Ne játszd újra, Sami!

Ne játszd újra, Sami!

, anfield.focitipp.hu

Anglia, 10. forduló

"Sami, Sami Hyypiä" - énekelte az Everton-tábor szombaton, miután a méla finn hátvéd bámulatos öngólt rúgott. A boldogan óbégató Stollverkosok csak egyvalamit felejtettek el: az nevet, aki a végén nevet. Márpedig szombaton a Liverpool nevetett.



Hyypiä saját kapujába bombázott, Kuijt kung fu-harcosnak, a hátvéd Neville pedig kapusnak képzelte magát. A Goodison Parkban a 206. liverpooli debrit játszották. Mókás volt.

Tokodyra emlékezünk

Rafa Benítez legnagyobb tévedése a finnországi Poorvoo-ban született, s úgy hívják: Sami Hyypiä. A szőke hátvéd 2001-ben csapatkapitányként vezette győzelemre a Liverpoolt az UEFA-kupában, egy liverpooli évkönyv pedig egyenesen a skót Alan Hansenhez hasonlította (ez persze sértő Hansenre nézve, aki nyolcszor lett bajnok, háromszor pedig BEK-győztes a Liverpoolllal). Megírtuk már tízszer, megírjuk tizenegyedszer is: Hyypiä fölött eljárt az idő, kész, vége, ennyi volt. Az álomkóros Sami azonban főszerepre vágyott: az Everton elleni derbin olyan öngólt lőtt (kapásból, félmagasan, ahogy kell), mint annak idején az újpesti Tokody Tibor, az öngólszépségverseny magyar győztese. Ez volt a második liverpooli öngól az Everton ellen: az elsőt Neil Ruddock hozta össze 1997-ben.

Kell egy Gerrard

"A Mersey partján két jó csapat játszik: a Liverpool és a Liverpool B" - mosolygott annak idején Bill Shankly. Szombaton délután nem így tűnt. Az Arteta-Jagielka tengely által mozgatott Everton, elöl az elasztikus Osman-Yakubu-Anichebe trióval sakkban tartotta a Vörösöket, akik a sérült Fernando Torres és Xabi Alonso nélkül léptek pályára (fontos hiányzók az Evertonnál is voltak, Cahill, Gravesen és Vaughan személyében). A liverpooli egyenlítés Steven Gerrard érdeme: egy hosszú sprint végén, amikor a ziccer is már-már odalett, elesett a tizenhatoson belül, a megszeppent Clattenburg játékvezető pedig tizenegyest ítélt.

Itt a piros, hol a piros?

Aztán elővette zsebéből a sárga lapot, hogy megtorolja a Hibbert által elkövetett szabálytalanságot. A felvételeken csak az látszik, hogy Gerrard odalépett a bíróhoz, röviden magyaráz neki, mire Clattenburg visszateszi a sárga lapot, pirosra cseréli, és lezavarja a pályáról Hibbertet. "Már a tizenegyes is vitatható volt, a kiállítás pedig egyenesen abszurd" - dühöngött a meccs után David Moyes, az Everton trénere. Kuijt ugyanis belőtte a büntetőt (1-1).

Fej, szív, kéz

A statisztikusok az iksznek örültek volna, hogy millenniumot ünnepelhessenek: az Everton eddig 999 döntetlent jegyez az első osztályban, a Liverpool pedig szintén 999 döntetlent, de bajnoki meccsen (beleértve az alacsonyabb osztályú mérkőzéseket is). Az ezredik ikszre azonban még várni kell. Rafa Benítez lehozta Gerrardot ("mert a fejünkre, s nem a szívünkre volt szükség ezen a meccsen"), s a helyére küldött 20 éves brazil középpályás, Lucas Leiva a 90. percben kapura fordult - lövését Phil Neville bravúrral hárította, csak éppen kézzel, amiért azonnali piros lap és újabb tizenegyes járt.

Kung fu

Neville nem szereti a derbiket: két éve kiállították, tavaly öngólt vétett, idén pedig ismét kiszállt (Gerrard mellett ő a másik játékos a derbik történetében, aki kétszer is a kiállítás sorsára jutott). A játékvezetőnek ki kellett volna állítania Kuijtot is, aki kung fu-mozdulattal próbálta ártalmatlanná tenni Neville-t. "Tudtommal van egy olyan szabály, miszerint a páros lábbal való becsúszásért kiállítás jár. Kuijt páros lábbal szállt bele Neville-be, nem kapott piros lapot, sőt: ő lőhette az utolsó gólt" - tajtékzott Moyes. A duplázó Kuijt végül a meccs hőse lett. Három gólt utoljára Ian Rush szerzett a derbin: a Liverpool wales-i csatára 1982 novemberében mesternégyest jegyzett a Goodison Parkban az 5-0-s győzelem során.

Summa

A hazaiak Clattenburg hibájául róják fel azt is, hogy a hajrá pillanataiban nem ítélt tizenegyest az Everton javára, miután Carragher lerántotta Lescottot. Rafa Benítez erre reagálva csak annyit jegyzett meg: "Meglepő, hogy Angliában még akadnak játékosok, akik műeséssel kísérleteznek, lásd Lescott színészkedését." Érdekesség: 1945 óta csupán hét tizenegyest lőhetett az Everton a Liverpool ellen (abból is kettő kimaradt).
A Liverpool folytatja jó idegenbeli szereplését: ebben a szezonban a Vörösök még nem kaptak ki vendégként, sem a bajnokságban (4-1-0), sem a BL-ben (Toulouse 1-0, Porto 1-1), sem a Ligakupában (Reading 4-2).

Premier League, 10. forduló

Everton-Liverpool 1-2, 38. Hyypiä (öngól), ill. 54. és 92. Kuijt (mindkettőt 11-esből); kiállítva: 53. Hibbert, 91. Phil Neville (mindkettő Everton); 40 049 néző
Aston Villa-Manchester Utd. 1-4, 12. Agbonlahor, ill. 36. és 44. Rooney, 45. Ferdinand, 75. Giggs, kiállítva: 60. Reo-Cocker, 66. Carson (mindkettő Aston Villa); 42 640
Arsenal-Bolton 2-0, 68. Touré, 80. Rosický; 59 442
Manchester City-Birmingham City 1-0, 37. Elano; 45 688
Blackburn-Reading 4-2, 18. McCarthy, 22. Santa Cruz, 32. Tugay, 82. McCarthy (11-esből), ill. 80. és 90. Doyle; 19 425
Middlesbrough-Chelsea 0-2, 8. Drogba, 57. Alex; 27 699
Wigan-Portsmouth 0-2, 81. Mwaruwari, 86. Johnson; 17 695
Fulham-Derby County 0-0, kiállítva: 44. Konchesky (F); 22 576
West Ham-Sunderland 3-1, 9. Cole, 78. Gordon (öngól), 90. Bellamy, ill. 52. Jones; 34 913


(anfield.focitipp.hu)


*****

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább