Drogba: Az éhséget szörnyű megtapasztalni

Drogba: Az éhséget szörnyű megtapasztalni

, focitipp.hu

Beszélgetés Didier Drogbával az életről, a fociról és a pénzről. A Chelsea elefántcsontparti csatárával, az angol Premier League tavalyi gólkirályával a hajléktalan-világajnokság hivatalos weboldala készített interjút. Ebből, és Drogba néhány korábbi nyilatkozatából szemezgettünk.



Önnek megváltoztatta a futball az életét?
Teljesen. A futballnak köszönhetően most szerte a világon ismernek. A futballnak köszönhetem azt is, hogy most már én gondoskodom a családomról. De hadd tegyem hozzá: a futball számomra továbbra is elsősorban egy játék. Ez az aspektus nagyon fontos.

Hol nőtt fel?
Franciaországban. Elefántcsontparti születésű vagyok, de ötéves koromban Franciaországba költöztem, a nagybátyámhoz. Tulajdonképpen két példaképem volt gyerekkoromban: Marco van Basten és a nagybátyám. Utóbbi szintén focizott, de amikor rájött, hogy nekem is a futball jelenti az életemet, befejezte pályafutását, és csak velem kezdett foglalkozni. Neki köszönhetem azt is, hogy a Le Mans szerződtetett 1998 nyarán.

Négy évet húzott le a francia másodosztályban. Soha nem jutott eszébe, hogy befejezi?
Nehéz időszak volt, ráadásul rengeteget hibáztam akkoriban, de valahogy mindig profitálni tudtam a hibáimból. Ehhez is tehetség kell, hogy saját kárán is tanuljon az ember.

Milyen gyerekkora volt? Tudta, mi az a szegénység?
Természetesen tudtam. Sok olyan barátom volt, akinek nagyon keményen meg kellett küzdenie minden falatért. Az éhséget megtapasztalni nem kellemes dolog, éppen ezért lehetőségeimhez mérten mindig segítek a rászorulókon.

A hajléktalan-világbajnokság mivel szólította meg?
Azért szurkolok minden ilyen kezdeményezésnek, mert fontosnak tartom megmutatni az embereknek azt, hogy bár úgy tűnhet, a pénz határoz meg mindent a mai világban, még mi, a Chelsea futballistái is tudatosítjuk, hogy az éremnek két oldala van, hogy nem a pénz a legfontosabb dolog ebben az életben. Luxusnak számító életvitel, busás kereset - ilyennek tűnhet egy sztárfocista élete. Csakhogy mi nem felejtjük el azt, hogy honnan érkeztünk, s nem feledkezünk meg azokról sem, akikkel együtt indultunk, s akik kevésbé voltak szerencsések, mint mi.

Hisz abban, hogy az ilyen rendezvények meg tudják változtatni az emberek életét?
Hogyne. Ez egy nagy lehetőség a résztvevők számára, s nem feltétlenül arra gondolok, hogy focista lesz belőlük, hanem hogy tartásuk lesz, önbecsülésük, és a mindennapi életben becsülettel megállják majd a helyüket, utat találnak a társadalomba, márpedig ez nem mindig könnyű.

Mit szeretne még hozzátenni?
Azt, hogy én szívből szurkolok a hajléktalan-világbajnokságnak. Remélem, az olvasók is.


NÉVJEGYKÁRTYA

Név: Didier Drogba
Klub: Chelsea FC
Poszt: csatár
Állampolgárság: elefántcsontparti
Születési hely: Abidjan
Születési dátum: 1978. március 11.
Magasság/testsúly: 188 cm/86 kg

Pályafutás

Le Mans (1998-2002), Guingamp (2002-2003), Marseille (2003-2004), Chelsea (2004-)
Válogatottság/gól: 40/28

Sikerek

Angol bajnok (2005, 2006)
FA-kupa győztes (2007)
Angol Ligakupa-győztes (2005, 2007)
Az Év játékosa Afrikában (2006/2007)
Az angol Premier League gólkirálya (2006/2007)


*****

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább