Meccslabda a Real Madridnál

Meccslabda a Real Madridnál

, focitipp.hu

Spanyolország, 37. forduló

Ki lesz a bajnok? Mi a helyzet három csapat pontegyenlősége esetén? Mitől retteg az Athletic Bilbao? Spanyolországban az utolsó forduló van hátra, mi pedig számolgattunk.



Szombaton este háromnegyed tizenegykor még úgy tűnt, bajnok lesz a Barcelona, amely 2:1-re vezetett a katalán derbin az Espanyol ellen, a Real pedig vesztésre állt Zaragozában. Abban a helyzetben a Barcának 75, a Realnak pedig 72 pontja volt. Csakhogy a két meccs utolsó perce mindent megváltoztatott: az Espanyol Tamudo révén egyenlített, csakúgy, mint a Real Madrid Zaragozában (Van Nistelrooy idénybeli 25. góljával). A riválisok botlását nem tudta kihasználni a sérült Kanouté és Kerzsakov nélkül játszó Sevilla, amely csak ikszelt Mallorcán.

Elnök a pályán

A barcelonai eredményt hallva még Ramón Calderón, a Real Madrid elnöke sem fogta vissza magát, örömében a pályára rohant, és a játékosokkal együtt tiszteletkört futott a La Romaredában. A Real kétszer is talpra állt a Zaragoza ellen (Diego Milito két góljára mindkétszer Van Nistelrooy válaszolt), így a Barcelonán nem segített Messi kézzel szerzett gólja sem. „Mi adtuk vissza a reményt a Real Madridnak a szezon közben, s most is ugyanez történt: megajándékoztuk őket a bajnoki címmel" - értékelt a kínos döntetlen után Xavi, a Barcelona középpályása. Fabio Capello, a Real Madrid trénere azonban még óvatosan nyilatkozott: „Nem nyertük meg a bajnokságot. Még nem. Egy meccs még hátravan."

Ki lesz a bajnok?

A Real Madrid. Ha az utolsó fordulóban vasárnap legyőzi a Mallorcát a Santiago Bernabéuban, akkor a többiek eredményétől függetlenül megszerzi a bajnoki címet. Abban az esetben hiába nyerne a Barcelona a sereghajtó és biztos kieső Gimnastic Tarragona otthonában, pontegyenlőség esetén ugyanis Spanyolországban nem a gólkülönbség dönt (Real Madrid +24, Barcelona +41), hanem az egymás elleni mérkőzések, márpedig a Real otthon 2:0-ra verte a Barcát, a Camp Nouban pedig döntetlenezett (3:3).
Akkor is bajnok lesz a Real, ha csak ikszel a Mallorcával, a Barcelona pedig nem győz Tarragonában. Előfordulhat az is, hogy az utolsó kör után három csapatnak lesz azonos pontszáma: ha a Real és a Barcelona csak döntetlenezne, a Sevilla pedig megverné a Villarrealt (amely utóbbi hét meccsét megnyerte!), akkor az első három helyezettnek 74 pontja lenne. Abban az esetben a három csapat egymás elleni meccseit (Real-Barca 2:0, 3:3; Real-Sevilla 3:2, 1:2; Barcelona-Sevilla 3:1, 1:2) összesítenék, s azok alapján is a Real ünnepelhetne:
Real Madrid 2 1 1 9:7 7
Sevilla 2 0 2 7:8 6
Barcelona 1 1 2 7:8 4

Ki esik ki?

Az újonc Gimnastic Tarragona már kiesett. Hogy melyik lesz az a két csapat, amely a Gimnasticot elkíséri a másodosztályba, az csak az utolsó játéknapon dől el. A kiesés réme négy csapatot (Betis - 37 pont, Bilbao 37, Celta 36, San Sebastian 34) fenyeget. Közülük a San Sebastian van a legnehezebb helyzetben: ha nem nyer Valenciában, akkor biztosan kiesett. Ha nyer, akkor a többiek botlásában reménykedhet.
A Bilbao otthon fogadja a Levantét, egy baszk győzelem az Athletic bentmaradását jelentené. A Betis már most meghosszabbíthatta volna élvonalbeli tagságát, de hazai pályán kapott egy ötöst az Osasunától, így az utolsó fordulóban stresszelni fog Santanderben. A Celta várhatóan legyőzi a Getafét - Sztoicskov csapatának ez akkor jelent majd bentmaradást, ha a Bilbao vagy a Betis nem nyer. Pontegyenlőség esetén a Betis jönne ki legjobban a buliból, mérlege ugyanis a Bilbaóval és a Celtával szemben is kedvező. Létezik egy olyan forgatókönyv is, amely szerint négy csapat végez 37 ponttal - abban az esetben a Betis és a San Sebastian maradna bent. A kiesőjelöltek egymás elleni eredményei: Betis-Bilbao 3:0, 2:1; Betis-Celta 1:0, 1:2; Bilbao-San Sebastian 1:1, 2:0; Celta-Bilbao 1:1, 1:0; San Sebastian-Celta 3:1, 0:0; San Sebastian-Betis 0:0, 1:0.

(bilbao.focitipp.hu)

A spanyol bajnokság állása >>>


Primera División, 37. forduló

2007. június 9-10.

Real Zaragoza-Real Madrid 2:2
La Romareda, 30 000 néző
Zaragoza: César - Sergio, Gabi Milito, Piqué, Zapater, Chus Herrero, Celades (77. Lafita), D´Alessandro, Ewerthon (55. Movilla), Aimar, Diego Milito (84. Óscar)
Real Madrid: Casillas - Sergio Ramos, Helguera, Cannavaro, Roberto Carlos, Beckham, Diarra, Emerson (45. Higuain), Robinho (65. Reyes), Raul (45. Guti), Van Nistelrooy
gól: 32. és 64. Diego Milito (az elsőt 11-esből), ill. 57. és 89. Van Nistelrooy

FC Barcelona-Espanyol 2:2
Nou Camp, 80 000 néző
Barcelona: Victor Valdés - Thuram, Puyol, Gio (45. Oleguer), Xavi, Zambrotta, Deco, Messi, Iniesta, Gudjohnsen (76. Motta), Eto´o
Espanyol: Kameni - Lacruz, Jarque, Torrejón, Chica, Moisés (60. Ángel), De la Peña, Riera (40. Rufete), Luis Garcia, Tamudo, Coro (62. Jonatas)
gól: 43. és 57. Messi, ill. 29. és 90. Tamudo

RCD Mallorca-FC Sevilla 0:0
San Moix, 18 000 néző
Mallorca: Moyá - Héctor, Ballesteros, Nunes, Navarro, Varela (70. Trejo), Pereyra, Ibagaza, Victor, Arango (88. Tuni), Jonás Gutiérrez
Sevilla: Palop - Dani Alves, Javi Navarro (56. Chevantón), Dragutinovics, Hinkel (45. Maresca), Puerta, Poulsen, Renato, Adriano (9. Escudé), Marti, Luis Fabiano
kiállítva: 73. Dragutinovics (Sevilla)

Atlético Madrid-Celta Vigo 2:3

Vicente Calderon, 40 000 néző
Atlético: Leo Franco - Seitaridis (55. Agüero), Pablo (71. Perea), Eller, Antonio López, Maniche (86. Gabi), Luccin, Galletti, Maxi Rodriguez, Petrov, Fernando Torres
Celta: Pinto - Lequi, Contreras, Placente (34. Yago), Ángel, Pablo Garcia, Oubiña, Nené, Canobbio (89. Vila), Gustavo López (78. Nuñez), Baiano
gól: 28. és 71. Maxi Rodriguez, ill. 31. (11-es), 68. Baiano, 48. Yago
kiállítva: 65. Luccin (Atlético)

Villarreal-Athletic Bilbao 3:1
El Madrigal, 15 000 néző
Villarreal: Viera - Javi Venta, Gonzalo Rodriguez, Fuentes, José Enrique, Josico (68. Somoza), Tacchinardi, Cani, Pires (86. Arruabarrena), Guille Franco, Forlán
Bilbao: Aranzubia - Javi González, Ustaritz, Sarriegi, Casas (72. Tiko), Murillo, Javi Martinez (60. Urzaiz), Iraola, Yeste, Etxeberria, Aduriz (74. Llorente)
gól: 36. (11-es), 38. Forlan, 51. Ustaritz (öngól), ill. 21. Iraola

Real Betis-Osasuna 0:5
Manuel Ruiz De Lopera, 35 000 néző
Betis: Contreras - Melli, Juanito, Miguel Ángel, Isidoro, Assunçao, Juande, Robert (68. Edu), Sobis (73. Xisco), Odonkor, Fernando (53. Dani)
Osasuna: Elia - Izquierdo, Cuéllar, Miguel Flaño, Monreal, Puñal, Muñoz, Juanfran, Raul Garcia (62. Font), Valdo, Webó (69. Sola)
gól: 31. Flano, 62. Webo, 72. Valdo, 76. és 88. Sola

Real Sociedad-Racing Santander 0:0
Anoeta, 25 000 néző
Real Sociedad: Riesgo - Ansotegi, Victor López, López Rekarte, Gerardo, Juanito, Garitano, Estrada (73. Novo), Savio, Diaz de Cerio (66. Herrera), Kovacevic
Racing: Calatayud - Pinillos, Rubén, Pablo Alfaro, Cristian, Cristian Álvarez (62. Melo), Colsa, A. Tomás (78. Vitolo), Munitis, Óscar Serrano, Juanjo (74. Balboa)
kiállítva: 88. Melo, 90. Vitolo (Real Sociedad)

Levante-Valencia 4:2
Ciudad de Valencia, 20 000 néző
Levante: Molina - Descarga (70. Manolo), José Serrano, Alexis, Rubiales, Ettien (59. Courtois), Tommasi, Berson (77. Camacho), Kapo, Riga, Salva
Valencia: Cañizares - Curro Torres (10. Butelle), Albiol, Ayala, Del Horno, Marchena, Albelda, Joaquin, Silva (67. Baraja), Angulo (45. Gavilán), D. Villa
gól: 3. és 48. Mustapha Riga, 11. Ballesta (11-es), 75. Curtois, ill. 16. Joaquin, 86. Baraja
kiállítva: 47. Kapo, ill. 10. Canizares, 53. Ayala, 57. Marchena

Deportivo La Coruna-Recreativo Huelva 2:5
Riazor, 15 000 néző
Deportivo: Aouate - Coloccini, Lopo, Andrade, Capdevila (78. Filipe), Sergio (45. Verdu ), De Guzmán, Juan Rodriguez, Estoyanoff, Cristian, Adrian, Riki (52. Bodipo)
Recreativo: Laquait - Beto, Poli, Cazorla, Iago Bouzón (80. Oliveira), Arzo, Jesus Vázquez, Cheli, Aitor, Uche, Javi Guerrero (62. Pongolle)
gól: 71. Diaz, 79. Rodriguez (11-es), ill. 16. Cheli, 18. Guerreo, 58. és 70. Cazorla, 75. Sinama-Pongolle

Getafe-Gimnastic Tarragona 0:1
Alfonso Perez, 12 000 néző
Getafe: Abbondanzieri (66. Luis) - Contra (48. Cortés), Belenguer, Pulido, Paredes, Celestini, Casquero, Mario Cotelo, Nacho, Manu del Moral, Albin (45. Redondo)
Gimnastic: Rubén Pérez - Calvo, Matellán, César Navas, Marco, Generelo (76. Chabaud), Chabaud, Merino (76. Pinilla), Irurzun, Diaz (46. Gil), Rubén Castro
gól: 79. Irurzun


*****

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább