Tunézia válasza Ibrahimovicra

Tunézia válasza Ibrahimovicra

, ktn

Jasszin Sihaui

17 évesen már a patinás Etoile du Sahel csapatkapitánya volt, majd Zürichbe költözött. Egy dolog nem változott: Svájcban is istenítik.



Az Afrika Kupán a megannyi fekete gyöngyszem mellett futkározott a pályán egy tehetséges arab fiatal is. Nehéz is lett volna eltűnnie, elvégre 196 centi magas. Egy kicsit még gömbölyded is. Ráadásul csatár, aki Kamerun ellen szerzett egy szenzációs kapásgólt is.

Darabosnak tűnő mozgása ellenére villámgyors és olyan testcselekre, finom passzokra is képes, amelyek láttán Peter Crouch talán szögre is akaszthatná a maga XXXL-es mezét.

Tunéziában már most istenítik: 17 évesen az Etoile du Sahel csapatkapitányának választották, ilyen fiatalon korábban még senki sem kapta meg a karszalagot a patinás klubnál.

2007-ben költözött át Európába, és a francia topcsapatok (Lyon, Marseille) helyett inkább az FC Zürichet választotta, ahol állandó játéklehetőségre számíthatott. Jól kalkulált, ráadásul a szurkolók is megszerették, miután a Grasshoppers elleni szeptemberi rangadón az első percben betalált: a félpályától a kapuig meg sem állt a labdával... Azóta már Zlatan Ibrahmovichoz hasonlítják.

Fiatal kora ellenére nem tapasztalatlan: megjárta a 2004-es olimpiát, és a 2006-os világbajnokságot is (2006-ban ráadásul őt választották a legjobb tunéziai futballistának). Az idei Afrikai Nemzetek Kupája után a Middlesbrough próbálta magához édesgetni, de Sihaui egyelőre marad Zürichben. Ha így folytatja, csak a szezon végéig.

Gól a Grasshoppers ellen, az 1. percben


Cselsorozat és gólpassz a Luzern ellen


NÉVJEGYKÁRTYA

Név: Jasszin Sihaui
Klub: FC Zürich
Poszt: csatár
Állampolgárság: tunéziai
Születési dátum: 1986. szeptember 22.
Születési hely: Rades, Tunézia
Magasság: 196 cm

Pályafutás (bajnoki meccs/gól)

2004-2007: Etoile du Sahel
2007-: FC Zürich (17/8)
Válogatott (meccs/gól): 2006-: 8/3

(ktn)
*****

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább