A zabos Ferguson és a verhetetlen Arsenal

A zabos Ferguson és a verhetetlen Arsenal

, anfield.focitipp.hu

Anglia, 12. forduló

Előbb egy öngól, aztán két sakk-matt, végül pedig ösztönfoci és tűzijáték, átkozódó manchesteriekkel. Az ősz rangadója mögöttünk, nagyszerű szezon előttünk.



Ereszd össze az angol bajnokság legeredményesebb csatársorát a legjobban záró védelemmel, s mindezt fűszerezd meg két kiváló stratégával. Mi történik akkor?

Egyérintő

A napnál is világosabb: iksz lesz. Lett is, de a meccsdramaturgiára nem lehetett panasz. Az Arsenal ott folytatta, ahol egy hete a Liverpool ellen abbahagyta: végig Fabregasék akarata érvényesült a pályán, s az Ágyúsok a Manchester ellen is bemutatták, hogy milyen az a gyors, kombinatív, egyérintőkre épülő játék, amelynek köszönhetően egyelőre vezetik a bajnokságot, és százszázalékos mérleggel (kapott gól nélkül) csoportelsők a BL-ben is.

Gallas itt (Rooney lőtte)

A fiatal Arsenal erejét jelzi, hogy a Liverpool után a Manchester ellen sem roppant össze hátrányban - szombaton kétszer is egyenlített. A Manchester, amely alig jött át a felezővonalon, a semmiből szerzett vezetést: Rooney lüvése után a becsúszva menteni igyekvő Gallasról perdült a hálóba a labda. Az Arsenal fordulás után szinte azonnal egyenlített, egy tetszetős sakk-matt után Fabregas gurított az üres kapu jobb sarkába: 1-1.

Gallas ott (Webb megadta)

Az események felpörögtek, Arséne Wenger két csatárt (Eduardo da Silva, Walcott) is behozott a hajrára Adebayor mellé. Gólt mégis a ManU lőtt, a csereként beállt Saha futtatta lyukra Evrát, s a francia bekk beadása után Cristiano Ronaldo pofozta a kapuba a labdát (1-2). A 91. percig úgy tűnt, folytatódik a ManU nyolc meccsből álló győzelmi szériája, csakhogy egy kapu előtti őrült tűzijáték során Gallas lövését a gólvonal mögül ütötte ki Van der Sar, s bár a játék ment tovább, Howard Webb bíró az asszisztense jelzésére megadta a gólt - ezzel lett 2-2.

Fergie zabos volt

A játékvezető ítéletét manchesteri részről heves tiltakozás követte. Természetesen Sir Alex Ferguson volt a leghangosabb. "Howard Webb nagy lehetőséget kapott arra, hogy bebizonyítsa: ő az egyik legjobb játékvezető. Sajnos nem élt a lehetőséggel. Webb ugyanis az Arsenalnak drukkolt" - toporzékolt "Fergie" a meccs után. A ManU skót szakvezetője 21 éve ül a csapat kispadján, de Arséne Wengerrel szemben negatív a mérlege: az eddigi 34 egymás elleni meccsükből a Manchester 11-et, az Arsenal 13-at nyert meg.

Statisztikák, rekordok

A ManUtd és az Arsenal a Premier League két legeredményesebb csapata. A Manchester 375 mérkőzést nyert eddig a PL-ben, s kilencszer lett bajnok. Az Arsenal 316 győztes meccsnél és három aranyéremnél jár.

Ami az idei évet illeti: az Ágyúsok a West Ham elleni áprilisi bukta óta nem szenvedtek vereséget tétmeccsen, mérlegük 18 győzelem és 7 döntetlen. Jelenleg övék a Premier League leghosszabb veretlenségi sorozata: zsinórban 18 meccsen (12-6-0) nem találtak legyőzőre.

Az Arsenal továbbá az egyetlen csapat a Premier League-ben, amely minden idei bajnokiján gólt lőtt. Nem sikerült viszont rekordot állítania: hat hazai győzelem után csak döntetlenezett. Eddig csak kétszer fordult elő, hogy az Arsenal az első hét hazai mérkőzését megnyerte: 1934-ben és 2005-ben. A rekordot egyébként a Newcastle tartja, amely az 1906/07-es szezonban az első 18 hazai bajnokiján nyerni tudott, s a Szarkák a csúcstartók a Premier League-ben is, 1995 őszén az első 13 hazai meccsükön nem vesztettek pontot.

Történelmi tett

Akkor (1995/96) a Newcastle nyerte a bajnokságot. Idén nem ők nyerik majd: Sam Allardyce csapata otthon szenvedett megalázó vereséget a hétvégén (Portsmouth 1-4), három perc alatt három gólt kapva. A Portsmouth 58 éve, 1949 óta nem tudott nyerni a St. James` Parkban. Harry Redknapp büszke lehet csapatára, amely a második legtöbb gólt lőtte eddig, s a bajnokságban utolsó hét meccsén nem kapott ki (5-2-0). A Newcastle ellen négy afrikai játékos is a pályán volt a vendégeknél - Redknapp számára éppen ez okozza a legnagyobb gondot, a januári Afrikai Nemzetek Kupája alatt ugyanis nélkülöznie kell majd a ghánai Sulley Muntarit, a nigériai John Utakát és a szenegáli Papa Bouba Diopot.

Lefejezés, befejezés

Chris Hutchingsnek, a Wigan edzőjének nem kell nélkülöznie senkit: tudniillik hétfőtől már nem ő a Wigan edzője. Leváltásán nem csodálkozunk: a Wigan utolsó 9 meccsén a megszerezhető 27 pontból csak kettőt gyűjtött be. Két évvel ezelőtt, amikor újoncként nézett szét a Premier League-ben, 11 kör után háromszor ennyi pontja volt a Wigannek. Hétvégén attól a Chelsea-től kapott ki Hutchings immár csak egykori csapata, amely Avram Granttal halad a halhatatlanság felé: a CFC sorozatban hetedik tétmeccsét is megnyerte, s 450 perce nem kapott gólt bajnoki mérkőzésen (egy kis zárójeles jubileum: Frank Lampard 500. meccsét játszotta pályafutása során, az érintett klubok: West Ham, Swansea, Chelsea).

Friedel vagy Fiedler?

Ki a jobb kapus? A blackburni Friedel vagy a berlini Fiedler? Mi az előbbire szavazunk: az amerikai Brad Friedel, aki 1997 és 2000 között a Liverpool kapusa volt, szombaton éppen egykori csapata ellen brillírozott. A Vörösök az Everton és az Arsenal után újabb komoly ellenféllel találkoztak, a Rovers ugyanis Mark Hughes irányítása alatt rendkívül masszív csapattá állt össze, idén csak egyszer kapott ki, s 1994 óta nem kezdte ilyen jól a szezont (akkor bajnokok is lettek, Kenny Dalglish-sal). A Liverpool ellen ráadásul hagyományosan jól megy a Blackburnnek odahaza: 1946 óta most fordult elő másodszor, hogy nem rúgott gólt a Rovers.

Új meccs, régi nóta

Ez azonban nem a Carragher-Hyypiä duón múlott. Akárcsak az előző meccseken, ismét a hátvédpáros helyezkedési hibája hozta helyzetbe az ellenfelet: Bentley a kapufát találta el, Dunn lövése nyomán pedig a labda a felső lécről a gólvonal elé pattant. A végére Friedelnek is akadt dolga (Gerrard peches volt, Kuijt béna), de hiányzott egy olyan vérbeli csatár a Liverpoolból, mint Ian Rush, aki 1994-ben hármat vágott a Roversnek idegenben.

Premier League, 12. forduló

Arsenal-Manchester United 2-2
48. Fabregas, 91. Gallas, ill. 45. Gallas (öngól). Emirates Stadium, 60 161 néző
Newcastle United-Portsmouth 1-4
16. Campbell (öngól), ill. 8. Pamarot, 9. Mwaruwari, 11. Utaka, 71. Kranjcar. St. James' Park, 51 490 néző
Aston Villa-Derby County 2-0
57. Laursen, 61. Young. Villa Park, 40 938 néző
Middlesbrough-Tottenham 1-1
52. Young, ill. 35. Bent. Riverside Stadium, 25 625 néző
Wigan-Chelsea 0-2
11. Lampard, 18. Belletti. JJB Stadium, 19 011 néző
Fulham-Reading 3-1
18. Davies, 72. Dempsey, 90. Healy, ill. 54. Doyle; kiállítva: 90. Omozusi (F). Craven Cottage, 22 086 néző
Everton-Birmingham 3-1
10. Yakubu, 93. Carsley, 94. Vaughan, ill. 80. Kapo. Goodison park, 35 155 néző
Blackburn Rovers-Liverpool 0-0
Ewood Park, 30 033 néző
West Ham-Bolton 1-1
20. McCartney, ill. 91. Nolan. Upton Park, 33 867 néző


(anfield.focitipp.hu)


*****

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább