Se Villa, se a Sevilla

Se Villa, se a Sevilla

, anfield.focitipp.hu

Spanyolország, 7. forduló

Hét forduló után módosítanunk kell a szezon előtti prognózisunkat. A Sevilla ugyanis zsinórban negyedik vereségével kiszállt a bajnoki címért vívott harcból. S kiszállhat a Valencia is, miután egy hónapra elveszítette Villát.



Hat meccsen öt gól - a 31 éves Van Nistelrooy még nem vénember. A holland csatár szerdán kettőt lőtt a Laziónak, vasárnap pedig az ő találata törte meg a Huelvát. A Recreativo tavaly 3-0-ra nyert a Bernabéuban. Most más szelek fújnak: a Real a Primera Ligában 17 meccse veretlen (14-3-0), s a bajnokságban február 4-e óta 26 bajnoki mérkőzésen csak egyszer kapott ki (18-7-1), Turiel Alvarez játékvezető hathatós közreműködésével (két tizenegyes, két kiállítás) a Santandertől. Bár komolyabban csak a következő négy bajnoki teszteli majd le Bernd Schuster galerijét: a Real a négyből háromszor idegenben lép pályára, az Espanyol, a Valencia és a Sevilla vendégeként.

Barca-Atlético 9-0!

Két meccsen kilenc gól: májusban a Barcelona 6-0-ra nyert az Atlético ellen a Vicente Calderónban (Ronaldinho 2, Messi, Zambrotta, Iniesta, Eto'o), most beérte hárommal is. Bár az eredmény csalóka: a meccs nem úgy indult, hogy a Barca gálát tart majd a végén. Az Atlético hamar felismerte, milyen lehetőségeket kínál számára a lassú felfogású, körülményes Oleguer szerepeltetése a Barcelona védelmének jobb oldalán. Csakhogy Abbiati, a madridiak olasz kapusa (korábban kétszeres bajnok a Milannal) Messi beadásánál úgy vetődött a labdára, hogy közben elaludt - a meglepett Deco mosolyogva belsőzte be a kipattanót. A meccs a két brazil fenegyerek, Messi és Agüero csatáját ígérte, de utóbbiról vasárnap nehezen lehetett elhinni, hogy az U20-as világbajnokság gólkirálya lett: egyetlen esernyőcsel Puyollal szemben, s kész is a leltár, egyórányi játék után az exliverpooli Luis Garcia cserélte. Izgalmas lehetett volna a két egykori Arsenal-játékos, Henry és Reyes párharca is - Iniesta és Messi mellett azonban csak statiszták voltak. Új szerep Henry számára, még szoknia kell.

Támad az Espanyol

Egy hete még a Valenciát ünnepeltük - korai volt a lelkesedés részünkről. Quique Sanchez Flores csapata zsinórban hét győzelmet aratott tétmeccsen, a széria azonban véget ért. A Valencia négy nap alatt két vereséget szenvedett, mindkétszer hazai pályán, mindkétszer 2-1-re kapott ki, mindkétszer 1-0-s vezetés után... Hétközben a Chelsea, hétvégén az Espanyol lakott jól a Mestallában. A kisebbik barcelonai alakulat a tavalyi UEFA-kupa menetelés óta szárnyakat kapott, az Espanyol a Sevilla (3-2) után egy újabb nagyágyút győzött le idegenben. A Valencia ráadásul négy hétig nem számíthat David Villára, aki a szombati meccsen bokasérülést szenvedett, s hiányzik majd a Dánia ellen készülő spanyol keretből is.

A mallorcai csapda

A Sevilla tavaly a bajnokságban (4-0, 2-1) és a kupában (2-0, 3-0) is oda-vissza verte a Deportivót. Ez az álmos Depor azonban most meghaladta a Sevilla erejét, pedig a La Coruna igazán nem nevezhető félelmetesnek: eddigi 7 meccsén mindössze 4 gólt lőtt. A Sevillának ez volt zsinórban a negyedik veresége, s a bajnoki címtől tulajdonképpen elköszönhettek ezzel az andalúziaiak. S ha így folytatják, Juande Ramostól is elköszönhet a klubvezetés.

Nem sikerült megszereznie első hazai győzelmét a Bilbaónak, amely a kiállított Asier del Horno nélkül ötven percen át emberhátrányban játszott az újonc Almería ellen. Az Osasuna viszont megállította a Villarrealt (3-2); a hektikus hajrában két hazai játékos is piros lapot kapott. Új taktikát választott a Mallorca: két hete a Valladolid ellen fordított 0-2-ről 4-2-re, ezúttal pedig a Getafe sétált bele a csapdába. Michael Laudrup együttese 50 percnyi játék után 2-0-ra vezetett, s már nyeregben érezte magát, főleg miután a játékvezető kiállította a hazai Pereyrát. A Mallorca számára csak innentől volt tétje a meccsnek - fordítottak is 4-2-re, emberhátrányban, nevetve.

Primera División, 7. forduló

Valencia-Espanyol 1-2 (1-1)
gól: 5. Baraja, ill. 20. Riera, 80. Luis García; 38 000 néző
Athletic Bilbao-Almería 1-1 (1-0)
gól: 32. Etxeberría, ill. 62. Melo; kiállítva: 43. Del Horno (B); 43 000
Barcelona-Atlético Madrid 3-0 (2-0)
gól: 17. Deco, 20. Messi, 90. Xavi; 89 876
Sevilla-La Coruòa 0-1 (0-0)
gól: 73. Riki; 38 000
Mallorca-Getafe 4-2 (0-1)
gól: 72. és 79. Arango, 55. Ibagaza (11-es), 93. Ramis, ill. 3. és 48. Sousa; kiállítva: 60. Pereyra (G); 16 860
Murcía-Betis Sevilla 0-0
15 000
Osasuna-Villarreal 3-2 (2-2)
gól: 21. Juanfran, 34. Dady, 79. Javi Garcia, ill. 20. Rossi, 36. Godin; kiállítva: 90. Josetxo, 93. Ricardo (mindkettő Osasuna); 16 648
Real Madrid-Huelva 2-0 (0-0)
gól: 73. Nistelrooy, 92. Higuain; 75 000
Zaragoza-Levante 3-0 (0-0)
gól: 70. és 82. Oliveira, 64. Sergio Garcia; 29 000
Santander-Valladolid 2-0 (0-0)
gól: 53. Smolarek, 89. Tchité; kiállítva: 92. Llorente (V); 15 000


(anfield.focitipp.hu)


*****

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább