Újabb futballista halt meg a pályán, Németh Krisztián tündökölt, Ronaldo térde roppant

Újabb futballista halt meg a pályán, Németh Krisztián tündökölt, Ronaldo térde roppant

, anfield

Heti krónika

A hét fontosabb eseményei, napi lebontásban.



Hétfő, február 11.

* Mérkőzés közben, a pályán halt meg Guy Tchingoma, a gaboni válogatott 21 éves játékosa.

* Elbocsátották állásából az angol második ligás Coventry City trénerét, Iain Dowie-t. A Coventry 34 év élvonalbeli szereplés után 2001-ben esett ki a Premier League-ből, s azóta Dowie volt a kilencedik edző a csapatnál.

* Javier Clemente lett az iráni válogatott szövetségi kapitánya. Az 57 éves spanyol szakember korábban a spanyol és a szerb válogatottat is irányította, 1983-ban és 1984-ben pedig bajnokságot nyert az Athletic Bilbaóval.

* Giovanni Trapattoni lesz nyártól az ír válogatott szövetségi kapitánya - közölte a Reuters. A 68 éves olasz szakember jelenleg az osztrák Bundesligában szereplő Red Bull Salzburgot irányítja. "Trap" szerződése két évre szól majd. Az Irish Independent értesülései szerint Trapattoni fizetése évi 2 millió euró lesz (több mint félmilliárd forint). Az olasz mester négy országban szerzett már bajnoki címet csapataival: Olaszországban az Interrel és a Juventusszal, Németországban a Bayernnel, Portugáliában a Benficával és Ausztriában a Salzburggal. Trapattoni segítője az ír válogatottnál az egykori kiváló ír középpályás, Liam Brady lesz, aki a nyolcvanas évek elején Trapattoni keze alatt játszott a Juventusban.

* A Valladolid elleni vasárnap esti spanyol bajnokin hasizomsérülést szenvedett Robinho, a Real Madrid brazil csatára, s előreláthatólag 7-10 nap kihagyás vár rá.

* Ujját törte a Barcelona hátvédje, Oleguer, aki ezért kénytelen kihagyni a Celtic elleni BL-nyolcaddöntő mindkét mérkőzését.

* Győzelemmel mutatkozott be a River Plate kispadján az egykori argentin válogatott, Diego Simeone: csapata az argentin Clausura nyitómeccsén 2-0-ra verte a Gimnasia Jujuy-t

* Öt pontra nőtt az éllovas Arsenal előnye a Manchester Uniteddel szemben, miután az angol Premier League 26. fordulójának zárómeccsén 2-0-ra legyőzte a Blackburn Roverst.

Kedd, február 12.

* Közel másfél millió szurkolót veszített a Juventus Olaszországban a Calciopolinak köszönhetően. A Stage Up/Ipsos felmérését a Guerin Sportivo közölte, amely szerint még így is a Zebrák számítanak a legnépszerűbb klubnak Itáliában a maguk 7 milliós rajongótáborával. A legnagyobb növekedést az AC Milan érte el: a Rossonerók 4,8 millió szurkolóval rendelkeznek, ami 33 százalékkal több a 2006/07-es idényhez képest. Városi riválisuk a harmadik helyen áll, az Internek 4,3 millió drukker szorít.

* Az AEK Athén klubvezetése menesztette Lorenzo Serra Ferrert, a csapat spanyol vezetőedzőjét. Serra Ferrer, aki korábban a Betis Sevillát irányította, 2006-ban lett az AEK trénere. Menesztése azért is meglepő, mert ősszel hosszabbított szerződést az athéni egyesülettel.

* Az angol harmadosztály (League One) rangadóján a Leeds United 1-1-es döntetlent játszott a Nottingham Forest csapatával. A mérkőzést 30 ezer néző látta az Elland Roadon. A háromszoros angol bajnok Leeds (amely kétszer nyert VVK-t) a harmadik liga 7. helyén áll, az 1979-ben és 1980-ban BEK-et nyerő Nottingham Forest pedig negyedik.

* A hétfőn menesztett Hans Meyer helyett Thomas von Heesen lett az 1. FC Nürnberg vezetőedzője. A Nürnberg jelenleg kiesőhelyen áll a Bundesligában.

* Negyedik bajnokiján hatodszor volt eredményes Németh Krisztián, aki a Liverpool tartalékcsapatának győztes gólját lőtte a Sunderland elleni idegenbeli bajnokin.

Szerda, február 13.

* A Sheffield United első embere, Kevin McCabe lesz a Ferencváros új tulajdonosa, miután Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács érvényesnek és eredményesnek nyilvánította az Esplanade Kft. ajánlatát. McCabe cége vállalta többek között azt, hogy a meglévő stadiont 2 éven belül legalább 1 milliárd 200 millió forint (+ áfa) értékben felújítja, az FTC Zrt. részvénycsomagját 800 millió forint értékben megvásárolja. Az ún. "Fradi-pálya" elnevezésű ingatlanokért az angolok több mint 3 milliárd forintot fizetnek.

* Lábműtéten esett át Christoph Metzelder - a Real Madrid német középhátvédje legalább két hónapig nem léphet pályára.

* UEFA-kupa, a legjobb 16 közé jutásért: Werder Bremen-Sporting Braga 3-0 - Tim Wiese, a brémaiak kapusa két tizenegyest is hárított.

* Az uefa.com olvasói szerint Dzsudzsák Balázs volt a PSV Eindhoven-Helsingborg (2-1) mérkőzés legjobbja.

* Meglepetés a Libertadores Kupa 5. csoportjában: Universidad San Martin (perui)-River Plate (argentin) 2-0.

Csütörtök, február 14.

* Párizsban térdműtéten esett át Ronaldo, aki az AC Milan szerdai, Livorno elleni mérkőzésén szenvedett súlyos sérülést.

* Kevin McCabe, a Sheffield Utd tulajdonosa menesztette a csapat éléről Bryan Robsont: az 51 éves szakember, aki korábban 90-szer szerepelt az angol válogatottban, korábban a Middlesbrough, a Bradford és a West Bromwich trénere volt, s tavaly májusban kötött szerződést a Sheffield Uniteddel, de a Pengék 39 mérkőzésen csak 14 győzelmet arattak az irányítása alatt. Robson utóda a Sheffield United kispadján Kevin Blackwell lesz, aki legutóbb a harmadik ligás Luton Town együttesénél dolgozott.

* UEFA-kupa, a legjobb 16 közé jutásért: Slavia-Tottenham 1-2; a vendégeket háromezer drukker kísérte el Prágába.

* "Életfogytig" tartó szerződést kötött a Real Madriddal Raúl és Iker Casillas: a 30 éves Raúl 2011-ig, a 26 éves Casillas pedig 2017-ig hosszabbította meg kontraktusát. Egyikőjük sem játszott még más csapatban, s a szerződéshosszabbítás alapján úgy tűnik, egész pályafutásukat a Realnál töltik.

* Roger Lemerre a nyáron távozik a tunéziai válogatott éléről - a francia szakember szerződése akkor jár le, s a tunéziai szövetség közölte: nem hosszabbítják meg azt. Lemerre 2000-ben Európa-bajnokságot nyert a francia válogatottal.

Péntek, február 15.

* Vratislav Lokvenc, a Salzburg 34 éves cseh csatára a szezon végéig kölcsönjátékosként az FC Baselben szerepel majd.

* Kikapott az éllovas Lyon a francia bajnokság 25. fordulójában: Le Mans-Lyon 1-0.

* A holland bajnokságban: Ajax-Sparta Rotterdam 6-2.

* Bordatörést szenvedett Wesley Sneijder, a Real Madrid középpályása. A pénteki edzés során egy rossz mozdulat után került a klub orvosi szobájába, ahol megállapították, hogy a 41-szeres holland válogatott legalább egy hónapig nem állhat Bernd Schuster vezetőedző rendelkezésére.

* Stewart Downing, az angol válogatott és a Middlesbrough 23 éves középpályása öt évvel meghosszabbította szerződését klubjával.

* Térdműtét vár Ernesto Chevantonra, a Sevilla uruguayi csatárára, aki emiatt legalább négy hétig hiányzik majd csapatából.

Szombat, február 16.

* Elkezdődött a cseh bajnokság tavaszi idénye. A nyitómeccsen Zlín-Sparta 0-2 - a Sparta 13 év után tudott nyerni Zlínben.

* Meglepetés az angol FA-kupa 5. fordulójában: Liverpool-Barnsley (II. liga) 1-2.

* Magyar gól az FA-kupában: Gera Zoltán szerezte csapata ötödik találatát a Coventry-West Bromwich (0-5) mérkőzésen.

* Az olasz élvonal 23. fordulójának rangadóján: Juventus-AS Roma 1-0, gólszerző: Del Piero.

* A spanyol élvonal 24. fordulójában: Betis-Real Madrid 2-1, Zaragoza-Barcelona 1-2.

(anfield)
*****

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább