Hát ki vagy te, Turienzo Álvarez?

Hát ki vagy te, Turienzo Álvarez?

, focitipp.hu

Spanyolország, 30. forduló

Szombaton este a Real Madrid átvette a vezetést a tabellán. Aztán Turienzo Álvarez játékvezető úgy döntött, elég volt a Realból.



Nem játszott észveszejtően szép focit a Real Madrid Santanderben, de mindenképpen jobb csapat volt, s Ezékiel Garay hibáját kihasználva vezetett 1:0-ra - egészen a 73. percig.

Négy hiba negyedóra alatt

Álvarez első hibája: a játékvezető Sergio Ramos kezezéséért szabadrúgást ítélt a Racing javára, de mivel Ramos nem ért kézzel a labdához, a madridi játékosok a bíró ítéletét vitatták. Ezalatt Munitis gyorsan elvégezte a szabadrúgást, majd az ezt követő kavarodásban Diarra mentett Scaloni elől a tizenhatoson belül. Álvarez tizenegyest ítélt, pedig a visszajátszások alapján is egyértelmű, hogy Diarra a labdát rúgta el. A büntetőt Garay belőtte, 1:1.
Álvarez második hibája: a 87. percben kiállította Helguerát, veszélyes játékért. Pedig csak annyi történt, hogy a madridi bekk elrúgta a labdát, amelybe a hátulról érkező, alacsony termetű Munitis megpróbált belefejelni. Helguera nem láthatta Munitist, és nem is találta el - ennek ellenére megkapta második sárga lapját.
Álvarez harmadik hibája: Cannavaro tényleg fogta Zsigics mezét, de még mielőtt a santanderiek elvégezték volna a szabadrúgást. Zsigics feldobta magát, jöhetett a második büntető, Garay pedig ezt is belőtte: 2:1.
Álvarez negyedik hibája: a csereként beállt madridi Meija rossz ütemben csúszott be a villámgyors Munitisnek, de mivel nem volt gólhelyzet, és a szabálytalanság sem volt súlyos, az azonnali piros lap túlzásnak tűnt.
„A két kitalált büntetőnek köszönhetően kaptunk ki, és nem azért, mert kihagytuk a helyzeteinket" - nyilatkozta a Real hivatalos weboldalán Fabio Capello vezetőedző. Véleményét a spanyol lapok is osztják: az AS, a Marca, az El Mundo, de még a francia L'Equipe is Turienzo Álvarez játékvezetőt hibáztatja.

Santander-Real Madrid 2:1


Szerencsével nyert a Barcelona

A tabella élén így négypontos előnyre tett szert a Barcelona, amely vért izzadva győzte le a bentmaradásért küzdő Mallorcát. A vendégek meglephették volna a Camp Nout, csakhogy Gutierrez a 31. percben tizenegyest hibázott (Valdés védte), a 88. percben pedig Xavi szabadrúgása és Saviola fejese után a menteni igyekvő Navarro saját kapujába lőtt. Pech.
A BL-ből búcsúzó Valencia vasárnap éjjel legyőzte a Sevillát, bár az a meccs sem volt indulatoktól mentes: David Villa gólja után a sevillai Maresca hagyott ki egy tizenegyest, majd a második félidő elején egy túl szigorú bírói ítélet eldöntötte a mérkőzést: egy nyilvánvaló szabálytalanság után a Valencia büntetőhöz jutott, majd halmazati büntetésként a bíró kiállította a sevillai Hinkelt (a FIFA tervei között szerepel az ilyen ítéletek eltörlése: vagy tizenegyes, vagy piros lap - nincs értelme kétszeresen sújtani egy csapatot).

Sztoicskov bemutatkozott

Említést érdemel még Hriszto Sztoicskov sikeres bemutatkozása a Celta Vigo kispadján: a 41 éves egykori bolgár válogatott csatár (aki a kilencvenes évek elején 76 gólt lőtt a Barca színeiben) győzelemmel kezdett Vigóban, a Celta ugyanis nyolc nyeretlen tétmeccs után legyőzte a Deport.

(bilbao.focitipp.hu)

A spanyol bajnokság állása >>>


Primera Division, 30. forduló

2007. április 14-15.

Racing Santander-Real Madrid 2:1
El Sardinero, 21 471 néző
Racing: Toño - Pinillos, Rubén, Garay, Christian, Vitolo, Scaloni, Munitis, Colsa (72. Felipe Melo), Óscar Serrano (92. Juanjo), Zsigics
Real: Casillas - Sergio Ramos, Cannavaro, Marcelo, Helguera, Emerson, Diarra, Higuain (78. Reyes), Van Nistelrooy, Raul (87. Guti), Robinho (89. Mejia)
gól: 73., 90. (mindkettő 11-es) Garay, ill. 33. Raul
kiállítva: 87. Helguera, 93. Mejia (mindkettő Real)

Real Betis-Real Sociedad 0:1
Ruiz de Lopera, 50 000 néző
Betis: Doblas - Melli, Juanito, Rivas, Fernando Vega, Arzu (59. Assunçao), Robert, Dani (59. Edu), Capi, Caffa (67. Maldonado), Fernando
Sociedad: Bravo - Ansotegi, Victor López, Garrido, Gerardo, Garitano, Diaz de Cerio (62. Herrera), Xabi Prieto, Savio, Kovacsevics (84. Rivas), Juanito (73. Mikel Alonso)
gól: 33. Garrido

Athletic Bilbao-Espanyol 2:1
San Mamés, 38 000 néző
Bilbao: Aranzubia - Expósito, Luis Prieto, Sarriegi, Amorebieta (65. Yeste), Murillo, Iraola, Garmendia (46. Urzaiz), Etxeberria, Gabilondo (71. Iturriaga), Aduriz
Espanyol: Kameni - Velasco, Jarque, Lacruz, David Garcia (63. Torrejon), Rufete (81. De la Pena), Jonatas, Costa, Moha, Coro, Pandiani (72. Luis Garcia)
gól: 62., 788. Urzaiz, ill. 4. Jonatas

Atlético Madrid-Levante 1:0
Vicente Calderon, 50 000 néző
Atlético: Leo Franco - Pablo, Eller, Pernia, Perea (20. Szeitaridisz), Costinha (46. Aguero), Gabi, Galletti, Jurado, F. Torres, Mista (91. Lopez)
Levante: Molina - Descarga, Álvaro, Alexis, Rubiales (87. Courtois), Tommasi (63. Mustapha), Berson, Zé Maria (75. Reggi), Camacho, Kapo, Salva
gól: 59. F. Torres

Celta Vigo-Deportivo La Coruna 1:0
Balaidos, 24 000 néző
Celta: Pinto - Contreras, Tamas, Placente, Ángel, Pablo Garcia (64. da Silva), Nuñez (76. Jorge), Canobbio, Gustavo López (69. Bamogo), Nené, Baiano
Deportivo: Aouate - Coloccini, Lopo, Andrade, Capdevila, Juan Rodriguez, Duscher (68. Taborda), Iago (46. Verdu), Pablo Álvarez (63. Estoyanoff), Riki, Adrián
gól: 62. Baiano

Getafe-Villarreal CF 3:0
Alfonso Perez, 13 000 nézú
Getafe: Abbondanzieri - Contra, Pulido, Alexis, Paredes, Celestini (85. Aguilar), Redondo, Casquero, Vivar Dorado, Verpakovskis (71. Pachon) , Güiza (79. Manu)
Villarreal: Viera - Josemi, Gonzalo Rodriguez, Cygan, José Enrique, Senna, Marcos (70. Jose Mari), Somoza (45. Cani), Mati Fernández, Guille Franco, Tomasson
gól: 31. Casquero, 66. Verpakovskis, 84. Pachon

Gimnastic Tarragona-Real Zaragoza 1:0
Nou Estadi, 14 000 néző
Gimnastic: Bizarri - Calvo, Matellán, César Navas, Marco, Campano (66. Ruben), Generelo (77. Merino), Chabaud, Pinilla (80. Grahn), Gil, Portillo
Zaragoza: César - Diogo, Gabi Milito, Juanfran, Chus Herrero, Zapater, Celades (62. Movilla), D´Alessandro, Aimar (72. Oscar), Diego Milito, Sergio Garcia (62. Ewerthon)
gól: 81. Portillo

Osasuna Pamplona-Recreativo Huelva 1:1
El Sadar, 16 785 néző
Osasuna: Ricardo - Izquierdo, Cruchaga, Cuéllar, Corrales, Erice, Raul Garcia (83. Font), Juanfran, David López, Romeo (61. Miloseviæ), Webo (71. Soldado)
Recreativo: López Vallejo - Merino, Mario, Dani Bautista, Pablo Amo (69. Arzo), Jes s Vázquez, Barber, Juanma, Aitor (58. Cazorla), Sinama Pongolle, Uche (83. Rosu)
gól: 54. Cruchaga, ill. 53. Sinama Pongolle

FC Barcelona-RCD Mallorca 1:0
Nou Camp, 70 441 néző
Barcelona: Victor Valdés - Thuram (59. Xavi), Puyol, Gio, Márquez - Zambrotta (81. Belletti), Iniesta, Deco, Giuly (59. Saviola), Messi - Eto´o
Mallorca: Moyá - Héctor, Ballesteros, Nunes, Navarro, Varela, Basinas, Pereyra, Ibagaza (87. Jankoviæ), Arango, Jonás Gutiérrez
gól: 90. (öngól) Navarro

Valencia-FC Sevilla 2:0
Mestalla, 45 000 néző
Valencia: Canizares - Miguel, Ayala, Marchena, Moretti, Joaquin (82. Lopez), Viana (83. Pallardo), Albiol, Silva (74. Angulo), Villa, Morientes
Sevilla: Cobeno - Navarro, David (75. Marti), Alves, Dragutinoviæ, Hinkel, Correia (58. Puerta), Renato, Maresca, Fabiano, Navas (74. Ocio)
gól: 27., 50. (11-es) D. Villa
kiállítva: 50. Hinkel (Sevilla)



*****

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább