Barcelonában futball, Pamplonában bunyó

Barcelonában futball, Pamplonában bunyó

, focitipp.hu

UEFA-kupa, elődöntők

Érik a spanyol döntő az UEFA-kupában. Mindez már csak azon múlik, hogy az Espanyol képes lesz-e megtartani háromgólos előnyét a német Werder Bremen ellen. Ne feledjük, 19 éve nem sikerült.



Valverde bosszúja

Ernesto Valverde tagja volt annak az Espanyolnak, amelyik az 1988-as UEFA-kupa döntőjének első mérkőzésén 3:0-ra verte a Bayer Leverkusen együttesét. Akkor eldőltnek tűnt a kupa sorsa, de a németek nem így gondolták. A koreai legenda, Bum Kun Csa a visszavágó nyolcvanegyedik percében megszerezte a Bayer harmadik gólját, tizenegyesekkel pedig a németek nyerték a trófeát. Ernesto Valverde a visszavágón nem lépett pályára.
Edzőként állhat nemes bosszút a németeken a majd' húszéves sérelemért. Csapata tegnap este fantasztikus játékkal, türelmesen és tudatosan focizva szerzett behozhatatlannak tűnő előnyt a jövő heti visszavágóra.
A Werder az utolsó félórát emberhátrányban játszotta végig, miután Wiese kapus a kilépő Tamudót a tizenhatoson kívül buktatta, és a norvég Övrebo játékvezető zuhanyozni küldte. Helyére a 38 éves Andreas Reinke állt, aki a szabálytalanságért megítélt szabadrúgást nagyszerűen hárította, majd még két alkalommal mutatott be bravúrt. Hogy végül mégsem őrizhette meg a góltól a kapuját, annak oka, hogy a zöld-narancsárga mezben focizó németek mindenáron szépíteni akartak (Diego és Klose révén akár sikerülhetett is volna), és egy kontra után a 88. percben kiütésessé vált a hazai győzelem. A 3:0-s előny jelentősnek számít, de a németek ellen nem lehet biztosra menni. Ha valaki, hát Ernesto Valverde tudja ezt.

Espanyol-Werder Bremen 3:0


Pazar(ló) Pamplona

Bármennyire is drukkoltunk a Sevillának, hogy megnyerje a spanyol bajnokságot, az év vége felé egyre kevésbé szimpatikus Juande Ramos csapata. Az első csalódás Liberecben ért bennünket, amikor élőben szembesültünk a spanyolok nagyképű viselkedésével. Azóta több „hibát" is vétettek a piros-fehérek. Először kiejtették a Sahtart, majd a múltkor a Bilbaót akadályozták meg a bennmaradásért való pontgyűjtésben (4:1).
Tegnap este ismét a pökhendibb arcát mutatta a Sevilla. Valószínűleg nem ezért, de Milosevics egy felugrásnál "kiütötte" Poulsen metszőfogát, amely csak megalapozta a későbbi indulatokat. A dán természetesen nem maradt adósa a szerbnek, inkább visszaadta a kölcsönt, így Milosevics nem tudta végigjátszani a meccset. Két pofon közt némi futballt is láthattunk, de azt a hazaiaktól. Míg az Osasuna mindent elkövetett, hogy növelje előnyét (két-három ziccert is elpuskáztak), addig a Sevilla csalta a játékot, bízva abban, hogy egy hét múlva könnyedén ledolgozzák az egygólos hátrányt. Sajnos, erre minden esélyük meg is van, de nem szabad elfelejteni: az előny az Osasunánál van.

Osasuna-Sevilla 1:0


(kl.focitipp.pamplona)


UEFA-kupa, elődöntő

2007. április 26.

Espanyol-Werder Bremen 3:0
Montjuic, 40 000 néző
Espanyol: Iraizoz - Lacruz, Torrejon, Jarque, Garcia - Rufete (83. Coro), Moises Hurtado, de la Pena (79. Jonatas), Riera - Tamudo, Pandiani (73. Ito)
Werder: Wiese - Owomoyela, Pasanen, Naldo, Fritz - Frings, Baumann (79. Vranjes), Jensen (60. Reinke), Diego - Klose (74. Almeida), Hunt
gól: 20. Moises Hurtado, 50. Pandiani, 88. Coro
kiállítva: 58. Wiese (Werder)

Osasuna-Sevilla 1:0
El Sadar, 19 500 néző
Osasuna: Ricardo - Izquierdo, Cruchaga, Cuellar, Corrales - Juanfran, Raul Garcia, Punal, Lopez - Soldado (81. Webo), Milosevics (88. Valdo Lopez)
Sevilla: Cobeno - Alves (90. Puerta), Navarro, Escude, Dragutinovic - Navas, Poulsen, Marti (78. Hinkel), Correia - Luis Fabiano (61. Kerzsakov), Kanoute
gól: 55. Soldado



*****

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább