David Silva megérett

David Silva megérett

, focitipp.hu

Bombagólt lőtt harminc méterről a Chelsea elleni múlt heti BL-negyeddöntőben, de nem ez volt David Silva első figyelemreméltó megmozdulása.



A Valencia 21 éves középpályása a 2004/2005-ös szezont kölcsönben az Eibar csapatánál töltötte, a következő szezont pedig a Celta Vigóban - utóbbiban 31 bajnokin 4 gólt lőtt. S amikor a 2005-ös U21-es világbajnokság egyik legjobbja lett (a tornán négy gólt szerzett), azonnal bejelentkezett érte a Tottenham Hotspur. Ezt már a Valencia sem hagyhatta annyiban, és tavaly nyáron visszarendelte Silvát.

Silva, aki minden meccs előtt a bal lábával lép először a gyepre, s akit az utóbbi évek legnagyobb spanyol tehetségének tartanak, a középpálya jobb és bal oldalán egyaránt bevethető. Kiválóan cselez, roppant dinamikus, és nagyobb távolságról is remekül lő (erről Petr Cech is meggyőződhetett). Termete, habitusa és játéka leginkább az argentin Pablo Aimart idézi (nem véletlen, hogy Aimar távozása után ő örökölte a 21-es mezszámot a Valenciában).

A spanyol válogatottban 2006 novemberében mutatkozott be.


NÉVJEGYKÁRTYA

Név: David Josué Jimenez Silva
Klub: Valencia CF
Poszt: középpályás

Mezszám: 21
Állampolgárság: spanyol
Születési dátum: 1986. január 8.
Születési hely: Arguineguin (ESP)
Magasság/testsúly: 170 cm/67 kg

Pályafutás
2004/2005 Eibar
2005/2006 Celta Vigo
2006/2007 Valencia
Válogatottság/gól: 3/0


A jövő csillagai sorozat

13. Priskin Tamás >>>
12. Anderson Oliveira (Porto) >>>
11. Micah Richards (Man. City) >>>
10. Giovanni Dos Santos (Barcelona) >>>
9. Jonathan De Guzman (Feyenoord) >>>
8. Sergio "Kun" Agüero (Atlétcio) >>>
7. Thomas Kahlenberg (Auxerre) >>>
6. Igor Akinfejev (CSZKA Moszkva) >>>
5. Ashley Young (Aston Villa) >>>
4. Freddy Adu (Real Salt Lake) >>>
3. Arda Turan (Galatasaray) >>>
2. Matias Fernandez (Villarreal) >>>
1. Theo Walcott (Arsenal) >>>


*****

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább