A katonacsapat, amely meghódította Európát

A katonacsapat, amely meghódította Európát

, focitipp.hu

Steaua Bucuresti

A csapatról elsőként mindenkinek Duckadam neve ugrik be, hiszen a román kapus négy tizenegyest is kivédett a Barcelona elleni 1986-os BEK-döntőben. A Steauát azonban érdemes közelebbről is megismerni.



Nehéz sikeresebb kelet-európai futballcsapatot találni a Steauánál. A bukarestiek az egykori keleti blokk csapatai közül először nyertek Bajnokcsapatok Európa Kupáját, és a Jenei Imre, majd Anghel Iordanescu vezette gárda máig érvényes európai rekordot állított fel azzal, hogy 1986 júniusa és 1989 szeptembere között 104 bajnoki mérkőzésen maradt veretlen.

A csapat sikersorozata szinte példátlan, az 1949-es alapítás óta 50 hivatalos trófeát gyűjtöttek be a piros-kékek. Minden kategóriában vezetnek Romániában: 23 bajnoki címüknél, 20 kupagyőzelmüknél és 5 szuperkupa-sikerüknél többet egyetlen riválisuk sem szerzett.

A klubot 1947. június 7-én alapították a román hadsereg hivatalos csapataként, még ASA Bukarest (Asociatia Sportiva a Armatei Bucuresti) néven, de az előtag előbb CSCA-ra, majd CCA-ra változott, mire a Steaua (csillag) elnevezést megkapta volna 1961-ben. A klub címerébe már a kezdetektől bekerült az egyértelműen a kommunista hadseregre utaló vörös csillag, amelyet 1974-ben sárga csillagra cseréltek. A román nemzeti trikolórra utaló sárga egyébként eredetileg a csapat hivatalos klubszínei között is szerepelt, de mára csak a megszokott piros-kék maradt meg.

A politikai hátszéllel segített klub 1949-ben már megnyerte a román kupát, majd 1951 és 1953 között három bajnoki címet is. A nyolcvanas évek közepéig azonban inkább csak a Kupaspecialista néven emlegették a hadsereg csapatát, amely 1984-ig 13-szor hódította el a kupát.

1984-ben azonban új időszámítás kezdődött a klubnál. A Jenei Imre vezette csapat 1985-ben és 1986-ban is bajnoki címet szerzett, ráadásul bejutott a sevillai BEK-döntőbe, ahol minden idők egyik legnagyobb meglepetését okozva tizenegyesekkel legyőzte a favorit Barcelonát: Helmuth Duckadam négy spanyol lövést is hárított (mindig balra vetődött). Az idény végén Anghel Iordanescu érkezett a kispadra, akivel a gárda 1987 februárjában megnyerte az európai szuperkupát a Dinamo Kijev ellen (góllövő: Hagi), 1989-ben pedig ismét bejutott a BEK-döntőbe, ahol aztán a Magico Milan átgázolt a románokon (0-4). Iovan, Bumbescu, Lacatus és Pirutca mindkét fináléban kezdőként lépett pályára, a BEK-sikernek pedig a klubnál hatszor (!) edzőséget vállaló Jenei Imrén kívül volt még egy magyar szereplője Bölöni László személyében.

Steaua BEK-győzelem


1989-ben ismét új időszámítás kezdődött, de immár nemcsak a Steaua, hanem Románia életében is. A klub legjobbjai kihasználták a lehetőséget, és külföldre szerződtek, de a Steaua talpraállt, és 1993 és 1998 között zsinórban hat bajnoki címet szerzett, 1995 és 1997 között pedig állandó résztvevője volt a BL-csoportkörének. Ezt a sikert 2006-ban és 2007-ben is sikerült megismételnie a gárdának, amely 2006 tavaszán az UEFA-kupa döntőjébe is bejuthatott volna. A piros-kékek az 1-0-ra megnyert első mérkőzés után a 24. percben már 2-0-ra vezettek a Middlesbrough otthonában, azonban az angolok egy szenzációs második félidővel megfordították a meccset, és 4-2-re győztek (a mérkőzés miatt még színházi előadás is elmaradt a román fővárosban). A Steaua újkori sikereit felértékeli, hogy a román ultranacionalista botránypolitikus (Gigi Becali) által irányított klubban a többi kelet-európai sztárcsapat (Sahtar, Dinamo Kijev, CSZKA Moszkva) gyakorlatával ellentétben szinte csak román futballisták szerepelnek.


TÉNYEK

Hivatalos név: Fotbal Club Steaua Bucuresti
Ország: Románia
Város: Bukarest
Alapítás éve: 1947
Klubszínek: piros-kék
Stadion: Stadionul Ghencea
Férőhely: 28 139

Sikerek

Bajnoki cím: 23x (1951, 1952, 1953, 1956, 1960, 1961, 1968, 1976, 1978, 1985, 1986, 1987, 1988, 1989, 1993, 1994, 1995, 1996, 1997, 1998, 2001, 2005, 2006)
Román kupa: 20x (1949, 1950, 1951, 1952, 1955, 1962, 1966, 1967, 1969, 1970, 1971, 1976, 1979, 1985, 1987, 1988, 1989, 1992, 1996, 1997, 1999)
Román szuperkupa-győztes: 5x (1994, 1995, 1998, 2001, 2006)
BEK-győztes: 1986
Európai szuperkupa-győztes: 1986

Steaua-rekordok

Legtöbb mérkőzés: 368, Tudorel Stoica (1975-1989)
Legtöbb gól: 146, Anghel Iordanescu (1968-1982, 1986)
Legdrágábban eladott játékos: Gheorghe Hagi (4,3 millió USA-dollárért a Real Madridnak, 1990)
A klub legendás játékosai: Tudorel Stoica, Marius Lacatus, Anghel Iordanescu, Stefan Iovan, Jenei Imre, Miodrag Belodedici, Vasile Iordache, Marcel Raducanu, Victor Piturca, Ilie Dumitrescu, Daniel Prodan, Bölöni László, Dan Petrescu, Gheorghe Hagi


Híres futballklubok sorozat
18. SSC Napoli >>>
17. River Plate >>>
16. Independiente >>>
15. Hellas Verona >>>
14. Ipswich Town >>>
13. Penarol >>>
12. Rosenborg >>>
11. Flamengo >>>
10. Grasshoppers >>>
9. Galatasaray >>>
8. Sankt Pauli >>>
7. Crvena Zvezda >>>
6. Celtic >>>
5. Dinamo Tbiliszi >>>
4. Colo Colo >>>
3. Saint-Etienne >>>
2. Zamalek >>>
1. Boca Juniors >>>


(ktn.focitipp.hu)


*****

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább