A Manchester United a 'legjobb olasz csapat'

A Manchester United a 'legjobb olasz csapat'

, ktn

BL-negyeddöntők

Négy angol csapat lépett pályára a Bajnokok Ligája negyeddöntőiben, de csak az egyik győzött.



Ettől függetlenül az angol uralom tagadhatatlan a legrangosabb nemzetközi kupasorozatban: az angol csapatok a BL kieséses körében eddig tíz mérkőzést játszottak "kontinentális" ellenféllel szemben, és mindössze egy meccset veszítettek el, három bekapott gólt számlálva.

Manchester: sétagalopp Rómában

Roma-Manchester United 0-2


A Manchester United sétalépésben verte 2-0-ra a Stadio Olimpicóban a Romát. A hazaiaknak negyed óráig volt esélyük a Manchester United ellen, a második félidő elején Van der Sar kétszer bravúrral védett, egyszer pedig Panucci az égbe lőtt, ennyi volt a meccs az olaszok részéről. A Manchester viszont már az első félidőben bepakolt egyet Doninak: Cristiano Ronaldo a felhők közül érkezve stukkolt a kapuba. Írd és mondd, ez volt a portugál 36. találata augusztus óta tétmeccsen a Manchester United színeiben - elképesztő szám.


Az olasz rohamok után aztán egy Doni-hiba ismét végzetessé vált: a kapus Park visszafejelt labdáját Panuccira paskolta, a lecsorgót pedig Rooney továbbította a gólvonal mögé. A hajrában a ManU akár ki is üthette volna a Romát, de a játékosok ezúttal megkegyelmeztek, Ronaldo csak kapufáig, Rooney pedig helyzetekig jutott.


Nincs azonban elájulva mindenki a portugál klasszistól. David Pizarro, a Roma chilei középpályása foglalta össze mindazt, amit Ronaldo ellenfelei évek óta hangsúlyoznak: "Kétségtelen, hogy Ronaldo óriási futballista, de az is igaz, hogy nagyképű. Sokszor teljesen fölöslegesen trükközget a pálya közepén, több tiszteletet kellene mutatni az ellenfelével szemben."


A manchesterieket azonban mindez nem zavarja. Az angol média szerint egyértelműen a keddi volt a Manchester United legjobb teljesítménye a mostani BL-idényben. Alex Ferguson szerint a 2-0 tökéletes előny a visszavágó előtt, egyedül csak John O'Shea hívta fel a figyelmet arra, hogy nem szabad leírni a Romát - noha a rómaiak láthatóan a hajrában már teljesen leírták magukat a tökéletes futballgépezetként csillogó Manchester ellen.


Az olaszok azonban még ebből a helyzetből is stílusosan kivágták magukat Luciano Spalletti révén. Hogy hogyan? A meccs után Spalletti elemezte a ManU játékát. A tréner szerint a Manchesternél mindenki tökéletesen elvégzi a védőmunkáját, a csapat kontrajátéka pedig életveszélyes. "Jelenleg a Manchester United a legjobb olasz csapat, amelyet ismerek" - ironizált Spalletti.


Krkic-rekord Gelsenkirchenben

Schalke-Barcelona 0-1


Gelsenkirchenben a meccset megelőző nyolc tétmeccséből mindössze kettőt megnyerő, csapnivaló formában lévő Barcelona csapott össze a története egyik legszebb sikerét élvező Schalkével. A katalánok hamar eldöntötték a meccset: Neuer hibája után Bojan Krkic talált a Schalke kapujába. A szerb/spanyol futballista 17 évesen és 217 naposan szerezte meg első BL-találatát, így az örökranglistán - egy nappal megelőzve Cesc Fabregast - feljött a második helyre, Peter Oforiquaye mögé.


A szünet után a Schalke könnyedén kiegyenlíthetett volna, azonban Altintop és Asamoah is hibázott a kaputól nyolc méterre, miközben a Barcelona ismét a Betis-szindrómát (2-0-ról 2-3) produkálta, legalábbis a játékot tekintve. Frank Rijkaard ezzel együtt megnyugodhatott: "a győzelemmel kisebb rajtunk a nyomás". Rajta biztosan, a zuhanyhíradó szerint egy sikertelen németországi kirándulás után akár már a hétvégi forduló előtt meneszthették volna a katalán klub kispadjáról.


A másik oldalon Mirko Slomka egy kicsit nekiesett saját csapatának, amely szerinte kissé elfogódottan focizott. "Tiszteletet kell mutatnod, amikor a Barcelona ellen játszol. De azt soha nem gondoltam volna, hogy a játékosaim ilyen nagy tiszteletet mutatnak majd az ellenfél iránt." - zsörtölődött a mester.


Angol-angol randevú Londonban

Arsenal-Liverpool 1-1

Londonban nem hirdettek győztest, de a Liverpoolnak azért több oka volt az örömre, mint az Arsenalnak. A Vörösök gyakorlatilag végigvédekezték az Ágyúsok elleni csatát, és végül kihúzták 1-1-gyel a mérkőzést. Nem érdemtelenül: az utolsó húsz percben a londoniak már egyetlen épkézláb akciót sem tudtak vezetni, a Liverpool erőnléti fölénye feltűnő volt.


Arsene Wengert azonban más foglalkoztatta a mérkőzés után, mégpedig Dirk Kuijt és Alekszandr Hleb találkozása a Liverpool ötösén. Wenger szerint természetesen tizenegyes volt, Benítez szerint viszont nem - a holland bíró a benítezi álláspontra helyezkedve továbbot intett. Az Arsenalnak még volt egy hatalmas helyzete, azonban Fabregas lövése a csereként beálló, és végig csak csetlő-botló Nicklas Bendtner lábában akadt el a gólvonalon. Aki esetleg nem tudná, Bentdner az Arsenal játékosa...


Az Arsenal egyébként még a meccs első negyedében szerzett vezetést, miután egy beadás után Adebayort a védők totálisan üresen hagyták az ötösön. A Liverpool óriási szerencséjére azonban a csapatnak van egy Steven Gerrard nevű játékosa, aki három perccel később csomót kötött Eboué, majd Touré lábaira is, centerezése után pedig Kuijt továbbította a kapuba a labdát. Rafa Benítez a védekezésben is kimagaslót produkáló hollandot nevezte a mérkőzés emberének, de Stevie G nélkül ez a Pool nem játszhatna szinte évről-évre BL-döntőket.


A visszavágóra jövő kedden kerül sor (szombaton még egy Premiership-rangadót is lejátszik egymással a két gárda), és a Liverpool bízik abban, hogy az Anfield Roadon nem 2007 tavasza, hanem ősze ismétlődik majd meg. Tavasszal az Arsenal három napon belül kétszer páholta el hazai pályán a Liverpoolt (FA-kupa 3-1, Ligakupa 6-3), ősszel viszont ugyanott a Liverpool aratott a Premier League-ben (4-1).


Chelsea: az angol vesztes

Fenerbahce-Chelsea 2-1

Szerdán megszületett az angol csapatok első veresége a BL kieséses szakaszában. Isztambulban a Fenerbahce 2-1-re legyőzte a Chelsea-t. Az eredmény csalóka, a londoniaknak több lehetőségük volt a találkozón, csakhogy a törökök győztek. "Ez a meccs könnyen lehetett volna 3-0 vagy 4-0 a javunkra, ehhez képest kikaptunk 2-1-re. Ilyen a futball: ha egy kicsit nem figyelsz, már veszítettél is" - étékelt dúlva-fúlva Avram Grant a Kékek menedzsere.


A londoniak pedig nem figyeltek. Előbb Aurélio indítása találta a leshatáron a csereként beállt Colin Kazim-Richardsot, aki könnyedén küldte a labdát Cudicini kapujába. Ennél is látványosabb volt Deivid találata: a brazil 28 méterről, álló helyzetből bombázott a jobb felső sarokba, az olasznak sansza sem volt. Pedig a szünetben még a Chelsea vezetett, éppen a BL-ben immár öt gólos Deivid vétett öngólt.


A törököknél úgy látszik, divatba jött, hogy a meccs negatív hőséből pozitív hős születik kilencven perc leforgása alatt. A sevillai nyolcaddöntő-visszavágón Volkan Demirel kapus előbb bevédett két lövést az első tíz percben, majd a szétlövésben három tizenegyest is hárított. Egy másik Fenerbahce-divat a hazai győzelem: a Sárga Kanárik sorozatban az ötödik BL-meccsüket nyerték meg Isztambulban.



(ktn)


(Az írás eredetileg a Magyar Hírlapban jelent meg.)



*****

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább