A Real Madrid 118 millió eurót költött új játékosokra

A Real Madrid 118 millió eurót költött új játékosokra

, focitipp.hu

Bernd Schusternek egy szava sem lehet: Calderón elnök horribilis összegért vett neki öt futballistát. De vajon megérte?



A Királyi Gárda 118 millió eurót költött öt játékosra a nyári átigazolási szezonban. Nézzük őket sorban.

1. Arjen Robben (36 millió)
A holland szélső tavaly már összeakasztotta a bajszát Jose Mourinhóval, így nem volt meglepő, hogy a Chelsea elengedte a játékost. Ráadásul az angolok komoly összeget kasszíroztak a PSV Eindhoventől három éve 18 millió euróért vásárolt futballistán. Robben rúgott 15 bajnoki gólt a Chelsea-ben, az angolok pedig kerestek rajta 18 milliót. Úgy tűnik, ez egyelőre a londoniaknak volt nagy biznisz.

2. Pepe (30 millió)
Mindenki megdöbbent, amikor kiderült, hogy a Real 30 millió eurót utal át a Portónak a 24 esztendős brazil származású hátvédért. Ennél jobban csak akkor döbbentek meg a szurkolók, amikor látták Pepe botladozását a Sevilla elleni Szuperkupa döntő visszavágóján: a nyurga bekk két gólt ajándékozott az andalúziaiaknak, majd kiállíttatta magát. Portóban is dörzsölhetik a tenyerüket: 2004-ben 2 millió eurót fizettek Pepéért a Maritimo Funchalnak.

3. Wesley Sneijder (27 millió)
Minden idők második legdrágább Hollandiából eladott játékosát tisztelhetjük a 23 éves támadóban (nála többet - 30 milliót - csak Ruud van Nistelrooy-ért fizetett a Manchester United 2001-ben a PSV-nek). Az Ajaxban 174 tétmérkőzésen 55 gólt szerző játékost a válogatottban is favorizálják (35/6), Amszterdamban visszasírják, Madridban egyelőre ünneplik. Kérdés, meddig: Saviola, Higuain és Robinho személyében komoly konkurenciája van. Ha pedig egyszerre játszanának, abból baj is lehet: ha a Zidane-Figo-Beckham-Ronaldo-Raul kvintettnek sem sikerült bajnoki címet szereznie, miért pont nekik jönne ez össze?

4. Royston Drenthe (13 millió)
Az univerzális bal oldali játékos az U21-es Eb döntőjében tűnt fel, de azért a 18 milliós összeg egy kicsit soknak tűnik egy olyan focistáért, aki tavaly a Feyenoordban 29 találkozón egyetlen gólt sem rúgott a holland első osztályban. Lőtt viszont egy csodálatos gólt a Sevillának: Drenthével összességében jól járhatnak a madridiak.



5. Gabriel Heinze (12 millió)
Az argentin tavalyelőtt egy teljes szezont kihagyott sérülés miatt, utána pedig nem tudta visszaverekedni magát a United kezdőjébe. Szívesebben ment volna a Liverpoolba, de a Vörös Ördögök talán nem akarták az egyik legnagyobb riválisukat erősíteni. A Real Madrid átigazolási politikájának logikátlanságát mutatja, hogy a Blancók idén a 10 milliós Heinze mellett már vettek egy balhátvédet: a 19 esztendős Marcelo januárban érkezett: 6,5 millió euróért...

6. Javier Saviola, Christoph Metzelder, Jerzy Dudek (ingyen)
Három focistát ingyen szereztek meg a madridiak. A Barcelonában mellőzött Saviola ár-érték aránya messze felülmúlja a Real által idén nyáron szerzett összes többi játékosáét, ráadásul a Nyúl már letett valamit az asztalra a spanyol bajnokságban: a Barcában 119 meccsen 49, a Sevillában 30 találkozón 9 gólt szerzett. Metzeldernek alaposan meg kell küzdenie a kezdőbe való bekerülésért, még ha Cannavaro és Pepe formája egyelőre gyatra is. Dudek pedig elmondhatja majd magáról, hogy a Real Madridban is védett pályafutása során néhány bajnokin.

Összegezve
A Real 118 millió euróért vett öt focistát. Nagyjából ennyit utoljára a Chelsea költött az előző két-három szezonban évente, ők azonban szinte mindent be is söpörtek, legalábbis Angliában. Hogy ez sikerülni fog-e a Real Madridnak? Meg lennénk lepve.

(ktn.focitipp.hu)


*****

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább