A világ legjobbjaival egy repülőgép-baleset végzett

A világ legjobbjaival egy repülőgép-baleset végzett

, focitipp.hu

FC Torino

A klub Aranycsapata egy időben megegyezett az olasz válogatottal, ám egy repülőgép-szerencsétlenség mindennek véget vetett. Európa egyik elfelejtett élcsapata, az FC Torino.



Az FC Torino is egyike azon futballcsapatoknak, amelyek az Aranykor után már nem találják magukat. Ez az aranykor a negyvenes évekre esett, amikor a Grande Torinónak nevezett gárda sorozatban öt bajnoki címet szerzett. Akkoriban azonban még nem voltak nemzetközi kupasorozatok (a klub így csak nem hivatalosan volt Európa korabeli élgárdája), ráadásul egy tragédia véget vetett a sikersorozatnak.

Kezdjük azonban az elején: az alapítók 1906. december 3-án gyűltek össze a milánói Voigt ékszerészetben, hogy létrehozzák az FC Torinót. A társaságot Alfredo Dick koordinálta, de az alapítók között volt egy svájci üzletember, a klub első elnöke (Hans Schönbrod), és az olasz válogatottat később két világbajnoki címig vezető rekorder-legenda (Vittorio Pozzo). A klub címerébe bekerült Torino címerállata, így azóta is a Bikáknak becézik az együttest világszerte.

Az első bajnoki címre 1927 tavaszáig kellett várniuk a rajongóknak, de korán örültek, mert a szövetség novemberben elvette az érmeket a csapattól. A Torino-Juventus találkozó előtt ugyanis a két klubelnök (Marone és Agnelli) fogadott a győzelemre, és a torinói menedzserek a cél érdekében lefizették Luigi Allemandit, a Juve hátvédjét. A játékos az első részletet meg is kapta, de a meccs után (amelyet a Torino 1-0-ra megnyert) már nem akarták kifizetni neki a fennmaradó 25 ezer lírát, mondván, nem miatta veszített a Juve. A szállodai szobában zajló vita azonban túl hangos volt, egy újságíró kihallgatta a beszélgetést, majd a rendőrség 18 órányi munkával összerakta azt a széttépett papírdarabot, amelyet Allemandi szobájában találtak - a játékos ezen írta le egy barátjának az esetet. A Torino rajongói ezt a bajnoki címet egyébként máig visszakövetelik a szövetségtől.

Az 1943-ban nyert serleget azonban már megtarthatták. Sőt, az 1944-1945-ös bajnoki szünet után még négyszer is sikerült elhódítaniuk a Scudettót. A Grande Torino rekordot rekord után felállítva kétséget kizáróan a világ legjobb csapata volt ekkor. 1943 januárja és 1949 áprilisa között nem veszítettek hazai pályán bajnoki mérkőzést (93 meccs, 83 győzelem). 1948-ban 18-1-0 volt a hazai mérlegük (1949-ben 19-1-0), és 125 gólt lőttek, ami meccsenkénti 3,8-as átlagot jelentett. A Grande Torino 4-4-2-es rendszerben játszott: ezt a taktikát a hollandok fedezték fel újra, és vitték sikerre a hetvenes években. A csapat gyakorlatilag megegyezett korának olasz válogatottjával: 1947-ben egy olasz-magyar (3-2) meccsen a Juventus kapusán (Sentimenti IV) kívül csak Torino-játékosok voltak a kezdőcsapatban.

Az Aranycsapat története egy bazilikánál ért véget: a torinóiak egy lisszaboni bemutató-mérkőzésről tartottak haza, amikor 1949. május 4-én repülőgépük a Torino melletti supergai bazilikához csapódott. A szerencsétlenséget senki sem élte túl. Az áldozatok között két magyar is volt: a futballista Schubert Gyula és a csapat technikai vezetője, Egri-Erbstein Ernő. A temetésre félmillión zarándokoltak el szerte a világból. A bajnokságból még négy forduló volt hátra, és a meccseken az egyébként már tetemes pontelőnnyel vezető Torino az ificsapatával állt ki (az ellenfelek is sportszerűen az ifiket küldték pályára) - a Scudettót pedig a szövetség a négy győzelem ellenére már a tragédia után a Torinónak adta.

A balesetről szóló híradó-részlet


Grande Torino csak egy volt - a Bikák szurkolói azóta is hiába várják az új álomcsapatot. 1976-ban azonban a Gigi Radice által edzett és Francesco Graziani által vezérelt gárda nagy meglepetésre összehozott egy Scudettót. 1992-ben a Bordók bejutottak az UEFA-kupa döntőjébe is, ahol a hazai 2-2 után hiába lőttek három kapufát az amszterdami visszavágón, a trófea az Ajaxé lett.


TÉNYEK

Hivatalos név: Torino Football Club SpA
Ország: Olaszország
Város: Torino
Alapítás éve: 1906
Klubszínek: bordó-fehér
Stadion: Stadio Olimpico
Férőhely: 27 168

Sikerek

Bajnoki cím: 6x (1928, 1943, 1946, 1947, 1948, 1949)
Olasz kupa: 5x (1936, 1943, 1968, 1971, 1993)
UEFA-kupa döntős: 1992

A Grande Torino játékosai
Valerio Bacigalupo, Aldo Ballarin, Virgilio Maroso, Pino Grezar, Mario Rigamonti, Eusebio Castigliano, Romeo Menti, Ezio Loik, Guglielmo Gabetto, Valentino Mazzola, Franco Ossola

A klub legendás játékosai: Silvio Piola, Giuseppe Dossena, Gianluigi Lentini, Enzo Bearzot, Francesco Graziani, Ruggiero Rizzitelli, Enzo Scifo, Walter Casagrande, Dennis Law, Martin Vazquez, Enzo Francescoli, Haris Skoro


(ktn.focitipp.hu)


Híres futballklubok sorozat
19. Panathinaikosz >>>
18. SSC Napoli >>>
17. River Plate >>>
16. Independiente >>>
15. Hellas Verona >>>
14. Ipswich Town >>>
13. Penarol >>>
12. Rosenborg >>>
11. Flamengo >>>
10. Grasshoppers >>>
9. Galatasaray >>>
8. Sankt Pauli >>>
7. Crvena Zvezda >>>
6. Celtic >>>
5. Dinamo Tbiliszi >>>
4. Colo Colo >>>
3. Saint-Etienne >>>
2. Zamalek >>>
1. Boca Juniors >>>


*****

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább