Barca, Sevilla: húsvéti böjt

Barca, Sevilla: húsvéti böjt

, focitipp.hu

Spanyolország, 29. forduló

Utolsó kilenc idegenbeli bajnokijából csak egyet nyert meg a címvédő Barcelona. Nem kevés ez? De, kevés.



A katalánok nincsenek jó passzban, s bár a húsvéti böjt nagyszombaton véget ért, a Barca továbbra sem találja tavalyi önmagát, s ezúttal Zaragozában kapott ki. Idén ez volt a csapat hatodik veresége tétmeccsen: januárban az Espanyol (1:3) és a Zaragoza (kupa, 0:1), februárban a Valencia (1:2) és a Liverpool (BL, 1:2), márciusban pedig a Sevilla (1:2) leckéztette meg a Barcelonát.

A hibát azzal követte el Frank Rijkaard, hogy ismét 3-4-3-as szerkezetet erőltette, márpedig ez a csapat túlságosan álmos ahhoz, hogy a háromvédős játékkal sikeres lehessen. A La Romaredában ráadásul ott volt az ellenfél soraiban egy predátor, Diego Milito, aki egy finom bokamozdulattal eldöntötte a meccset. Az argentin Militónak ez volt az idénybeli 19. találata, és a góllista élén utolérte a sevillai Kanoutét.


Zaragoza-Barcelona 1:0


A Barcelona botlásának köszönhetően vasárnap este átvehette volna a vezetést a tabellán az FC Sevilla, csakhogy ahhoz gólt kellett volna rúgni a Santander ellen. Nem sikerült, s ez tulajdonképpen nem meglepetés: Juande Ramos együttese 2007-ben már hetedik bajnokiján képtelen volt gólt lőni! A bajnoki címről álmodozó andalúziaiak 2007-es mérlege 4-5-4, márpedig Sevillában aligha így képzelték a „tavaszi hadjáratot". A Racing viszont a szezon meglepetéscsapata: a santanderi galeri utóbbi 15 bajnokijából csak kettőn kapott ki (8-5-2), s jelenleg a legjobb formában lévő spanyol csapatot tisztelhetjük Miguel Angel Portugal együttesében.


Az első két helyezett böjtjét használta ki a felzárkózásra a Real Madrid, amely az Osasuna elleni győzelmével (2:0) két pontra megközelítette a listavezető Barcelonát. A Real még a Bernabéuban is csak kontrákra játszik - hangzott a kritika a királyi gárdával szemben, de Fabio Capellót az ilyen hangok nem nyugtalanítják: csapata ezúttal sem játszott tetszetősen, ezúttal is csak a gyors ellentámadásoknak köszönhették a győzelmet, de az ilyen verejtékkel szerzett három pontok aranyat érhetnek a végelszámolásnál. A Real nem panaszkodhat a sorsolásra sem: a Valenciát és a Sevillát is odahaza fogadja majd a bajnoki finisben.


Leszakadóban viszont a Valencia, amely szombaton Bilbaóban kapott ki 1:0-ra. Csoda történt - rebegték a baszk szurkolók, csapatuk ugyanis nem kényeztette el őket ebben a szezonban: az Athletic csupán kétszer nyert eddig a San Mamésban. Szombaton Gabilondo okos góljával (a kapunak háttal állva, sarokkal lepte meg a Canizarest helyettesítő Butellét) verték a Valenciát, bár ehhez az is kellett, hogy David Villa pazar emelése után a labda ne a hálóban, hanem a felső lécen landoljon.


Bilbao-Valencia 1:0


Az utóbbi évek legizgalmasabb hajrájának nézünk elébe Spanyolországban, hiszen az első öt csapatnak reális esélye van a bajnoki címre.


A spanyol bajnokság állása >>>


(bilbao.focitipp.hu)



Primera Division, 29. forduló

2007. április 7-8.


Real Zaragoza-FC Barcelona 1:0
La Romareda, 29 000 néző
Zaragoza: César - Diogo, Piqué, Gabi Milito, Juanfran, Zapater, Celades (58. Movilla), D´Alessandro, Aimar (86. Lafita), Sergio Garcia (76. Nery), Diego Milito
Barcelona: Victor Valdés - Oleguer (71. Gio), Thuram, Puyol, Márquez (46. Zambrotta), Xavi, Deco, Iniesta, Giuly (66. Gudjohnsen), Messi, Ronaldinho
gól: 57. D. Milito


Athletic Bilbao-Valencia 1:0
San Mamés, 33 000 néző
Bilbao: Aranzubia - Expósito, Ustaritz (82. Yeste), Sarriegi, Casas (43. Garmendia), Luis Prieto, Iraola, Javi Martinez, Etxeberria (55. Murillo), Gabilondo, Aduriz
Valencia: Butelle - Curro Torres (71. Miguel), Albiol, Moretti, Del Horno, Marchena, Pallardó (45. Villa), Jorge López (55. Joaquin), Hugo Viana, Angulo, Silva
gól: 28. Gabilondo


Deportivo La Coruna-Gimnástic Tarragona 1:0
Riazor, 10 000 néző
Deportivo: Aouate - Coloccini, Lopo, Andrade, Capdevila, Sergio (46. Verdu), De Guzmán, Estoyanoff (81. Barragán), Arizmendi (50. Iago), Cristian, Adrián
Nastic: Bizarri - Ruz, David Garcia, César Navas, Marco, Calvo (84. Grahn), Generelo, Chabaud, Juan Diaz (75. Gil), Pinilla (71. Makukula), Portillo
gól: 58. Castro
kiállítva: 90. Guzmán (Deportivo)


Espanyol-Real Sociedad 1:0
Montujic, 17 000 néző
Espanyol: Kameni - Velasco, Torrejón, Lacruz, David Garcia (80. Jarque), Ito, Jonatas, Costa, Moha (69. Riera), Coro (77. Luis Garcia), Pandiani
Sociedad: Bravo - Ansotegi, Victor López, López Rekarte, Gerardo, Garitano, Rivas, Xabi Prieto (78. Novo), Mikel Alonso (64. Diaz de Cerio), Savio, Herrera (51. Kovacevic)
gól: 58. Corominas


Levante-Real Betis 1:1
Ciudad de Valencia, 12 000 néző
Levante: Molina - Descarga (75. Nino), Álvaro, Alexis, Rubiales, Tommasi, Berson (86. Reggi), Zé Maria (62. Ettien), Courtois, Kapo, Salva
Betis: Doblas - Iliæ (47. Xisco), Juanito, Nano, Fernando Vega, Miguel Ángel, Arzu, Juande (48. Caffa), Robert, Fernando, Edu (71. Dani)
gól: 35. Descarga, ill. 79. Robert


Recreativo Huelva-Celta Vigo 4:2
Nuevo Colombino, 19 000 néző
Recreativo: López Vallejo - Merino, Pablo Amo, Dani Bautista, Arzo, Jesus Vázquez, Barber, Juanma (64. Cazorla), Aitor (79. Cheli), Sinama Pongolle (61. Rosu), Uche
Celta: Esteban - Contreras (92. Perera), Lequi, Placente, Ángel, Oubiña, Iriney (64. Bamogo), Nené, Canobbio (90. Tamas), Gustavo López, Baiano
gól: 36. Munoz (11-es), 86. és 88. Rosu, 93. Cheli, ill. 75. és 91. Nene (11-es)


RCD Mallorca-Getafe 2:0
San Moix, 15 000 néző
Mallorca: Moyá - Héctor, Ballesteros, Nunes, Navarro, Ibagaza (86. Varela), Pereyra, Jankoviæ (72. Baszinasz), Arango, Victor (90. Óscar Trejo), Jonás Gutiérrez
Getafe: Abbondanzieri - Contra, Belenguer, Alexis, Paredes, Celestini, Vivar Dorado (82. Albin), Mario Cotelo, Nacho (59. Casquero), Manu del Moral, Maris (58. Güiza)
gól: 64. Nunes, 94. Trejo


FC Sevilla-Racing Santander 0:0
Ramon Sanchez Pizjuan, 40 000 néző
Sevilla: Cobeño - Dani Alves, Escudé, Aitor Ocio, Dragutinoviæ (69. Duda), Maresca, Renato, Jesus Navas, Puerta, Chevantón (60. Kerzhakov), Luis Fabiano (69. Kanouté)
Santander: Toño - Pinillos, Rubén, Garay, Oriol, Vitolo, Colsa (77. A. Tomás), Scaloni, Munitis (93. Cristian Álvarez), Óscar Serrano (63. Balboa), Zigic


Real Madrid-Osasuna Pamplona 2:0
Santiago Bernabeu, 70 000 néző
Real: Casillas - Sergio Ramos, Helguera, Cannavaro, Torres (68. Roberto Carlos), Emerson, Diarra, Higuain, Raul, Robinho (86. Reyes), Van Nistelrooy
Osasuna: Ricardo - Javier Flaño, Cruchaga, Cuéllar, Monreal, Erice, Valdo, Muñoz (62. Miloseviæ), David López, Juanlu (67. Azpilicueta), Webó (81. Romeo)
gól: 24. Raúl, 80. Robinho


Villarreal-Atlético Madrid 0:1
El Madrigal, 20 000 néző
Villarreal: Viera - Josemi, Fuentes, Cygan, José Enrique, Senna, Josico (58. Pires), Marcos, Mati Fernandez (80. Cani), Guille Franco (46. José Mari), Forlan
Atlético: Leo Franco - Perea, Pablo, Eller, Antonio López, Luccin, Gabi, Galletti, Jurado (77. Pernia), Agüero (72. Costinha), Fernando Torres
gól: 32. Eller
kiállítva: 86. Pires (Villarreal)



*****

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább