Beckham ismét főszereplő volt

Beckham ismét főszereplő volt

, focitipp.hu

Spanyolország, 23. forduló

Aláírt a Los Angeles Galaxyhez, kitették a szűrét, visszahívták, betalált, kiállították, eltiltották. Ha ősszel hiányzott volna valakinek, az most megkapta, minden mennyiségben: David Beckham zselézett frizurája ismét ott virít a címlapokon.



Gól nem volt a Bernabéuban (Real-Betis 0:0), de volt Beckham és volt egy kis show a végére: az angol popikon „az utolsó szó jogán" a meccs főszereplőjévé avanzsált a 95. percben, amikor piros lapot kapott. Hősünkből hiányzik az angol hidegvér, pályafutása során ugyanis már nyolcadszor állították ki a 31 éves középpályást.

Az ortodox angol drukkerek máig nem békéltek meg az 1998-as világbajnoki nyolcaddöntővel, amikor Beckham az argentinok elleni mérkőzés 47. percében egy buta mozdulatért piros lapot kapott - Anglia pedig kiesett. Két évvel később kiállították a Manchester Utd. klubvilágbajnoki meccsén a mexikói Necaxa ellen, 2005 októberében pedig az osztrákok elleni vb-selejtezőn kellett izgulniuk az angoloknak, miután a labilis idegzetű Beckhamnél ismét „elpattant egy húr". A Real játékosaként ötször parancsolták le a pályáról, ebből kétszer a Valencia, egyszer-egyszer pedig a Murcia, a Getafe, s hétvégén a Betis ellen.

A sztár nimbuszát persze ezek az afférok nem veszélyeztetik, s az sem, hogy az angol szövetség vasárnap hivatalos közleményben cáfolta azt a lapértesülést, miszerint Beckham neve ismét szóba került volna az angol válogatottnál. Ajnározását meghagyjuk elvakult rajongóinak, mi foglalkozzunk inkább a futballal!

A hétvége alighanem legjobb játékát a Zaragoza-Villarreal második félideje hozta: ilyen észveszejtő tempóra és ilyen csodálatos stílusú futballra talán az egész szezonban még nem volt példa Spanyolországban. A BL-helyre hajtó Zaragoza az argentin Diego Milito (ki más?) góljával nyert 1:0-ra, és tartja a lépést az élbollyal.

A címvédő Barcelona november 11. óta nem nyert bajnokit idegenben, ezúttal a Mestallában kapott ki a Valenciától. A katalánok öltözője körül egymást váltották a tévéstábok a héten, a sérülése után visszatérő Eto'o előbb összeveszett Rijkaarddal és Ronaldinhóval (a tavalyi gólkirálynak derogált az utolsó percekre pályára lépni a Santander ellen), majd közölte a szakmai stábbal, hogy zavartalan felépülése érdekében kihagyná a Valencia elleni meccset. Eto'o kihagyta, a Barca pedig kikapott, pedig végig mezőnyfölényben játszott, de elég volt a védelem két rövidzárlata ahhoz, hogy a kontrákra építő Valencia megnyerje a rangadót. Quique Sanchez Flores csapata ezzel négy pontra megközelítette a Barcát, amelynek szépítő gólját Ronaldinho szerezte - a brazilnak ez volt a 16. bajnoki találata az idei szezonban.

Ezzel azonban csak a góllövőlista második helyén áll, a mali Kanouté (Sevilla) mögött, aki vasárnap két gólt lőtt az Atléticónak, s a sevillai piros-fehérek emberhátrányban játszva is biztosan verték a madridi piros-fehéreket.
Zajlott az élet az alvégen is: a baszk Bilbao megszerezte második hazai győzelmét, a Celta Vigo pedig 12 nyeretlen meccs után győzött, pedig 50 percen át tíz emberrel játszott az Osasuna ellen.

(bilbao.focitipp.hu)

A spanyol bajnokság állása >>>


Primera Division, 23. forduló

2007. február 17-18.

Real Madrid-Real Betis 0:0
Santiago Bernabeu, 75 000 néző
Real Madrid: Casillas - Cannavaro, Torres Gómez, Helguera, S.Ramos (74. Marcelo) - Gago (46. Raul), Emerson, Beckham, Guti - van Nistelrooy, Robinho (62. Reyes)
Betis: Doblas - Ilic (87. Isidoro), Vega, Melli, Fernando - Miguel Ángel, Nano, Capi (46. Rivera), J.Ramos - Sobis (65. De Pinho de Souza), Pancrate

Real Zaragoza-Villarreal 1:0
La Romareda, 23 000 néző
Zaragoza: César - Milito, Sergio, Diogo, Óscar González (65. Nery) - Juanfran, Zapater, D'Alessandro (85. Lafita), Movilla - Garcia, Milito (92. Chus Herrero)
Villarreal: Barbosa - Quique Álvarez, Enrique Sanchez Diaz, Fuentes, Javi Venta - Fernandez (77. Forlan), Josico, Cani (63. Franco), Senna - Jose Mari, Tomasson (63. Garcia)
gól: 32. Milito

Athletic Bilbao-Getafe 2:0
San Mamés, 37 000 néző
Athletic: Aranzubia - Expósito, Sarriegi, Amorebieta, Casas, Murillo, Iraola, Yeste, Gabilondo (74. Etxeberria), Urzaiz (67. Martinez), Aduriz (86. Llorente)
Getafe: Abbondanzieri - Cortés, Tena, Belenguer, Paredes, Celestini, Vivar Dorado (65. Albin), Mario Cotelo (88. Sousa), Nacho (65. Verpakovskis), Manu del Moral, Güiza
gól: 30., 51. Aduriz

Deportivo La Coruna-Levante 0:0
Riazor, 12 000 néző
Deportivo: Aouate - Barragán, Andrade, Lopo, Capdevila, De Guzmán, Duscher (41. Sergio), Estoyanoff, Pablo Álvarez (73. Verdu), Arizmendi, Rivera (57. Lopez Adrian)
Levante: Molina - Manolo, José Serrano, Alexis, Rubiales (65. Harte), Camacho, Tommasi, Nino (61. Ettien), Riga, Kapo, Salva (81. Reggi)

Espanyol-RCD Mallorca 3:1
Montjuic, 18 550 néző
Espanyol: Kameni - Chica, Jarque, Torrejón, David Garcia, Jonatas (61. Costa), Moisés, Moha (74. Riera), Coro (61. Pandiani), Luis Garcia, Tamudo
Mallorca: Prats - Héctor, Ballesteros, Nunes, Navarro, Varela (82. Casadesus), Basinas (54. Pereyra), Jordi, Jankovic, Jonás Gutiérrez, Maxi López
gól: 29., 79. Luis Garcia, 94. Costa, ill. 44. Jankovic

Osasuna-Celta Vigo 0:1
El Sadar, 15 647 néző
Osasuna: Ricardo - Javier Flaño, Cuéllar (64. Font), Miguel Flaño (53. Juanlu), Corrales (76. Webo), Puñal, Raul Garcia, David López, Juanfran, Miloseviæ, Soldado
Celta: Pinto - Lequi, Contreras, Placente, Ángel, Iriney, Oubiña, Gustavo López (59. Pablo Garcia), Nené (60. Yago), Canobbio, Baiano (68. Bamogo)
gól: 2. Baiano

Racing Santander-Gimnastic Tarragona 4:1
El Sardinero, 14 077 néző
Racing: Toño - Pinillos (74. Alvarez), Rubén, Garay, Christian, Vitolo, Colsa, Scaloni (79. Balboa), Munitis, Óscar Serrano, ¯igiæ (84. Juanjo)
Gimnastic: Bizarri - Calvo, César Navas, Matellán, Marco, Campano (65. Diaz Juan), Morales (73. Generelo), Chabaud, Merino (55. Grahn), Cuéllar, Portillo
gól: 60. Scaloni, 67. (öngól) Matellán, 76. Colsa, 83. ¯igiæ, ill. 59. Grahn

Recreativo Huelva-Real Sociedad 1:0
Nuevo Colombino, 16 000 néző
Recreativo: López Vallejo - Edu Moya, Pablo Amo (45. Mario), Beto, Poli, Cazorla, Viqueira (61. Jesus Vasquez), Barber, Juanma (72. Tornavaca), Sinama Pongolle, Uche
Sociedad: Bravo - López Rekarte, Gerardo, Juanito, Mikel González, Rivas (70. Estrada), Elustondo, Xabi Prieto (70. Garitano), Savio, Herrera (62. Kovaceviæ), Diaz de Cerio
gól: 49. Beto

Valencia-FC Barcelona 2:1
Mestalla, 50 000 néző
Valencia: Butelle - Miguel, Moretti, Marchena, Ayala - Albiol, Albelda, Silva (85. Jorge Lopez), Angulo - Villa (71. Joaquin), Morientes (65. Pallardo)
Barca: Victor Valdés - Oleguer, Edmilson (72. Giuly), Puyol, Márquez - Zambrotta, Xavi, Deco, Iniesta - Gudjohnsen (56. Messi), Ronaldinho
gól: 52. Angulo, 55. Silva, ill. 92. Ronaldinho

Sevilla FC-Atlético Madrid 3:1
Ramon Sanchez Pizjuan, 42 000 néző
Sevilla: Palop - Dani Alves, Aitor Ocio, Escudé, David - Marti, Renato, Jesus Navas (66. Hinkel), Puerta (79. Duda) - Kanouté, Luis Fabiano (41. Poulsen)
Atlético: Leo Franco - Seitaridis, Perea, Pablo, Pernia - Costinha (64. Gabi), Luccin (46. Jurado), Maniche - Mista (46. Galletti), Fernando Torres, Agüero
gól: 20. 73. Kanouté, 26. Dani Alves, ill. 83. Ibanez


*****

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább