Itt az új Sevcsenko?

Itt az új Sevcsenko?

, focitipp.hu

Olekszandr Hladkij

Hladkij 19 évesen már gólkirály volt az ukrán bajnokságban - a későbbi aranylabdás 19 évesen egy bajnoki góllal zárt a ligában...



Még 20 éves sem volt, amikor megszerezte a gólkirályi címet az ukrán bajnokságban 2007 tavaszán. Igaz, hogy az akkor még az FC Harkovban futballozó csatárnak ehhez mindössze 13 gól is elég volt, de ezért inkább a többieket kárhoztassuk. Főleg azért, mert így Hladkij lett az ukrán bajnokság történetének legfiatalabb gólkirálya.

Nem is maradt sokáig Harkovban: a bajnoki címre pályázó Sahtar 2,5 millió eurót fizetett érte a klubnak júliusban, de a transfermarkt.de nevű mérvadó internetes portál szerint ma már ennek a dupláját éri. Az augusztusi szezonkezdet óta ugyanis Hladkij ipari mennyiségben termeli a gólokat: a Sahtar eddigi 12 bajnoki meccsén 12 gólt lőtt. Hladkij ezzel lassan egy olyan csatárt szorít a kispadra, mint az 5,8 millió euróért megvásárolt Cristiano Lucarelli. Az U21-es válogatott támadóját Oleg Blohin augusztusban kipróbálta a felnőtt válogatottban is: Hladkij természetesen az üzbégek elleni meccsen is betalált a kapuba.

Hladkij karrierjéhez hasonlóan utoljára Andrij Sevcsenkóé ívelt ilyen ütemben felfelé (az aranylabdás 19 évesen 17 bajnokin egy gólt lőtt a Dinamo Kijev színeiben...). Ukrajnában egyébként évek óta keresik és meg is találják az "új Sevcsenkót", de a terhet eddig senki (például Alijev vagy Milevszkij) sem bírta el. A Sahtar tinédzsere sem olyan sokoldalú, mint Seva, de az ukrán futball szerelmesei szerint a kapu előtti határozottsága már most a legrutinosabb rókákat idézi. Márpedig egy csatárnál ez a döntő - erre talán az egyébként csetlő-botló Filippo Inzaghi példája a bizonyíték

NÉVJEGYKÁRTYA
Név: Olekszandr Hladkij
Klub: Sahtar Donyeck
Poszt: csatár
Állampolgárság: ukrán
Születési dátum: 1987. augusztus 24.
Születési hely: Lozova, Ukrajna
Magasság/testsúly: 188 cm/77 kg

Pályafutás (bajnoki meccs/gól)
2004-05: Metaliszt Harkov (9/1)
2005-07: FC Harkov (52/14)
2007-: Sahtar Donyeck (12/12)

Válogatott (meccs/gól)
2006-: 11/4
2007-: 5/1


A jövő csillagai sorozat
25. Riccardo Montolivo (Fiorentina) >>>
24. Alekszandar Kolarov (Lazio) >>>
23. Martin Harník (Werder Bremen) >>>
22. Sotiris Ninisz (Panathinaikosz) >>>
21. Edison Cavani (Palermo) >>>
20. Bojan Krkic (Barcelona) >>>
19. Fabio Quagliarella (Sampdoria) >>>
18. Samir Nasri (Marseille) >>>
17. Arturo Lupoli (Fiorentina) >>>
16. Giuseppe Rossi (Parma) >>>
15. James Vaughan (Everton) >>>
14. David Silva (Valencia) >>>
13. Priskin Tamás (Watford) >>>
12. Anderson Oliveira (Porto) >>>
11. Micah Richards (Man. City) >>>
10. Giovanni Dos Santos (Barcelona) >>>
9. Jonathan De Guzman (Feyenoord) >>>
8. Sergio "Kun" Agüero (Atlético) >>>
7. Thomas Kahlenberg (Auxerre) >>>
6. Igor Akinfejev (CSZKA Moszkva) >>>
5. Ashley Young (Aston Villa) >>>
4. Freddy Adu (Real Salt Lake) >>>
3. Arda Turan (Galatasaray) >>>
2. Matias Fernandez (Villarreal) >>>
1. Theo Walcott (Arsenal) >>>


*****

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább