Juve-Milan: a lábtörés elmaradt, az álomfoci nem

Juve-Milan: a lábtörés elmaradt, az álomfoci nem

, ktn

Olaszország, 33. forduló

Legutóbbi hat bajnokijából négyet elbukott a Milan - hogy lesz ebből BL? Az Inter bedarálta a Fiorentinát, a Roma az Udinesét, maradt a "közte négy".



Szolgálati közlemény. Hétvégén a focitipp európai túrát tett, a Friuliban jártunk az Udinese-AS Roma mérkőzésen, útibeszámolónkat kedden olvashatják, képgalériával (akinek ez sem elég: a Crvena Zvezda-Bezanija bajnokiról is helyszíni riporttal jelentkezünk, ugyancsak kedden).

Matuzsálemek

A 33. forduló csúcsrangadója a Juventus-Milan meccs volt, amit az udinei I Piombi nevű étterem bárszékein követtünk figyelemmel. Bele is szédültünk: olasz pályán ritkán látható tempót diktált a két csapat. Az öt gólt és helyzetek sokaságát hozó csatából csak Bonera aljas belépője lógott ki. No, meg a Milan védőmatuzsálemjei. Mert hiába futotta be szépen Pirlo íveléseit Favalli a bal oldalon, hiába szerelt kristálytisztán saját tizenhatosán belül becsúszva Maldini ("Oh, Paolo!" - tört fel az előttünk ülő Milan-drukkerekből a fájdalommal vegyes tisztelet) - a Juventus góljaiban Kalaccsal az élen masszívan benne volt az Old Boys.

Respekt Momónak

A Milan egyébként az első félidőben parádés focit diktált, és akár el is dönthette volna a meccset, de ez nem az a szezon, ahol a Rossonerók döntenének bármiről is. A szünet után Pirlo és Kaká bántóan eltűnt, feltűntek viszont a Juventus futballistái a színen. Del Pierónál és Camoranesinél csak Momo Sissoko nyűgözött le jobban bennünket. A Mali középpályás véget vetett Nocerino uralmának a fedezetsorban, aminél jobb hírt nem is kaphatnának a Zebrák szurkolói - Sissoko még azután is visszaállt, hogy Bonera kis híján szilánkokra törte a lábát. Respekt a futballistának és a Juventusnak is. A Juve hetek óta kiválóan futballozik, a csapat a meccsek második félidejében lélegzetelállító tempót diktál. A Palermo ellen ez még kevés volt, de a Milan ellen már nem.

Balotelli: kettőből kettő

Az Inter végre életerős futballt mutatott a PSV elleni UEFA-kupa sikerét ünneplő Fiorentina ellen, Balotelli a második bajnokiján a második gólját jegyezte, Cambiasso pedig már az idei hatodikat. Az argentin középpályás az Internazionale ékköve. 41 Real Madrid-bajnokin egyszer sem talált a kapuba, a Nerazzurriknál viszont 114 meccsen 16 gólt szerzett. Az Inter előnye így továbbra is négy pont a Romával szemben (Udinese-Roma: riport kedden), a 36. fordulóban következő Milan-Inter derbi lehet a bajnokság következő vízválasztója.

Alsóházi körkép

Vessünk egy pillantást az alsóházra is. A kiesés ellen küzdő galerik közül idegenben győzött a Cagliari, az utolsó helyre taszítva a Livornót. A Reggina is három pontnak örülhetett, a bordók a Sampdoriát verték 1-0-ra Kalábriában. Érdekesség, hogy a legutóbbi hat meccs alapján készített tabella utolsó öt helyét a kiesőjelöltek foglalják el: 16. Parma, 17. Catania, 18. Empoli, 19. Livorno, 20. Torino. A Reggina ezen a listán a 10. helyen áll, a bombaformában lévő Cagliari pedig a 6. pozíciót foglalja el.

A sorsolásokat tekintve a Torino helyzete riasztó. A Bikák hazai pályán még játszanak az Interrel és a Fiorentinával, ráadásul vár rájuk egy római kirándulás is Tottiékkal szemben. A Parma sem lehet boldog: Juventus, Fiorentina idegenben, Inter otthon. A Reggina sorsa viszont a csapat kezében van: a hátralévő öt meccsből négyet közvetlen riválisaik ellen vívnak az Amarantók.

A hátralévő kiesési rangadók az olasz bajnokságban

Április 20.: Cagliari-Empoli (34. forduló)
Április 27.: Reggina-Parma (35. forduló)
Május 4.: Catania-Reggina (36. forduló)
Május 11.: Reggina-Empoli (37. forduló)
Május 11.: Livorno-Torino (37. forduló)
Május 18.: Cagliari-Reggina (38. forduló)
Május 18.: Empoli-Livorno (38. forduló)


(ktn)


*****

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább