Most Oslóban forráztak le minket

Most Oslóban forráztak le minket

, focitipp.hu

Eb-selejtező

Norvégia-Magyarország 4:0

Két mérkőzés, két vereség, nulla rúgott, hat kapott gól - ez a magyar válogatott mérlege a júniusi Eb-selejtezőkön.



Még nincs védelmünk

A magyar csapat négygólos vereséget szenvedett Norvégiában. Ebben az a legszomorúbb, hogy a válogatott jobb teljesítményt nyújtott, mint Görögország ellen. Azt azért hagyjuk, hogy „valami megmozdult", illetve, hogy „voltak biztató jelek", mert nem nagyon voltak. Belső védőink (Balogh, Juhász) időnként komikusak voltak a két méter magas John Carew mellett, és erre az sem mentség, hogy a norvég ősszel Cannavaróból is bohócot csinált. A szélsőhátvédek (Szélesi, Vanczák) nem tudták megakadályozni a számunkra életveszélyes beíveléseket. A középpályás védekezésünk pedig maga volt a katasztrófa, nem véletlenül nyilatkozta korábban (és most is) Várhidi Péter szövetségi kapitány, hogy a szűrőközéppályás posztján egyetlen nemzetközileg versenyképes játékosa sincs, mivel a magyar futballban a posztra nevelés teljességgel ismeretlen fogalom. Így történhetett, hogy Norvégia egy négyessel küldött haza bennünket, miközben a mi csoportunkban Moldávia egy 95. percben bekapott góllal veszített csak Görögországban, Málta pedig egy 0:1-gyel megúszta a boszniai kirándulást. Ha pedig még jobban körülnézünk Európában, azt láthatjuk, hogy a grúzok egy gólt kaptak Franciaországban, és a liechtensteiniek is csak kettőt Spanyolországtól.

Középpályás-felvillanások

Persze, ettől még szerezhettünk volna gólt, esélyünk is volt rá - a görögök elleni nihilhez képest Hajnal, Gera és Tőzsér is felmutatott néha valamit. A 20. és az 50. perc között a magyar válogatott vezetett néhány ígéretes akciót, és kis szerencsével akár még a gól is összejöhetett volna. Önámítás lenne azonban azt hinni, hogy egy esetleges egyenlítés után a norvégok ne pakoltak volna be rögtön egyet-kettőt, a miheztartás végett. Az egyenlítés azonban elmaradt, ehelyett inkább a lassan a magyar nemzeti tizenegy védjegyévé váló kapu előtti szerencsétlenkedéseknek köszönhetően Braatennek ajándékoztunk egy gólt: a cserejátékos talán még most sem hiszi, hogy juthatott ilyen bónuszhoz. Három perccel később pedig Carew eldöntötte a mérkőzést, így már csak azért izgulhattuk, nehogy a miénk legyen a szerdai selejtezőkör legnagyobb zakója. Szerencsénk volt: a mostanában indiszponált izlandiaknak a svédek egy ötöst vágtak.

Még 23 meccs hátra van

A görögök elleni meccs után fájdalmas volt újra azt látni, hogy a magyar válogatott totálisan esélytelen egy európai mércével nézve közepes képességű nemzeti csapat ellen. Mert ne feledjük: más csoportokban francia-olasz-ukrán, spanyol-svéd-dán, német-cseh-ír, angol-orosz-horvát, holland-román-bolgár versenyfutás zajlik a továbbjutásért. Magyarország azonban az újabb vereséggel végérvényesen leszakadt a továbbjutásért küzdő négyestől (Görögország, Törökország, Bosznia-Hercegovina, Norvégia), és egyetlen célja maradt a hátralévő mérkőzésekre: megelőzni Máltát és Moldáviát. Illetve lenne egy másik cél is: a csapatépítés, ami Várhidi Péter szerint körülbelül 25 mérkőzés után hozhat valódi eredményt. Ebből kettőn túl vagyunk, 23 még hátravan. Nem lesz könnyű. Sem a csapatnak, sem nekünk, szurkolóknak.

Norvégia-Magyarország 4:0
Norvégia: Opdal - Storbaek, Hagen, Hangeland, John A. Riise - Björn H. Riise, Andresen, Grindheim (46. Haestad) - Iversen (46. Braaten), Carew, Pedersen (83. Helstad)
Magyarország: Végh - Szélesi, Juhász, Balogh B., Vanczák - Buzsáky (85. Vadócz), Tóth B., Tőzsér - Hajnal - Gera, Priskin (72. Tisza)
gól: 22. Iversen, 58. Braaten, 60., 79. Carew

A C csoport állása >>>

(ktn.focitipp.hu)


*****

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább