Schuster mattot kapott Spallettitől

Schuster mattot kapott Spallettitől

, ktn

BL-nyolcaddöntő

Real Madrid-Roma 1-2

Tovább tart a Real Madrid BL-kálváriája. Ezúttal a Roma oktatta a Blancókat.



Schuster csődje

Sorozatban negyedszer zuhan ki a legjobb tizenhat között a Real Madrid. A Juventus, az Arsenal és a Bayern München után ezúttal az AS Roma állta útját a spanyol bajnoknak. A madridiak az első meccsen jobban játszottak a Románál, a visszavágó viszont az olaszoké volt. Ami a két meccsben közös, az a végeredmény: a Farkasok itt is, ott is 2-1-re győztek.

Bernd Schusterről és csapatáról ősszel még dicshimnuszokat zengett a spanyol sajtó. Január végén a Real 16-2-2-vel vezette a Primera División tabelláját. Februárban azonban leálltak a madridiak: hét tétmeccsből kettőt nyertek meg, ötöt elvesztettek. A lapok új témát is találtak maguknak, immár Jose Mourinho nyári érkezéséről szólnak a hírek.

Schuster egyébként az első találkozó után még kissé nagyképűen nyilatkozott a Romáról, mondván a Farkasok tipikus olasz focit játszanak, azaz a Roma unalmas és élvezhetetlen. Szerda este kiderült, hogy Schuster hatalmasat tévedett.

A Roma Madridban taktikailag és technikailag is legalább egy fokozattal magasabb szinten futballozott, mint a Real - ez nagyrészt Schuster hibája is. Ha az egyébként zseniálisan játszó Aquilaninak és De Rossinak nincs bántóan sok pontatlan passza a labdakihozatalok során, akkor a Roma már az első félidőben eldönthette volna a párviadalt. Mentségnek erre az kevés, hogy a három holland (Robben, Sneijder, Van Nistelrooy) nem játszhatott.

Dadogott a labda a madridi lábakon

Noha a madridiak letámadásokra épülő stratégiája kimondottan jól működött, a megszerzett labdákkal nem tudtak mit kezdeni a Blancók - ez volt a meccs legnagyobb meglepetése, amiért főleg az élete egyik leggyengébb produkciójával előrukkoló Guti a felelős.

Az már nem okozott meglepetést (legfeljebb a madridi szurkolók számára fájdalmat), hogy Diarra, Pepe és Heinze lábán bizony dadogott a labda. Az argentin ráadásul a védekezésben is hibát hibára halmozott - nem ártana neki egy kis pihenő, vagy a visszatérés az argentin bajnokságba.

Spalletti, a hadvezér

Spalletti mester viszont ismét bizonyította, hogy az olasz edzőkkel nehéz felvenni a versenyt taktikai téren. A Roma a meccs elején félretette a védjegyévé vált taktikát. Nem voltak gyorsan elvégzett pontrúgások, bedobások, gyors megindulások - hiányzott az a vakmerőség, ami az Old Traffordon a Roma vesztét okozta. Ehelyett a Roma tördelte, lassította, megölte a futballt - az első húsz percben, a meccs legfontosabb időszakában. A madridiak pedig bekapták a horgot - idegeskedtek, hisztiztek, a Roma kezére játszva.

A meccset a Roma a második félidőben döntötte el, miután negyvenöt percig nagyrészt jegelte a futballt a Bernabéuban. Vucsinics beállítása volt a következő fordulópont: a montenegrói megette vacsorára a Real védőit. Második labdaérintéséből szétlőtte a kapufát, pár perccel később pedig egy pimasz megkerülős csellel (éljen a balkáni virtus) kiállíttatta a méla Pepét. A többi ismert: a Roma szerzett két fejesgólt (Taddei, Vucsinics), a Real szerzett egy lesgólt (Raúl 61. BL-találata volt ez), a meccs simán a Romáé lett.

És a továbbjutás is. A Roma ismét túlélte a nyolcaddöntőt, és könnyen lehet, hogy idén már csak egyedül képviseli majd az olaszokat a negyeddöntőben. Mint ahogy a Real (és a Sevilla) kiesésével a spanyolok számára a Barcelona jelenti az egyetlen reményt.

Schuster és a sors

Schuster pedig csak abban bízhat, hogy csapata megőrzi az első helyét a Primera Divisiónban - ha már a tisztánlátását nem sikerült megőriznie. A meccs után arról értekezett, hogy csapatát a sors üldözi, a Romának pedig a góljáig csak egy helyzete volt. A német alighanem egy másik meccset nézett: a Roma 0-0-nál két kapufát lőtt (a Real egyet), ráadásul Raúl gólja les volt.

BL-nyolcaddöntő, visszavágó


Real Madrid-AS Roma 1-2 (0-0)
Gól: 75. Raúl, ill. 73. Taddei, 92. Vucsinics
Bernabéu, 80 ezer néző


Real Madrid: Iker Fernandez Casillas, Michel Angel Fernandez Salgado (64. Miguel Torres Gómez), Gabriel Heinze, Fabio Cannavaro, Pepe, Mahamadou Diarra (61. Royston Drenthe), Jose Maria Gutierrez Hernandez Guti, Julio Baptista (85. Roberto Soldado), Fernando Gago, Raúl, Robinho


AS Roma: Doni, Philippe Mexes, Max Tonetto, Juan, Cicinho (87. Christian Panucci), Rodrigo Taddei, Simone Perrotta (76. David Pizarro), Alberto Aquilani, Daniele De Rossi, Alessandro Mancini (65. Mirko Vucsinics), Francesco Totti


Továbjutott: AS Roma (4-2)


(ktn)


*****

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább