Olaszország

Olaszország

, focitipp.hu



Az ország területe: 301 318 négyzetkilométer
Az ország népessége: 59 131 000 fő
A szövetség alapítási éve: 1898
Honlap: www.figc.it
E-mail: international@figc.it
Szövetségi kapitány: Roberto Donadoni

Legjobb FIFA-világranglista helyezése: 1 (utoljára 2007. június)
FIFA-világranglista helyezések átlaga: 7
Legnagyobb sikerei: világbajnok (1934, 1938, 1982, 2006), Európa-bajnok (1968), olimpiai bajnok (1936)
A válogatott szerelése: kék mez, fehér nadrág, kék sportszár
A válogatott Eb-örökmérlege a selejtezők indulása előtt: 99 mérkőzés, 50 győzelem, 33 döntetlen, 16 vereség (153:68)


Eb-történelem

Az olaszok az Európa-bajnokságok során mindvégig kiszámíthatatlanul szerepeltek. Közvetlenül az 1982-es világbajnoki aranyérem után például csak Ciprust tudták megelőzni a selejtezőcsoportban, és negyedikek lettek; a négy évvel későbbi sorozatban viszont egy fiatal csapattal egészen az elődöntőig meneteltek. Kétszer jutottak be a döntőbe, azonban három mérkőzést játszottak: 1968-ban ugyanis a Jugoszlávia ellen vívott első meccsük döntetlennel ért véget, így újrajátszás következett, amit aztán 2:0-ra meg is nyertek Rómában Riva és Anastasi góljaival. Az olasz szurkolók abszurd viselkedésére jellemző, hogy az első találkozót június 8-án még 69 ezren, a két nappal később lejátszott másodikat viszont már csak 50 ezren nézték végig a Stadio Olimpicóban. A hat évvel ezelőtti rotterdami Eb-döntőben már nem volt ekkora szerencséjük - a franciák Wiltord révén az utolsó utáni pillanatban egyenlítettek a rendes játékidőben, a hosszabbításban pedig jött Trezeguet.

Kudarcokból sem volt hiánya a Squadra Azzurrának. Az 1982-es világbajnokságról aranyéremmel érkező gárda bukása mellett az 1992-es Eb-részvételt a szovjetekkel szemben elbukó csapat sem írt történelmet. A válogatott élén ez Arrigho Sacchinak sem sikerült, aki 1996-ban belebukott abba, hogy a csehek ellen (1:2) csak a B-csapatot küldte pályára. Az utolsó nagy blamázs Giovanni Trapattonié, akit 2004 nyarán vitt el a skandináv veszedelem, egy svéd-dán 2:2 képében.


Eddigi Eb-eredmények

1964: nyolcaddöntő (Szovjetunió-Olaszország 2:0, Olaszország-Szovjetunió 1:1)
1968: győztes (Olaszország-Jugoszlávia 1:1, megismételt mérkőzésen Olaszország-Jugoszlávia 2:0)
1972: negyeddöntő (Olaszország-Belgium 0:0, Belgium-Olaszország 2:1)
1976: 3. (4) helyezett a selejtezőcsoportban
1980: 4. helyezett (Csehszlovákia-Olaszország 1:1, 11-esekkel 9:8)
1984: 4. (5) helyezett a selejtezőcsoportban
1988: elődöntő (Szovjetunió-Olaszország 2:0)
1992: 2. (5) helyezett a selejtezőcsoportban
1996: 3. helyezett a csoportban (10. helyezett)
2000: ezüstérmes (Franciaország-Olaszország 2:1, hosszabbítás után)
2004: 3. helyezett a csoportban (9. helyezett)


*****

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább