Leverkusen: jöhet az aszpirin!

Leverkusen: jöhet az aszpirin!

, focitipp.hu

UEFA-kupa

Háromszoros hurrá a spanyoloknak, de az Espanyol és a Sevilla csak pirruszi győzelmet aratott. A Werder alkmaari vendégjátékát pedig rossz volt nézni.



Győzhetetlen Armada

Mindhárom spanyol csapat győzött az UEFA-kupa tegnapi fordulójában. Gyakorlatilag a továbbjutást is eldöntötte az Osasuna a Bay-Arénában, hiszen Cuellár már az első percben mattolta a ténfergő gyógyszergyári védelmet. Az utána következő labdázgatás során a "Bayerek" minden tőlük telhetőt elkövettek az egyenlítésért, de a nagy akarásnak nyögés lett a vége: David Lopez és Webó formalitássá tette a visszavágót. 19 évvel ezelőtt ugyan sikerült - éppen a döntőben - fordítani egy spanyol csapat (Espanyol) ellen ugyanekkora hátrányból, de ezt talán csak a statisztika miatt érdemes megjegyezni.
És ha már Espanyol: a kisebbik katalán csapat akár a továbbjutást is eldönthette volna, hiszen egy óra elteltével már 3:0-ra vezetett a Benfica ellen, de a 65. percben már csak egy gól volt a kék-fehérek előnye, köszönhetően Miccoli és Simao Sabrosa zsenialitásának. A visszavágó mindenesetre izgalmasnak ígérkezik.
Csakúgy, mint a Sevilla-Tottenham párharc esetében. Robbie Keane itt is az első percben sokkolta az anadalúziaiakat, de Juande Ramos csapata nem blokkolt le, mint a Leverkusen. Egy pörgős első félidő után azonban a hazaiak fejében már a Racing járt, míg a vendégek inkább már a Chelsea elleni bajnokira tartalékoltak, így maradt a mindkét fél számára előnyös eredmény.
A spanyol csapatok tehát mindhárom meccsüket megnyerték, de könnyen előfordulhat, hogy jövő héten mégiscsak egy egyikük jut tovább az elődöntőbe: de az legalább már biztos.

Nagyobb volt a füstje

Nagy várakozás előzte meg a holland és a német bajnokság idei gólrekordereinek mérkőzését. A Werder Bremen 61, míg az Alkmaar 73 gólt lőtt már hazája bajnokságában, most viszont nemhogy gólparádé nem volt, de jóformán helyzetek sem. Úgy tűnik Louis Van Gaal csapatának nem megy a nagyok ellen. Szimpatikus a holland csapat, nyerjék meg az UEFA kupát, mi is nekik drukkolunk, de nem elég kitömni a Bredát (8:1), meg öttel verni a többi Lúzer FC-t (Heracles, Excelsior, Utrecht), a nagyok ellen is fel kéne mutatniuk valamit. Ebben az idényben az Ajax, a Feyenoord és a PSV elleni megszerezhető 18 pontból mindössze hatot sikerült begyűjteni - igaz az egyetlen győzelmet éppen a Philips Stadionban aratták. Felejtsük el ezt az unalmas meccset és adjunk még egy esélyt a két csapatnak a jövő heti visszavágóra. Német és holland kedvenceink ennyit mindenképpen megérdemelnek.

(kl.focitipp.espana)

Leverkusen-Osasuna 0:3




Espanyol-Benfica 3:2




UEFA-kupa, negyeddöntő, első mérkőzések

2007. április 5.

Bayer Leverkusen-Osasuna 0:3
Bay-Arena, 22 500 néző
Leverkusen: Adler - Juan, Haggui, Rolfes, Barnetta, Barbarez, Kiessling (46. Freier), Voronin, Babiæ, Schneider, Castro (69. Athirson)
Osasuna: Ricardo López - Izquierdo, Cuéllar, Raul Garcia (81. Muñoz), Cruchaga, Miloszeviæ, Juanfran (67. Valdo), David López, Soldado (72. Webó), Corrales, Ion Dominguez
gól: 1. Cuéllar, 71. David López, 73. Webó

AZ Alkmaar-Werder Bremen 0:0
DSB-Stadium, 16 000 néző
Alkmaar: Waterman - Jaliens, De Cler, Arveladze, Martens, Donk, Dembélé, Koevermans (83. Cziommer), De Zeeuw (76. Luirink), Steinsson, Jenner (87. Lens)
Werder: Wiese - Naldo, Wome, Vranješ, Fritz, Diego, Klose, Owomoyela, Frings, Almeida (67. Hunt), Mertesacker

Espanyol-Benfica 3:2
Montjuic, 35 000 néző
Espanyol: Gorka Iraizoz - Zabaleta (69. Lacruz), De la Peña, Luis Garcia, Riera, Rufete (80. Ito), Torrejón, Jarque, Moisés, Tamudo (53. Pandiani), Chica
Benfica: Quim - Anderson, Léo, Petit, Simão, Nuno Gomes, Nélson, Moreira Marinho, Karagunisz, Derlei (57. Miccoli), João Coimbra (36. Rui Costa)
gól: 15. Tamudo, 33. Riera, 58. Pandiani, ill. 63. Nuno Gomes, 65. Simão

FC Sevilla-Tottenham Hotspur 2:1
Ramón Sánchez-Pizjuán, 32 000 néző
Sevilla: Palop - Javi Navarro, David (68. Dragutinoviæ), Daniel, Adriano, Poulsen, A. Kerzsakov, Renato (61. Marti), Kanouté, Escudé, Jesus Navas
Tottenham: Robinson - Chimbonda, Lee Young Pyo, Zokora, Tainio (84. Ghaly), Stalteri, Jenas, Berbatov, Keane, Dawson, Lennon (80. Malbranque)
gól: 19. (11-es) Kanouté, 36. Kerzsakov, ill. 1. Keane


*****

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább