A Barca arcára fagyott a mosoly

A Barca arcára fagyott a mosoly

, anfield

Spanyolország, 27. forduló

"Grazie Roma" - ezzel a transzparenssel köszönték meg a Barcelona drukkerei az AS Romának a Real Madrid kiverését a BL-ből. A káröröm azonban csúnya dolog, le is fagyott a mosoly az arcokról a Camp Nouban.



Thuram, térden csúszva

Nem akarjuk megkérdőjelezni a barcelonai hátvédek játéktudását, de a Villarreal ellen bemutatott balettjük hajmeresztő volt. Puyol, aki egy hete, az Atlético ellen tartott "négygólos" díszelőadást, eltiltás miatt nem játszhatott; a gyorsaságát elvesztő Márquez pedig inkább sérültet jelentett. Bölcs döntés volt. A Zambrotta (jobbhátvédként)-Thuram-Gabi Milito-Abidal négyes produkciója ugyanis überelte az eddigi malőröket is. Pedig az állva alvó Oleguer ott sem volt...

A Barcelona saját csapdájába sétált bele: addig-addig járatta a labdát, míg saját védői méláztak el hátul ("Semmi dolgunk, vajon észreveszi valaki, ha most egy percre elszundítunk?"); ezért amikor Guillermo Franco a kapu felé húzott, Gabi Milito leült az első testcseltől, a keresztezni igyekvő Abidal a nagy futásban elvágódott, Thuram pedig számunkra ismeretlen okból térden csúszva érkezett a helyszínre, így már nem avatkozhatott játékba. Nem is kellett, közben ugyanis Valdés kiszaladt, és elütötte Francót - 11-es.

A Barcelona végül 2-1-es vereséget szenvedett. Ősszel 3-1-re, tavaly áprilisban pedig 2-0-ra kapott ki a Villarrealtól. Statisztikai érdekesség, közöljük: a Barcelona bajnoki mérlege a Villarreallal szemben negatív: 7 győzelem, 3 döntetlen és 8 vereség. "Grazie Villarreal" - üzenhették a meccs végén a Real-szurkolók.

Raúl: azt a kétszázát!

Ezt a bajnokságot már csak elbukhatja a Real. De nem bukja el, mert Raúl köszöni, még él és virul. A Real "hetese" 200. bajnoki gólját lőtte szombaton az Espanyol ellen (2-1) - az első találatát 1994-ben szerezte. Raúl a Real történetének második legeredményesebb góllövője a spanyol élvonalban, az örökranglista állása:

216 gól Di Stéfano
200 gól Raúl
186 gól Hugo Sánchez
164 gól Santillana
156 gól Puskás Ferenc


Cage itt, Cage ott, Cage amott

Az Espanyol elleni meccset azonban gyorsan felejtsük el. John Cage 4`33`` című, négy és fél percnyi csendből álló experimentális zongoraműve is izgalmasabb, mint a szombat esti meccs volt. Nicolas Cage amerikai színész (ki nem rokona, s nem is ismerőse John Cage amerikai zeneszerzőnek) a madridi Bernabéu Stadion díszpáholyából nézte végig a Real-Roma meccset, s még egy neki készített, a nevével ellátott Real-mezzel is pózolt, Ramón Calderón klubelnök társaságában. Utólag derült ki: Nicolas Cage nem Nicolas Cage volt, hanem a színész hasonmása, Paolo Calabresi olasz műsorvezető.

John Cage: 4'33''


(anfield)


*****

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább