Tétmeccs lesz, győzni kell!

Tétmeccs lesz, győzni kell!

, anfield

Interjú Juhász Rolanddal

Bombagólt nem ígér, de azt garantálja, hogy a csapat mindent megtesz majd a győzelemért. Juhász Rolanddal, a magyar válogatott középhátvédjével beszélgettünk a Bosznia-Hercegovina elleni Eb-selejtező előtt.



A bosnyákok elleni meccsen is számíthatunk majd egy Juhász-féle bombagólra?
Azt azért nem ígérhetem, hogy gólt lövök majd. Azt viszont igen, hogy fegyelmezetten fogunk futballozni. Nekem különben sem a gólszerzés a feladatom, hanem elsősorban az ellenfél csatárainak semlegesítését kell megoldanom, rájuk kell figyelnem. Részemről a támadás már csak bónusz.

Hogyan zajlott a felkészülés erre a meccsre?
Mint általában. Csak annyi volt a különbség, hogy néha túlpörögtünk az edzéseken, ami az olaszok legyőzése után természetes is, mert be akarjuk bizonyítani a szurkolónak, hogy az a siker nem a véletlen műve volt. Úgyhogy hajtani fogunk, az biztos, de arra ügyelnünk kell, hogy a nagy akarásban ne veszítsük el a fejünket. Higgadtan kell fociznunk.

Kielemeztétek videón az ellenfelet?

Éppen az imént néztük meg a bosnyák-horvát (3-5) meccset. Ebből is azt a tanulságot szűrtük le, hogy okosan kell játszanunk. A bosnyákok ugyanis nagyszerű futballisták, de ha hátrányba kerülnek, akkor túlságosan kinyílnak hátul. Éppen ezért az lenne a jó, ha mi rúgnánk az első gólt, mert abban az esetben fejetlenül kitámadnak majd.

Kitől tartasz a bosnyákok közül?
Hogy tartanék valakitől, az túlzás. Vannak jó játékosaik, például a horvátoknak hármat rúgó Muslimovic, vagy a magas labdákat nagyszerűen lefejelő wolsburgi Edin Dzeko. De mindenkire oda kell majd figyelnünk.

Milyen eredményt tippelsz?
Nem szoktam tippelni, de akkor leszek elégedett, ha felszabadultan és jól játszunk majd. S ha nyerünk.

Mivel telt az idő az edzőtáborban?
Nagyon gyorsan eltelt ez az öt nap, ami talán annak tudható be, hogy már alig várjuk a mérkőzést. Mindenkin látszik, hogy játszani szeretne. Hogyan oldottuk a hangulatot? Voltunk moziban, megnéztük a L'ecsó című rajzfilmet, egyébként pedig Tatán, a városban sétáltunk sokat.

A továbbjutás már korábban elúszott, mégis minden jegy elkelt a mérkőzésre. Meglepődtetek, amikor ezt meghallottátok?
Hihetetlenül jó ilyesmit hallani. Nagyon örülünk, hogyne, de titkon számítottunk is erre, mert az olaszok legyőzése után érezhetően megnőtt a népszerűségünk idehaza. Az első két helyre már nem érhetünk oda, az igaz, de ettől még tétmeccs lesz. Nem mindegy, hogy hányadik helyen végzünk, mert ez befolyásolja majd, hogy a következő selejtezőre melyik kalapból sorsolnak minket. Meg aztán az is nagyon fontos, hogy a szurkolókat végleg magunk mellé állítsuk - s ezt csak győzelemmel lehet.


(anfield)

*****

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább