A győzelemhez csapatmunka kell

A győzelemhez csapatmunka kell

, anfield.focitipp.hu

Kaká-interjú

Rekordösszeget - 90 millió eurót - ajánlott érte a Real Madrid, egyelőre hiába. Kakával, a Milan brazil irányítójával a World Soccer készített interjút. Ebből szemezgettünk.



A Liverpool elleni BL-döntő volt élete eddigi legfontosabb meccse?
Nem. Mindig a következő mérkőzés a legfontosabb számomra. Ennek így kell lennie, különben megszűnne a motiváció.

Néhányan azt mondják, Kaká nélkül rettenetes szezonja lett volna a Milannak. Egyetért ezzel?
Nem egészen. Azt én is éreztem, hogy jól ment a játék, de egyetlen futballista nem csinál nyarat: a győzelemhez csapatmunka kell.

A Bajnokok Ligája legutóbbi idényének gólkirálya lett, tíz góllal. Mintha előrébb játszana, mint ahogy azt korábban megszokhattuk.
Ennek az oka az új csapatszerkezetben keresendő. Volt egy nehéz időszakunk, ami után megpróbáltuk kikísérletezni, hogy milyen felállás lenne az ideális a csapat számára. Ancelotti előrébb tolta Seedorfot, így nekem is előrébb kellett húzódnom, a csatársorba. Korábban az volt a feladatom, hogy gólhelyzeteket készítsek elő a csatáraink számára, azt szoktam meg, hogy két csapattársam van előttem. Most viszont, ha labdát kapok, azonnal a kapu felé kell iramodnom, s meg kell próbálnom minden helyzetből gólt lőni.

Könnyű volt átállni az új rendszerre?
Annyi a titka, hogy meg kellett tanulnom csatárként gondolkodni. Addig ugyanis az volt bennem, hogy én adom az utolsó passzt. Most már nincs passz, gólt kell lőni.

Idén hárman pályáznak az Év játékosa címre: Cristiano Ronaldo, Didier Drogba és Ön. Előnye van velük szemben a BL-győzelem miatt?
Ezt nem tudom. Az ilyen díjak örömet szereznek minden futballistának, mert ezzel elismerik a tudását. Csakhogy ahhoz előbb jó eredményeket kell elérnie a csapatával.

Mi a véleménye Cristiano Ronaldóról és Drogbáról?
Nem hiszem, hogy van még olyasmi, ami ne hangzott volna már el Cristiano Ronaldóval kapcsolatban. Az egész világ ismeri őt, semmi újat nem mondhatok róla. Alighanem ő ma a világ egyik legjobb játékosa, és még tovább fejlődhet. Drogbát szintén nagyra tartom.

A BL-t megnyerte ugyan, de a bajnokságban csalódást okozott az AC Milan. Miért?
Azok után, ami tavaly nyáron az olasz fociban történt, egyértelmű volt, hogy a bajnokság esélyese az Internazionale. És utólag sem mondhatja senki, hogy érdemtelenül lettek bajnokok, elvégre oda-vissza megvertek bennünket.

Mit jelentett a Milan számára a brazil Ronaldo érkezése?
Rengeteget. Futballistaként és emberként is nagyon sok pozitívumot hozott közénk.

A BL-elődöntőben a négy csapatból három angol volt. Mi a véleménye erről?
A Premier League a világ egyik legjobb bajnoksága, amikor Brazíliában éltem, akkor rajongtam az angol fociért, amit tudtam, megnéztem a tévében.

Ez volt az utolsó kupadöntője a Milannal? Igaz az, hogy Spanyolországa távozik?
Boldog vagyok Milánóban, a szerződésem pedig 2012-ig érvényes, s ez minden, amit ezzel kapcsolatban jelen pillanatban mondani tudok.

Ismerve azt, hogy mennyire fontos az Ön számára a brazil válogatott, nehéz volt lemondani a részvételt az idei Copa Americán?
Nehéz volt, de muszáj volt. Mindennél fontosabb számomra a nemzeti tizenegy, de idén kimerítettem a tartalékaimat, muszáj volt szünetet tartanom, mert három éve nem pihentem. Ráadásul jövőre ott szeretnék lenni az olimpián, két év múlva Konföderációs Kupa lesz nyáron, három év múlva pedig világbajnokság. Szóval, ha most nem iktattam volna be egy kis nyári szünetet, akkor könnyen előfordulhatott volna, hogy hat-hét éven át egyfolytában, megállás nélkül focizok, ami rendkívül megterhelő lett volna.


NÉVJEGYKÁRTYA

Név: Ricardo Izecson dos Santos Leite
Becenév: Kaká
Születési dátum: 1982. április 22.
Születési hely: Brasilia (Brazília)
Állampolgárság: brazil
Klub: AC Milan
Poszt: támadó középpályás

Pályafutás: Sao Paulo (1999-2003), Milan (2003-)
Válogatottság/gól: 52/15
Sikerek: világbajnok (2002), olasz bajnok (2004), BL-győztes (2007)


(anfield.focitipp.hu)


*****

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább