Grúziából Európa tetejére

Grúziából Európa tetejére

, focitipp.hu

Dinamo Tbiliszi

Talán hihetetlennek tűnik, hogy 1981-ben egy szovjet csapat nyerte meg a Kupagyőztesek Európa Kupáját. Ráadásul a gárdában gyakorlatilag csak grúzok futballoztak. Bemutatjuk a Dinamo Tbiliszi csapatát.



A grúzok már a harmincas években is felhívták magukra a figyelmet: a csapat akkori legjobbját, Borisz Paisadzét (akiről a grúzok nemzeti stadionját is elnevezték) egy román túrán a korabeli híres olasz énekes után a „futball Caruso"-jának nevezték el.

Később is akadtak külföldi tisztelőik: "A Dinamo technikás és intelligens játékosai képviselik legjobban Kelet-Európában a dél-amerikai futballhagyományokat. Ha elindulhatnak a BEK-ben, ők lehetnek azok, akik megtörik a spanyol és olasz hegemóniát Európában" - írta 1964-ben a France Football, miután a Dinamo Tbiliszi története során először megnyerte a szovjet bajnokságot.

A francia lap szerkesztői kiváló jósnak bizonyultak: bár a csapat a legnagyobb sikereit kicsit később, a hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján érte el. Az már figyelmeztető jel lehetett Európa számára, amikor 1974-ben az Atletico Madrid és a Benfica legyőzésével Spanyolországban elhódították a Columbus's Caravela-serleget. A csapat 1976-ban és 1979-ben szovjet kupát, 1978-ban pedig szovjet bajnoki címet szerzett a legendás tréner, Nodar Ahalkacsi vezetésével. Az ezt követő BEK-indulásukra a Liverpool szurkolók biztosan emlékeznek: a Dinamo az Anfield Road-on elszenvedett 2:1-es vereség után Tbilisziben 3:0-ra győzte le a Poolt (a 2. fordulóban a későbbi döntős Hamburg azonban már kemény diónak bizonyult).

Európa meghódítására végül az 1980/81-es szezonban került sor. A Dinamo a negyeddöntőben a West Ham otthonában rúgott egy négyest, az elődöntőben pedig 3:0-val küldte haza a Feyenoordot. A düsseldorfi döntőben a keletnémet Carl Zeiss Jena következett: a 2:1-es győzelem pedig mindmáig a grúz labdarúgás legnagyobb sikere. Az aranycsapat legismertebb játékosai: Csivadze, Szulakvelidze, Daraszelija, Kipiani, Sengelija, Gucajev.

A Dinamo Tbiliszi 1424 mérkőzésen szerepelt a szovjet első osztályú bajnokságban. Érdekesség, hogy az 1936 őszén játszott első, és az 1989. október 27-én játszott utolsó "szovjet" mérkőzésük eredménye is 2:2 volt. Ráadásul mindkétszer a Dinamo Kijev ellen. Az 1990-ben induló önálló grúz bajnokság eddigi tizenhét kiírásából tizenkettőt megnyertek, az első tíz aranyat zsinórban.

(ktn.focitipp.hu)


TÉNYEK

Hivatalos név: Football Club Dinamo Tbiliszi
Ország: Grúzia
Város: Tbiliszi
Alapítás éve: 1925
Stadion: Borisz Paisadze stadion
Férőhely: 74 000


Sikerek

Szovjet bajnoki cím (2x): (1964, 1978)
Szovjet kupa: (2x): (1976, 1979)
Grúz bajnoki cím: (12x): (1990, 1991, 1992, 1993, 1994, 1995, 1996, 1997, 1998, 1999, 2003, 2005)
Grúz kupa: (8x): (1992, 1993, 1994, 1995, 1996, 1997, 2003, 2004)
KEK (1x): 1981


Híres futballklubok sorozat
11. Flamengo >>>
10. Grasshoppers >>>
9. Galatasaray >>>
8. Sankt Pauli >>>
7. Crvena Zvezda >>>
6. Celtic >>>
5. Dinamo Tbiliszi >>>
4. Colo Colo >>>
3. Saint-Etienne >>>
2. Zamalek >>>
1. Boca Juniors >>>


*****

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább