A futballban nem lehet csalni

A futballban nem lehet csalni

, anfield.focitipp.hu

Smicer-interjú

Csehországban a nyári átigazolási szezon legnagyobb szenzációja Vladimír Smicer hazatérése volt. Poborsky visszavonulása után ismét van ikonja a cseh bajnokságnak.



A 34 esztendős Smicer korábban bajnok lett a Slaviával, a francia Lens-nal bajnokságot és Ligakupát nyert, a Liverpoollal pedig Bajnokok Ligáját, UEFA-kupát, FA-kupát és Ligakupát is. A prágai Slavia régi-új szerzeményével a Mladá Fronta Dnes készített interjút.

Hány interjút adott a nyáron?
Amikor Prágában voltam, akkor naponta egy nagyot, legalább egyórásat. A kisebb interjúkat már nem is tudtam számon tartani. Túl sok volt belőlük, elrabolták az időmet, amit a focira fordíthattam volna. Állandóan az járt a fejemben: ma délután háromkor kell találkoznom ezzel az újságíróval, holnap ötkor amazzal...

Mi volt a leggyakoribb kérdés?
Hogy nem félek-e attól, hogy csalódást okozok, mint azok, akik visszatértek külföldről, lásd Hapal vagy Frýdek esetét.

És nem fél?
Nem vagyok ijedős típus. Ha egészséges leszek, akkor előbb-utóbb formába lendülök. Másfél évig sérült voltam, és most meccs közben azon kapom magam, hogy nem is a futballra figyelek, hanem arra, hogy a testem hogyan reagál. De a másfél éves kihagyás azt is jelenti, hogy mostanra már nagyon ki vagyok éhezve a focira.
Az ellenfelek pedig ki vannak éhezve Smicerre.
Nem hiszem, hogy vadászni fognak rám, hiszen a Slavia nem csak Smicerből áll.

És ha nem megy majd a játék? Akkor mi lesz? Felkészült arra, hogy azt kiabálja majd a közönség: Smicer takarodj!
Mint annak idején a dánok ellen? Azok pályafutásom legszörnyűbb pillanatai voltak. Eljött az egész családom, a barátaim, én meg kihagytam egy ziccert, és egyszeriben az egész stadion ellenem tüntetett. Aztán egy ideig bárhová is mentem, mindenütt azzal fogadtak: itt van Smicer, miatta nem jutottunk ki a 2002-es világbajnokságra.

A Slaviában is előfordult korábban hasonló szurkolói reakció?
Igen, egyszer. Tizenegy évvel ezelőtt. Amikor két hónappal a bajnokság vége előtt biztossá vált, hogy leigazol a Lens. Én pedig spóroltam az erőmmel, vigyáztam, hogy ne sérüljek meg. A szurkolók ezt azonnal észrevették, s persze szóvá tették. Azt kiabálták: húzzál innen Franciaországba! És igazuk volt, a futballban sem lehet csalni.

Hatodszori nekifutásra bejut a Slavia a BL csoportkörébe? Ivan Hasek szerint igen, mert Smicer jó kabala: minden csapatnak szerencsét hoz.
Hogy én hozom a szerencsét? Azért meg is kell ám dolgozni, magától nem jön.

A pénzen meg a barátokon kívül maradt valami ingatlanja is a külföldi pályafutás eredményeként?
Bordeaux-ban van egy házam, s most egy különleges albérlő lakik benne, Laurent Blanc, az 1998-as világbajnok hátvéd, aki ma a Bordeaux edzője.

A borgyűjteményét is otthagyta?
Nem, dehogy. Hazaszállíttattam mind a 450 palackot. A holmijaink nagy része éppen ezen a héten érkezik kamionnal. Blancnak csak egy hűtőt hagytam a lakásban.


NÉVJEGYKÁRTYA

Név: Vladimír Smicer
Születési hely: Decín
Születési dátum: 1973. május 24.
Poszt: középpályás
Magasság/testsúly: 180 cm/80 kg

Pályafutás:

Slavia Praha (1992-1996), Racing Lens (1996-1999), FC Liverpool (1999-2005), Girondins Bordeaux (2005-2007), Slavia Praha (2007-).
Válogatottság/gól: 83/27


(anfield.focitipp.hu)


*****

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább