőként őt cserélte le az edző - éppen Jendrisekre. Más kérdés (s talán ettől független is), hogy a Hannover ezután omlott össze csak igazán. Aztán igazi feltámadás jött, pedig a nemzetközi szereplésre pályázó Hertha ellen a bajnokaspiráns elleni vereség után a többség már borítékolta a kudarcot. Husztit a sajtó szinte kikövetelte a kezdőből, de ez Heckinget nem érdekelte. Igaza lett: az öt gólból hármat Huszti készített elő. Csak azért nem ő lett a meccs legjobbja, mert az első két gólt a hátvéd Vinicius szerezte.

11>10. Hannover 96 19 6 5 8 21:29 -8 23

Bundesliga Hertha BSC 5:0 (0)
Bundesliga Werder Bremen 0:3 (i)
edzőmeccs Esbjerg FB 2:0
edzőmeccs 1. FSV Mainz 05 1:1
edzőmeccs Erzgebirge Aue 5:0


Szabics Imre

Vannak még csodák: a Mainz mindkét januári Bundesliga-meccsét megnyerte! Hogy történhetett ez meg? Egy kis játékosmozgás, edzőmeccsek, aztán küzdelem.
A játékosmozgás: Négyen hagyták el a legénységet: Edu Gonçalves: Dél-Korea; Babatz és Diakité: Koblenz; Damm: Wuppertal. Mi bennük a közös? Az ősszel a Mainz 11 gólt szerzett, hárman (Azaouagh, Jovanovics, Szabics) két gólig jutottak, öten csak egyig: az öt egygólos közül csak Rose maradt a csapatnál... A létszám nem változott, ugyanis négyen érkeztek. Az egyiptomi Zidan tért vissza a Brementől, talán neki örültek a legjobban. Vele tartott, így a dobogó helyett a kiesés elleni küzdelmet választotta a dán Leon Andreasen is. Érkezett még a kolumbiai Soto és a román Marius Niculae.

Az edzőmeccsek: a Mainz honlapja nem volt valami informatív. Annyi azért kiderült, hogy Andalúziában készültek, és négy edzőmeccsen négy remit értek el. Az összesített gólarány: 2:2 - ebből még nem sejlett elő a dicső nyitány.

Aztán jött a küzdés! A Bochum is közvetlen rivális, így nagy öröm volt a győzelem. Szabics jól játszott. A gól előtt gyönyörűen kivitte a sűrűből a labdát, és szinte rátette Rose fejére (ezzel az ötödik őszi egygólos is kétgólossá vált). Amiért mégsem éltették nagyon Szabicsot, az az, hogy a későbbiek folyamán akár gólt is szerezhetett volna, ha jobban helyezkedik, vagy gyorsabban reagál. A győzelem után persze még mindenki tartózkodó volt, elvégre így indult az ősz is: a Bochum elleni siker után kezdődött a zuhanórepülés. Ennek fényében a Dortmund elleni győzelem már bravúrnak számított. Hogy mi volt ebben Szabics szerepe? A helyére beküldött Petr Rumant Metzelder szinte azonnal fellökte a tizenhatoson belül. Tekintve, hogy nem gólzáporos győzelmekről van szó, a siker titka a szerencse: ami az ősszel kifelé pattant, az most befelé - reméljük, Szabicsnak is úgy fog.

18>16. 1.FSV Mainz 19 3 8 8 13:30 -17 17

Bundesliga Hertha BSC 0:5 (o)
Bundesliga Werder Bremen 0:3 (i)
edzőmeccs FC Wacker Tirol 1:1
edzőmeccs Hannover 96 1:1
edzőmeccs Greuther Fürth 0:0
edzőmeccs Kickers Offenbach 0:0


Szélesi Zoltán

Az Energie Antalyában készült január 9. és 17. között, és részt vett a német csapatok által nagyon is kedvelt Antalya Kupán. Ott előbb legyőzték a Dinamo Minszket, majd a Fenerbahcétól egy 0:0 után tizenegyesekkel kikaptak (Sao, Baumgart és Kioyo belőtte; Mitreski és Küntzel kihagyta). A visszatérés előtt még letudtak egy gólnélküli edzőmeccset is a török Rizespor ellen. A főpróba már jobban sikerült: Munteanu tizenegyesével győztek a Slavia Praha ellen. Összességében tehát nem rúgtak túl sok gólt most sem, így Petrik Sander izgulhatott, hogy csatárai belekezdenek-e végre a gólgyártásba. Az érkezők között mégsem találunk csatárokat: Cvitanovic védő, Skela középpályás. De legalább nem engedtek el senkit.
A bajnokságban két alsóházi meccs várt rájuk. A kiesés ellen küzdő Mönchengladbachot úgy intézték el, hogy pillanatnyi kétséget sem hagytak afelől, kinek is van helye az 1. osztályban. A Hamburg ellen már nem volt ennyire egyértelmű az ügy, de az idegenbeli döntetlen ott sem rossz. Szélesi mindkétszer végig a pályán volt, azonban a szakírók jobban elvárták volna tőle a támadásokban való részvételt.

15>11. Energie Cottbus 19 5 6 8 22:26 -4 21

Bundesliga Hamburger SV 1:1 (i)
Bundesliga B. M'gladbach 3:1 (o)
edzőmeccs Dinamo Minszk 3:1
edzőmeccs Fenerbahce 0:0
edzőmeccs Caykur Rizespor 0:0
edzőmeccs Slavia Praha 1:0


Bundesliga 2.

Hajnal Tamás

Hajnalék a feljutásra készülnek, ettől függetlenül elengedték a Hamburghoz Sanogót - persze az is igaz, hogy mintha a bajnokság eleje óta elfelejtett volna gólt lőni... Az argentin Pavlovich már nem játszott akkora szerepet a csapatban. Valószínűleg nem hallunk túl sokat felőle, hacsak nem csinál valami igazán figyelemreméltót Mexikóban.

A feljutáshoz erősíteni kellett, ez egyértelmű. Jöttek is jó páran. A leghíresebb a stuttgarti Meißner, aki keménység helyett egyre inkább durva, ám ez akár még jól is jöhet a Lauternnak. A csapat legüdébb színfoltja minden bizonnyal Grégory Vignal lesz. A francia védő életét adná a csapatért, ám lelkesedése inkább komikus. Nem valószínű, hogy előbb-utóbb lehiggad, és pontosabbá válik. Érkezett még a nigériai Opara, a Bochumban nem sok sót megevő Auer, és a nagy reménységként kezelt, ezért aztán bizonyára idén még kevés lehetőséget kapó Christoph Werner.

Bár a felkészülési meccsek jól sikerültek, a Bundesliga már nehezebben indult. A másodosztály az elsőnél pár nappal korábban kezdett. A Kaiserslauternnek az első meccsén a kiesés ellen küzdő Essent illett volna megvernie, de a játékosok inkább csak szundikáltak a pályán. Utána rangadó következett a Karlsruhe ellen. Itt sem szakadt meg senki (na, jó: Vignal igen). Két meccs, két pont - így nem lehet feljutni. Hajnal sem volt a helyzet magaslatán, ami utólag érthetővé vált. Az esseni meccs után derült ki, hogy vírusos hasmenése vagy hurutja van (gyomor- és bélfertőzés?). A Karlsruhe elleni fellépésére pedig nem is nagyon számított senki. Elgondolkodtató, hogy csapattársainak szégyellniük kellett volna magukat mellette - hiszen Hajnal félig betegen futballozott.

4>5. Kaiserslautern 19 8 8 3 26:17 +9 32

2. Bundesliga Karlsruher SC1:1 (i)
2.
Bundesliga Rot-Weiss Essen 0:0 (o)
edzőmeccs FC Augsburg 4:1
edzőmeccs RSC Anderlecht 1:0

Regionalliga Süd küzdelmei február végén kezdődnek meg.

(balagesh.focitipp.hu)


*****

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább