Akiknek szerencsét hozott a lóhere

Akiknek szerencsét hozott a lóhere

, focitipp.hu

Panathinaikosz

Az Olimpiakosz Görögországban sikeresebb, de a BEK-ben a Panathinaikosz aratott. Igaz, nem mostanában, az új nagycsapatra még várni kell.



A Panathinaikosz nemcsak Görögország, hanem a világ egyik legnagyobb sportklubja. Az egyesület versenyzői (egyéni sportolók és csapatok) 2007 júniusáig 493 hivatalos trófeát nyertek el. A vizisítől a sakkig 24 szakosztályt működtető klub három sportágat üzemeltet professzionális keretek között: a futballt, a kosárlabdát és a röplabdát.

A klubmonstrum 1908-ban jött létre, természetesen a futball ürügyén. Az akkor 18 éves (és később a görög futball atyjaként aposztrofált) Jorgosz Kalafatisz és negyven atlétatársa kilépett a Panelliniosz Gimnasztikosz Szillogosz nevű egyesületből, mivel az ottani vezetők nem voltak hajlandók megalapítani egy labdarúgó-szakosztályt. Az új klub neve Podoszfairikosz Omilosz Athinon lett, amely 1924-ben kapta meg véglegesen a Panathinaikosz nevet. A csapat 1918-ban vette fel klubszínének a zöldet, szimbólumának pedig a háromlevelű lóherét.

A Panathinaikosz a hazai porondon messze elmarad eredményességben a rivális Olimpiakosztól, azonban a nemzetközi színtéren a Zöldek a sikeresebbek. A Lóherések egyetlen görög klubként játszhattak BEK-döntőt is, méghozzá 1971-ben, azonban az Ajax 2-0-ra verte őket a Wembley Stadionban. Emellett kétszer is eljutottak az elődöntőig, ám nem jártak sikerrel. 1985-ben a Liverpool állította meg őket a Bajnokcsapatok Európa Kupájában 5-0-s összesítéssel. 1996-ban pedig nagy reményekkel várták az elődöntő visszavágóját, hiszen Krzysztof Warzycha hajrágóljával győzni tudtak Amszterdamban - Athénben viszont egy sima hármast kaptak, így megint nem jutottak a döntőbe.

A lengyel csatár egyébként nemcsak az Ajaxnak lőtt gólja miatt lett az athéniak kedvence: Warzycha egész idegenlégiós pályafutását a Panathinaikosznál töltötte, tizenöt év alatt 288 hivatalos gólt lőtt a Zöldeknél, amivel szinte megdönthetetlen rekordot állított fel. 2001-ben a futball történetével és statisztikáival foglalkozó szövetség (IFFHS) az akkor aktív csatárok közül a második legjobbnak választotta. Az IFFHS-től egyébként a Panathinaikosz is megkapta 2001 szeptemberében a Hónap klubja megtisztelő címet: a BL első három csoportmeccsén a görögök a Schalkét, a Mallorcát és az Arsenalt is megverték.

A Pana utoljára 2004-ben duplázott (bajnoki cím + kupagyőzelem), azóta azonban semmi sem akar összejönni a fővárosiaknak. Még így is messze vannak azonban a klub hétéves hazai nyeretlenségi szériájától: 1997 és 2003 között egyik sorozatban sem szereztek aranyérmeket. Örömhír viszont a klub számára, hogy a Panathinaikosz az elmúlt évtizedek költözései (az Aposztolosz Nikolaidisz Stadion és az athéni Olimpiai Stadion között) után 2008-tól 99 évet a jelenleg is épülő, 42 ezer férőhelyes Votanikosz Arenában tölthet majd.


TÉNYEK

Hivatalos név: Panathinaikosz Athlitikosz Omilosz
Ország: Görögország
Város: Athén
Alapítás éve: 1908
Klubszínek: zöld-fehér
Stadion: Szpirosz Louisz
Férőhely: 72 000

Sikerek

Bajnoki cím: 19x (1930, 1949, 1953, 1960, 1961, 1962, 1964, 1965, 1969, 1970, 1972, 1977, 1984, 1986, 1990, 1991, 1995, 1996, 2004)
Görög kupa: 16x (1940, 1948, 1955, 1967, 1969, 1977, 1982, 1984, 1986, 1988, 1989, 1991, 1993, 1994, 1995, 2004)
Görög szuperkupa-győztes: 4x (1970, 1988, 1993, 1994)
BEK-döntős: 1971

Panathinaikosz-rekordok

Legtöbb meccs: 502, Mimisz Domazosz (1959-1978)
Legtöbb gól: 288, Krzysztof Warzycha (1989-2004)
A klub legendás játékosai: Antonisz Antoniadisz, Sztratosz Aposztolakisz, Angelosz Baszinasz, Nikosz Liberopulosz, Dimitrisz Szaravakosz, Goran Vlaovic, Velimir Zajec, Erik Mykland, Józef Wandzik, Emmanuel Olisadebe, Krzysztof Warzycha, Mimisz Domazosz. Kosztasz Elefterakisz.


(ktn.focitipp.hu)


*****

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább