Super Mario, az Inter új csodacsatára

Super Mario, az Inter új csodacsatára

, ktn

Mario Balotelli

Ghánai bevándorlók gyermeke, aki eddig mindenütt gólok sorát tette le névjegyéül. Még 18 sincs, de már 45-ös a lába, olasz viszont csak augusztustól lehet.



Kacifántos történet Mario Balotellié. A 17 éves csatár ghánai bevándorlók gyermeke (Thomas és Rose Barwuah), akit 3 évesen fogadott örökbe a Brescia környékén élő Balotelli család. Mario az olasz törvények miatt csak 18 éves korában kaphat olasz állampolgárságot, aminek komoly jelentősége van: Claude Le Roy, a ghánaiak szövetségi kapitánya már 17 éves korában meghívót küldött neki egy Szenegál elleni meccsre, Balotelli azonban nemet mondott. A Squadra Azzurrában akar futballozni.

Érthető, hogy megakadt rajta a francia tréner szeme. Tizenöt évesen debütált egy C-ligás felnőttmeccsen a Lumezzane színeiben a Padova ellen. A Barcelona és a Manchester United is kivetette rá a hálóját, a katalánoknál még próbajátékon is részt vett, ahol három meccsen nyolc gólt szerzett. Ő azonban álmai csapatát, az Intert választotta 2006 nyarán.

2007 márciusáig 19 gólt lőtt a Nerazzurrik U17-es csapatában (Allievi Nazionali), ekkor átirányították az U20-as kerethez (Primavera), ahol további nyolc gólt jegyzett. Ezek közül is a legfontosabb az volt, amellyel az Inter a Sampdoria ellen megnyerte a Primavera-bajnokságot májusban.



2007. december 16-án mutatkozott be a Serie A-ban, a Cagliari ellen 2-0-ra megnyert találkozón Suazo cseréjeként. Három nappal később már kezdett a Reggina elleni Coppa Italia-meccsen (4-1), ahol két gólt is szerzett. A csúcspont azonban a Juventus elleni idegenbeli kupanegyeddöntő volt, ahol megőrjítette a Zebrák védelmét: két remekbe szabott gólt rúgott Torinóban, az Inter pedig 3-2-re győzött, és továbbjutott.

Magas, erőteljes, technikás, gyors - Balotelli egy csatár minden fontos tulajdonságával rendelkezik. Nála már csak az olaszok várják jobban augusztus 12-ét: Balotelli ekkor tölti be a 18. életévét.

NÉVJEGYKÁRTYA

Név: Mario Balotelli Barwuah
Klub: Internazionale
Poszt: csatár
Állampolgárság: ghánai
Születési dátum: 1990. augusztus 12.
Születési hely: Palermo, Olaszország
Magasság/testsúly: 189 cm/85 kg

Pályafutás (bajnoki meccs/gól)

2007-: Internazionale (2/0)

(ktn)
*****

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább