A dánok reménysége

A dánok reménysége

, anfield.focitipp.hu

Thomas Kahlenberg (Auxerre)

A Laudrup fivérek óta őt tartják a legtehetségesebb dán középpályásnak. Thomas Kahlenberg tizenöt esztendősen lett a Bröndby játékosa, de az A-csapatban csak 2002 májusában debütált, az FC Köbenhavn elleni rangadón.



Ekkor még irányítóként szerepelt, a 2004/2005-ös szezontól kezdve azonban a középpálya bal oldala a fő vadászterülete. Új posztja olyannyira tetszett neki, hogy abban az évben 13 góllal a csapat házi gólkirálya lett, és duplázáshoz (bajnoki arany + kupagyőzelem) segítette a Bröndbyt.

Kahlenberg nem csupán gólérzékeny, hanem rendkívül harcos, csupa szív középpályás; olyan futballista, aki vesztes állásnál kettőzött erővel küzd. Mindez kiváló ajánlólevél volt számára a francia bajnokságba: 2005 júliusában az AJ Auxerre két és fél millió eurót fizetett a Bröndbynek a dán tehetségért, aki 2009-ig szóló szerződést írt alá.

A 2006-os U21-es Európa-bajnokságon (ahol 23 évesen is elindulhatott, hiszen az számít, hogy a selejtezők kezdetén, azaz 2004 szeptemberében 21 éven aluli volt-e) három meccsen három gólt lőtt, és beválasztották az All stars-csapatba is. A dán felnőttválogatottal - a keret legfiatalabb tagjaként - részt vett a 2004-es portugáliai Eb-n is, igaz, egyszer sem lépett pályára. Ma már viszont kihagyhatatlan a csapatból: talán mert Morten Olsen szövetségi kapitány is a Laudrup fivéreket látja benne viszont.

(anfield.focitipp.hu)

NÉVJEGYKÁRTYA

Név: Thomas Kahlenberg
Klub: AJ Auxerre
Poszt: támadó középpályás
Állampolgárság: dán
Születési dátum: 1983. március 20.
Születési hely: Hvidovre, Dánia
Magasság/testsúly: 183 cm/72 kg


Pályafutás (meccs/gól)

Bröndby (96/34)
Auxerre (58/9)
Válogatottság/gól: 12/1

Sikerek

dán bajnok (2002, 2005)
dán kupagyőztes (2003, 2005)


12. Anderson Oliveira (Porto) >>>
11. Micah Richards (Man. City) >>>
10. Giovanni Dos Santos (Barcelona) >>>
9. Jonathan De Guzman (Feyenoord) >>>
8. Sergio "Kun" Agüero (Atlétcio) >>>
7. Thomas Kahlenberg (Auxerre) >>>
6. Igor Akinfejev (CSZKA Moszkva) >>>
5. Ashley Young (Aston Villa) >>>
4. Freddy Adu (Real Salt Lake) >>>
3. Arda Turan (Galatasaray) >>>
2. Matias Fernandez (Villarreal) >>>
1. Theo Walcott (Arsenal) >>>


*****

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább