Idény végi forma

Idény végi forma

, focitipp.hu

Németország, 27. forduló, Werder Bremen–Stuttgart 1:2

A "magyar csapatok rangadóján" a Bréma megérdemelten vesztett, de a Stuttgart is csak egy pontot érdemelt volna. A Bayern és a Schalke továbbra is fej-fej mellett.



Nagy várakozással ültünk le szombat délután a tévé elé, azzal a kérdéssel, vajon Lisztes Krisztián előző vagy jelenlegi csapata szerzi meg a harmadik helyet a bajnokságban? Igaz ugyan, hogy a forduló előtt a Stuttgartnak csak öt, míg a zöld-fehéreknek csak hat pont volt a hátrányuk, de látva egymás elleni meccsüket, nem kockáztatunk nagyot, ha kijelentjük: ez az év nem erről a két csapatról szól…

A felbillent pálya I.
A hazaiak fölénye az első félidőben nyomasztó volt, Reinke kapus akár tévén is nézhette volna a meccset, semmi szükség nem volt rá. A Bréma „betolta a kapujába” a vendégeket, de igazán nagy helyzetet nem tudtak kialakítani a hazaiak. A játékvezető-asszisztens legalább ötször (!) állította meg tévesen a kiugró zöld-fehéreket, akik egy idő után beletörődtek, hogy egy dilettáns áll az oldalvonalon és már reklamálni is elfelejtettek. A fehérorosz Hleb gondoskodott arról, hogy a stuttgarti hívek elhihessék, csapatuk nem döntetlenre játszik, de gyönyörű szólója végén – passz helyett – inkább az elé álló védőbe vezette a labdát.

A stuttgarti célfutball
A 48. percben csoda történt: Meissner megszerezte a vezetést egy szöglet után a Stuttgartnak, de még mielőtt nagyon örülhettek volna, négy percre rá Jensen nagyszerű indítását Klasnic rúgta a kapuba. Még szerencse, hogy időközben térfelet – és egyben partjelzőt – cseréltek, ugyanis az ilyen esetek a másik oldalon szabálytalannak minősültek. A döntetlen után ismét minden visszaállt a régi kerékvágásba. Ment rendesen a „birkó”, a rugdosódás és az ívelgetés – eredménytelenül. Aztán a francia Ismäel megkapta második sárga lapját a 83. percben és mehetett az öltözőbe. A hátralévő időre nem illene azt írni, hogy a „Stuttgart kihasználta az emberelőnyt”, mert nem lenne igaz. Egyszerűen csak rúgtak egy gólt (Tiffert) és megnyerték a meccset. Igazából a Bremen megérdemelte a vereséget, de a Stuttgart nem érdemelt ezért a teljesítményért 3 pontot. Ezzel ugyan csak 5 pontnyi távolságra vannak a listavezető bajoroktól és gelsenkircheniektől, játékban azonban ez a különbség pontokkal nem mérhető…

- kislaci -

*****

A 27. forduló eredményei

Hansa Rostock–Mainz 2:0 (1:0)
Gólszerzők: Rasmussen 41. (1:0), Hartmann 58. (2:0)

Wolfsburg–Bayern München 0:3 (0:2)
Gólszerzők: Schweinsteiger 29. (0:1), Hofland 45. öngól (0:2), Frings 55. (0:3)

Kaiserslautern–Hannover 0:2 (0:0)
Gólszerző: Kaufmann 72. (1:0), 90. (2:0)

Arminia Bielefeld–Bayer Leverkusen 1:0 (0:0)
Gólszerző: Djalovics 66. (1:0)

Freiburg–Hamburg 1:1 (1:1)
Gólszerzők: Kruppke 19. (1:0), Moreira 41. (1:1)
Piros lap: Barbarez 77. (Hamburg)

Werder Bremen–Stuttgart 1:2 (0:0)
Gólszerzők: Meissner 48. (0:1), Klasnic 52. (1:1), Tiffert 87. (1:2)

Schalke 04–Nürnberg 4:1 (3:0)
Gólszerzők: Hanke 24. (1:0), Hanke 36. (2:0), Ailton 40. (3:0), Slovak 54. (3:1), Lincoln 75. (4:1)

Mönchengladbach–Bochum 2:2 (1:0)
Gólszerzők: Kluge 30. (1:0), Jansen 52. (2:0), Lokvenc 70. (2:1), Pletsch 90. öngól (2:2)

Borussia Dortmund-Hertha BSC 2:1 (2:0)
Gólszerzők: Ewerthon 24. (1:0), Smolarek 36. (2:0), Friedrich 62. (2:1)

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább