Berbatov lőtt, Agüero köpött

Berbatov lőtt, Agüero köpött

, ktn

UEFA-kupa, 2. forduló

Német és angol csapatok belharcává válhat az UEFA-kupa: a két ország mérlege a legjobb 32 között vívott meccsek első fordulójában 5-2-1.



Német hódítók

Fekete-sárga-pirosra festhetjük át az UEFA-kupa logóját. Öt német csapat van még versenyben, ráadásul négy együttesnek komoly esélyei vannak a továbbjutásra az első mérkőzések után.

A Leverkusen gólnélküli döntetlent harcolt ki Isztambulban, ismét jár a taps René Adler kapusnak, aki a hajrában többször is bravúrral védett. A gyógyszergyáriak azonban így is rászolgáltak az ikszre, és nem bánkódnak amiatt, hogy megszakadt egy sorozatuk. Az eddigi három török ellenfél elleni meccsük mindegyikét 2-1-er nyerték (kétszer a Fenerbahcét, egyszer a Besiktast felülmúlva).

A Nürnberg az egyetlen Bundesliga-csapat, amely vereséggel zárta a fordulót, de a lisszaboni 0-1 miatt sincs miért szégyenkeznie a bajnokságban kieső helyen álló gárdának. A Nürnberg új edzővel (Thomas von Heesen) és három kulcsjátékosa (Misimovic, Mintál, Hariszteasz) nélkül érkezett a Benfica stadionjába, ahol a portugál válogatott Makukula gólja döntött.

A gyilkos ösztönt hiányolta csapatából Ottmar Hitzfeld, a Bayern München edzője az Aberdeen elleni idegenbeli 2-2 után. A kommentárok szerint kiváló meccset játszottak a Pittodrie Stadiumban, de Jimmy Calderwood a hazaiak edzője jobban örült volna, ha a csapatát nem a szenzációs játéka, hanem az eredményessége miatt dicsérik. Calderwood szerint az Aberdeen (amely az 1983-as KEK-sorozatban már kiverte egyszer a Bayernt) óriási lehetőséget szalasztott el: a piros-fehérek legyőzhették volna a világ egyik leggazdagabb klubját. "Hátrább az agarakkal, Jimmy" - az Aberdeen a legutóbbi két bajnokiján 9 gólt kapott ugyanitt.

Tim Wiese pedig túl van a harmadik kivédett tizenegyesén ezen a héten - még egy remeklő német kapus. A Werder portása a Bayern ellen Toni, a Braga ellen Linz és Jorginho lövését védte bravúrral. A Braga elleni meccsen így 2-2 helyett 2-0-s hazai vezetéssel vonultak öltözőbe a felek: csoda, hogy a vendégek ezek után kijöttek a második félidőre. De ha már kijöttek, kaptak még egy gólt, amivel el is szálltak a továbbjutási esélyeik.

A Hamburg Zürichben csinált fasírtot a hazaiakból. A 33. percben a játékmesterét, Rafael van der Vaartot elveszítő észak-német gárda a második félidőben átrobogott a svájci együttesen, a 3-1-es idegenbeli győzelemmel gyakorlatilag minden eldőlt.

Anglia: klubfociban a topon

Az angolok sem bíztak semmit a véletlenre: három meccs, három győzelem. A Bolton az Atlético Madrid ellen nyert 1-0-ra, Sergio Kun Agüerót pedig köpésért kiállították. Talán az Atlético jobban járt volna, ha az argentin tinisztár csak a visszavágóra épül fel, amit így viszont biztosan ki kell majd hagynia. A Bolton edzője szerint azonban semmi sem változott: továbbra is a madridi csapat a párharc favoritja.

A Tottenham Prágában, a Slavia-stadionban vizitált, és már a meccs elején ellépett a megszeppent cseh csapattól. A Spursben Berbatov és Keane is betalált: ebben a szezonban már 37 gólt lőttek tétmeccsen (Keane: 21, Berbatov: 16). A vörös csillagosok aztán a második félidőben egy burleszkbe illő góllal szépítettek: egykori kapusuk, Radek Cerny bevédett egy gyertyarúgást. A hajrában még volt egy hazai kapufa, de ez nem a csehek napja volt. A visszavágó még kevésbé lesz az.

Lehetett volna az UEFA-kupa nyolcaddöntőjében egy norvég rangadó: Brann Bergen-Rosenborg. Ehelyett azonban Everton-Fiorentina derbit rendeznek majd a következő körben, mivel az angolok 2-0-ra, az olaszok pedig 1-0-ra győztek a fagyos hangulatban. A Rosenborg nagy csalódást okozott: a Valenciát oda-vissza verő galeri első kapuralövésére a 76. percig kellett várni az olaszok ellen. A visszavágón nem lesz visszavágás, jöhet az angol-olasz rangadó.

UEFA-kupa, 2. forduló, első mérkőzések

Zenit-Villarreal 1-0 (0-0)
Gól: 63. Pogrebnyak
Galatasaray-Leverkusen 0-0
AEK Athén-Getafe 1-1 (0-0)
Gól: 90. Blanco, ill. 86. De la Red
Brann Bergen-Everton 0-2 (0-0)
Gól: 59. Osman, 88. Anichebe
Werder Bremen-Sporting Braga 3-0 (2-0)
Gól: 4. Naldo, 27. Jensen, 90. Almeida
Anderlecht-Bordeaux 2-1 (0-0)
Gól: 79. Polak, 90. Mpenza, ill. 69. Jussie (11-es)
Marseille-Szpartak Moszkva 3-0 (0-0)
Gól: 62. Cheyrou, 68. Taiwo, 79. Niang
Rangers-Panathinaikosz 0-0
Sporting CP-FC Basel 2-0 (1-0)

Gól: 8. és 58. Vukcsivics
PSV Eindhoven-Helsingborg 2-0 (2-0)
Gól: 7. Simmons (11-es), 32. Lazovics
Aberdeen-Bayern München 2-2 (2-1)
Gól: 24. Walker, 41. Aluko ill. 29. Klose, 54. Altintop
FC Zürich-Hamburg 1-3 (0-0)
Gól: 88. Hassli, ill. 49. Jarolím, 67. Olic, 77. Trochowski
Rosenborg-Fiorentina 0-1 (0-1)
Gól: 16. Mutu
Bolton-Atlético Madrid 1-0 (0-0)
Gól: 74. Diouf
Slavia-Tottenham 1-2 (0-2)
Gól: 69. Strihavka ill. 4. Berbatov, 30. Keane
Benfica-Nürnberg 1-0 (1-0)
Gól: 43. Makukula


(ktn)


*****

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább